KIN 107* Kék Elektromos Kéz* 12.165* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.at, Kin107A GAP napok ereje ma a Kék Kéz minőségét erősíti fel. A Kígyó hullámvarázsban megjelenő Kéz, ma elhozza az oly régóta várt érzelmi gyógyulást azáltal, hogy segít felismerni és lezárni mindazt a gondolati mintát, téveszmét, ami eddig energiát rabolt el tőlünk. A Kéz a lezárások, a befejezések, ugyanakkor a cselekvés és újra-alkotás minőségét is képviseli. Egy igen aktív nap elébe nézünk, mely nem csak rávilágít elakadásainkra és felfedi ha túl-vállaltuk volna magunkat, de ezek befejezésével és lezárásaival, ki is vezet bennünket ezekből a „ragacsos” szituációkból.

A Kéz igen érzékeny és teremtő energiával rendelkezik. Mindig tudja, mikor érkezik el az idő egy ajtó bezárására, egy teher letételére, vagy épp ellenkezőleg, mikor kell aktív cselekvéssel, tovább lépnünk. Mindezt tovább támogatja az Elektromos tónus, mely szintén a termékenység és kreativitás minősége. Mottója: „Létrehozom!” Szóval ez a mai nap, nem a henyélésről fog szólni! Figyeljük meg testünk jelzéseit, hallgassunk belső megérzéseinkre– hisz Kígyó Hullámvarázsban járunk! – hogy életünk mely részében, szerepében érezzük azt, hogy túlvállaltuk magunkat, vagy épp hol vagyunk túl passzívak. Ma ezekkel a területekkel kell foglalkozzunk. Osszuk fel teendőinket és állítsunk fel egy fontossági sorrendet. Minden rész-cél teljesítése után álljunk meg és „ajándékozzuk” meg magunkat valami aprósággal, ami örömet okoz. Ez nem csak motiváló, de pozitív mintát is elültet bennünk. Érezzük azt a felszabadító érzést, amikor letehetjük a batyunkat és azt, hogy az eddig megosztott figyelmünket most végre csak egy pontra fókuszáljuk. Merítsünk ebből erőt és így vessük bele magunkat a megoldások keresésébe ahelyett, hogy visszavonulva az elmúlt időszakban szerzett sebeinket nyalogatnánk. Használjuk ki ezt a lendületet és nyitottságot arra, hogy meghallgassuk mások véleményét, nézőpontját is. Legyünk a megoldás része kreativitásunkkal. Legyünk proaktívak és hagyjuk el a halogatást!

A mai nap vezető ereje a Kék Majom, mely segít a nehézségeken humorral átlépni. Legyünk nyitottak és engedjük, hogy a Majom más megvilágításba helyezze nehézségeinket, élethelyzetünket. Arra tanít, hogy ne vegyük „véresen komolyan” magunkat és azt a helyzetet, amiben épp vagyunk. A mai nap energiáit elősegíthetjük bármilyen kreatív projekttel, a lényeg, hogy leljük örömünket benne. Hívjuk segítségül Belső gyermeki énünket, hogy könnyedén és spontán álljunk a megoldandó feladataink elé. Meg fog lepni, milyen egyszerű is a megoldás, mely mindvégig ott volt a szemünk előtt, csak „felnőtt fejjel” nem láthattuk meg.

Mantra:
Aktiválok a tudás érdekében
Megkötve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előre mutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

KIN 106* Fehér Lunáris Világáthidaló* 12.15* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.at, Kin 106A Lunáris Világáthidalóval ma kezdetét veszi első 10 napos GAP nap áradatunk. Mint korábban írtam, a következő 52 napban olyan bolygók aktivizálódnak, melyek felerősítik, és megszűrik a beáramló energiákat, így kristálytisztán érkeznek meg hozzánk a jegyek energiái. Ez okozhat egyeseknél vérnyomás problémákat, fejfájást, javasolt sok víz fogyasztása, és tudatos fókusz a napi energiákra. Ahogy megtanuljuk tudatosan alkalmazni a napi energiákat ezt az intenzív és átalakító időszakot könnyedén a magunk javára fordíthatjuk.

