Rohan az idő, máris a Kígyó hullámvarázs 10. napjánál járunk, melyen mindaz, amivel eddig dolgoztunk kiteljesedik. A Kígyó hullámvarázs hatására újra áramlásba kerültek életünk energiái. Csakúgy, mint az természetben, bennünk is elérkezett a Változás és kiteljesedés időszaka. A mai napon, mindaz amiért dolgoztuk az elmúlt napokban fizikai formát ölt.
Mindaz a tudás, melyet megtanulnunk ebben a hullámvarázsban, ide értve a fizikai, szellemi érzelmi tapasztalásokat is, arra szolgált, hogy újra áramlásba hozzuk a bennünk lévő Életenergiát. A ma megjelenő Varázsló minősége segít elsajátítottunk, az ezzel az erővel járó felelősséget és ennek helyes használatát. Nézzünk szembe ma saját bizonytalanságainkkal és tegyük meg a lépéseket azért, hogy azzá válhassunk, akik valójában lehetnénk. Vállaljuk fel a felelősséget új minőségeinkért, és bátran kamatoztassuk mindazt, melyért az elmúlt napok során megdolgoztunk. Törekedjünk azonban arra, hogy cselekedeteinket ne csupán az Önös érdek vezesse, hanem minden esetben hangoljuk össze a Mindenség szolgálatával is, hisz immáron tudjuk, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja az bennünket is csak emelhet. Engedjük el a megfelelés és az irányítás utáni vágyat, és vegyük észre, belő értékeinket, hogy ezeken keresztül a szeretet és a Fény beáramolhasson életünkbe.
Ma álljunk meg egy percre és meditációban idézzük fel az elmúlt napok eseményeit, tanításait, kapcsolódjunk össze a belső Mágusunkkal, hogy segítségével létrehozhassunk Önmagunkban a Változást, a Csodát.
Mantra:
Tökéletesítek, hogy varázsoljak,
Előállítva a fogékonyságot.
Lepecsételem az időtlenség kimenetét,
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem a szellem ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok … Lépj be
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával
Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”
Megerősítés:
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”
A Vörös Égenjáró ma feltölt bennünk erővel és bátorsággal, hogy a cél előtti (és persze a Karácsony előtti) utolsó hajrában se hagyjon el bennünket a remény és a lelkesedés.
A Téli Napfordulóra, a Sárga Galaktikus Ember nyújtotta bőség és szabad akarat teszi fel a koronát. A Téli napforduló, a Fény születésének ünnepe. A legtöbb ősi vallás, hit egyik legalapvetőbb ünnepe: a Nap visszatérése. Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, azonban ettől a pillanattól kezdve egészen a nyári napfordulóig növekszik a nappalok időtartama. Ez mind a természetben, mind spirituálisan is, a befelé fordulás időszaka. A növények és állatok ilyenkor téli álmot alszanak, nekünk pedig -mint spirituális létezők- az Önmagunkba való visszatérés a feladatunk.
Ma a Kék Rezonáns Majom minőségére ébredtünk, melyet a GAP napok ereje tesz még erősebbé. A Majomtól megszokott trükkös és kiszámíthatatlan napnak elébe nézünk, mely a Rezonáns tónussal mégis inspiráló, előre vivő lesz. Ahogy egyre sűrűsödik a Tzolkin energiája, úgy egyre inkább szükségünk van a könnyed és játékos energiákra, melyek kizökkentenek bennünket a rutinból, a megszokottból. Ma kiemelten fontos a humor, a nyitottság, és a spontaneitás!
Az első 10 napos GAP napok felénél járunk. A mai fokozott energiákat finomítandó, ma a Fehér Kutya teszi nálunk látogatását, hogy feltétel nélküli szeretetével és odaadásával gyógyírt nyújtson fájó lelkünkre. A Ritmikus tónus ma segít letenni voksunkat Önmagunk és érdekeink mellett. Segít egységbe rendezni céljainkat és az elhatározásainkat, így támogatva a döntéshozatalunkat; a Kutya pedig gondoskodik arról, hogy mindezt önmagunk szeretetével összhangba hozzuk meg.
A Felhangos tónusú Vörös Hold napja az összpontosításé és az önmegerősítésé. Össze kell gyűjtsük külső és belső erőforrásainkat, hogy megerősítsük hitünket önmagunkban valamint célkitűzéseinkben.
A GAP napok sorozatának következő állomása, a Sárga Önálló Csillag; vezetője a Sárga Mag. A mai nap egy kis megnyugvást, stabilitást és rendet hoz a kusza mindennapokba. Segít egyensúlyba hozni szívünk és elménk hangját, hogy a káoszban is megláthassuk a Rendet. A mai nappal megteremthetjük azt a stabil és biztonságos alapot, melyre építkezhetünk és ahová a következő intenzív időszakban visszatérhetünk töltődni.