A GAP napok sorozatában ez első ilyen nap a Fehér Lunáris Világáthidalóé. A Kígyó hullámvarázs második napján, a Fehér Világáthidaló segítségével fedezhetjük fel mindazt, mely életerönk, áramlásában blokkot képez. Ez lehet egy korábban berögzült minta, rossz szokás, a megszokás és biztonság hamis illúziója, vagy bármi más, mely feleslegesen viszi el, vagy épp akasztja meg életerönket. Engedjük el ragaszkodásainkat, az irányítási vágyat, az ellenállást. A Kígyó hullámvarázs átalakulásért, feloldozásért, szabadságért és szenvedélyért kiált! A halvérűségnek itt és most vége! Adjuk át magunkat a bennünk élő, lobogó tűznek, mely a (szimbolikus) halál és átalakulás után kiált. A mai nap megerősítései: „Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.” Mantrázzuk ezt ma, bármi is jön velünk szembe. Szabaduljunk fel a mai pillanatban. Ahogy írtam ez az időszak az átalakulásról szól, teljesen természetes ha nosztalgiázunk, de észlelnünk kell és tudatosan lépnünk a változás felé. Olyan ez, mint amikor a régi, kényelmes és kitaposott lyukas cipőnk, megszokott kényelmét egy új cipőre cseréljük. Az elején még lehet, hogy picit szokatlan, talán picit még szorít is, de tudjuk, hogy a két cipő közül az új fog bennünket messzebbre vinni. Engedjük el félelmeinket, és adjuk át magunkat tapasztalataink tanításainak. Tudatosan készítsünk helyet az új ajándékok megjelenésének. Fogadjuk el jelen helyzetünk igazságát. Ha elfogadjuk azt, amink van, szabadon tovább léphetünk. A változás és növekedés könnyebbé, természetesebbé válik. A megadás élettel telített állapotában minden élmény több örömnek nyit utat.

A mai nap tehát rámutat életünk azon területeire, ahol még mindig szabotáljuk céljainkat, ahol még mindig be van akadva a verkli. Azáltal, hogy elengedjük a gátló, kétkedő gondolatokat és az elvárásokat, belép a Mindenség ajándéka, mely lehet épp más úton, de elrepít célunk felé. Mindezt a következő napok energiái is támogatni fogják!

Mantra:
Polarizálok a kiegyenlítés érdekében
Stabilizálva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A kihívás elektromos tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok .. Lépj be.

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés:
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

KIN 105* Vörös Mágneses Kígyó* 12.14

105-chicchan-1A Vörös Kígyó Hullámvarázzsal ma kezdetét veszi a 3. Palotánk, mely a Lángolás Kék Nyugati Palotája – Mágia terme -Beérés. Ebben az időszakban tehetünk legtöbbet fejlődésünk, céljaink elérése érdekében, ugyanis 10-20-10-es ismétlésekben követik majd egymást, a GAP-MAG-GAP napok. Mindemellett egy új Földciklus is kezdetét veszi. Lássuk mi vár ránk:

  • A VÖRÖS Kígyó Hullámvarázs (2021.12.14-2021.12.26): Teli életerővel, lelkesedéssel elindítottuk egy folyamatot mely a testünk visszajelzésein alapul. Feladatunk a megtisztulás, blokkok kioldása és feltöltődés.
  • A FEHÉR Tükör Hullámvarázs (2021.12.27-2022.01.08): visszajelzéseiből információt gyűjtünk, tanulunk, felismerve és kezelve a gátló tényezőket és illúziókat életünkben.
  • a KÉK Majom Hullámvarázs (2022.01.09-2022.01.21): trükkjei által új nézőpontra teszünk szert, így finomítjuk célkitűzéseinket, majd
  • a SÁRGA Mag Hullámvarázs (2022.01.22-2022.02.03): hullámvarázzsal zárunk, melyben a felszínre került potenciáljainkkal, lehetőségeinkkel fogunk dolgozn

A következő 13 nap a testtudatosságra hívja fel figyelmünket. Hallgassunk ösztönös megérzéseinkre és testünk jelzéseire (minden fizikai formájára, tüneteire).Ez az időszak újra beindítja elapadt életenergiánkat, oldja a blokkjainkat és figyelmeztet, a rutin és megszokás veszélyeire. Emlékeztet, hogy az Életet nem leélni, hanem Megélni kell! Csempésszünk egy kis szenvedélyt és spontaneitást ezekbe a napokba, hogy végre kiszabaduljunk a rutin és megszokás előre jelezhetőségétől.
A 6. hónapban járunk mely az egyensúlyról a kiegyenlítődésről és a szolgálatról szól. Így bár ez a 13 nap a testtudatosság jegyében telik, tartsuk meg az egészséges egyensúlyt és ne azonosítsuk magunkat vele. A Kígyó árnyékában ugyanis túlságosan is kötődhetünk a fizikai testhez, vagy behálózhatnak minket érzéki vágyaink, hogy elszakadunk esszenciális önvalónktól. Nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk sem önmagunk sem mások felett, ha ezen kapjuk magunkat. Testünk csupán egy eszköz, mely segít, hogy beteljesíthessük célkitűzéseinket. Mondjunk köszönetet neki, hogy végigkísér bennünket életünk folyamán és támogat bennünket. Gondozzuk, óvjuk, ápoljuk, de ne azonosítsuk magunkat vele.
A Kígyó energiáit elősegíthetjük azzal, ha reggelenként csakra tisztító gyakorlatokat végzünk, ha különös odafigyeléssel ápoljuk, vagy akár csak jobban odafigyelünk a táplálékunk milyenségére.

Mantra: 
Egyesítek, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés: 
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

KIN 104* Sárga Kozmikus Mag* 12.13

www.shamaya.at, Kin104A Sárga Kozmikus Mag minősége nyújtja az alapot a következő 28 napunknak, hisz a mai nappal kezdetét veszi a 6. Maja Holdhónapunk, mely Az Egyenlőség Ritmikus Gyík Hava. Mint a nevében is benne van egy a január 9-ig tartó időszak az egyensúlyról és az erre való törekvésről fog szólni. Egyesíti a tudatalattit a tudatossal, a szellemi életünket a fizikai/földi léttel, aktiválva és beindítva a célirányos cselekvést életünkben. Mindehhez a holnap induló Vörös Kígyó Hullámvarázs adja meg a lelkesedést és életerőt. De ne szaladjunk ennyire előre. A Sárga Kozmikus Mag minősége nyújt ma segítséget ahhoz, hogy az elmúlt időszak tanulságait levonjuk és elraktározzuk, fájdalmait, nehézségeit pedig szeretettel elengedjük, hogy az újonnan felfedezett minőségeinkből valami friss, új és eleven célt kovácsoljunk. A mai nap kulcs szavai: felelősségvállalás, megbocsátás, elengedés.

A mai nap kissé passzívabb, nyugodtabb, letisztultabb energiákat hoz. Nincs benne aktív cselekvési nyomás, mégis a dimenziók közötti váltás erejét hozza, mely a szimbolikus halálhoz hasonlítható. Ma ugyanis el kell engedjük mindazt akik voltunk, hogy valami többé válhassunk, hogy rátalálhassunk saját utunkra és elvégzendő feladatainkra. Hátra kell hagyjuk mindazokat a mintákat, melyek eddig elhoztak ahhoz, hogy -beépítve az eddig tanultakat- szintet léphessünk. A mai nap amolyan mentális nagytakarításról szól. Kozmikus tónus ma beindítja, mindazt, ami esetlegesen elakadt és átalakulásunk útjában áll.
Most hogy már képesek vagyunk meglátni mindazt a bőséget, amit ez az időszak hozott, már nem azon kesergünk, amit hátra hagytunk. Békéljünk meg bármi is történt ez alatt a majd két hét alatt, köszönjük meg tanítását, azt, hogy átformálta elménk eddigi elavult mintáit. Elérkezett az idő, hogy új álmokat szőjünk! Vegyük számba az elmúlt időszak adta lehetőségeinket és kezdjünk dolgozni velük! Tudatosítsuk, hogy életünk termékeny táptalaj és álmaink, lehetőségeinknek csakis mi magunk szabunk korlátokat! Engedjük el a környezetünk hibáztatását, a kételyt önmagunkban és fogadjuk meg, hogy mostantól kifogások helyett, megoldásokat keresünk! Felébredésünkhöz, el kell rugaszkodjunk a biztonság illúziójától és ki kell lépnünk az ismeretlenbe! Higgyünk Önmagunkban és abban, hogy minden értünk történik, még ha ezt abban a pillanatban nem is mindig ismerjük fel. Ne vesszünk el a részletekben, hogyan-okban és mi lesz akkor-okban! Bízzunk a pillanatról pillanatra történő vezettetésben! Kezdjük el egy egyszerű gondolattal. Ültessük el szívünk/vágyunk magvait, hogy a holnap kezdődő Kígyó Hullámvarázs, életet lehelhessen bele.

Mantra:
Kitartok, hogy célozzak,
Túlhaladva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az elegancia ereje vezet utamon.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

KIN 103* Kék Kristályos Éjszaka* 12.12

www.shamaya.at, Kin 103Lezárások időszaka ez, a mai nappal véget ér az 5. Maja Holdhónapunk, melyet a Spektrális Harcos tett tanulságossá. Mindemellett holnap véget ér Tzolkin-unk 2. Sorspalotája „Az Átmenet Fehér Északi palotája-A Halál terme”. Ebben az 52 napban jellemző volt a veszteség érzése, az elengedés és a búcsú, legyen ez személy, gondolati minta, munkahely, vagy bármi „megszokott” dolog. A most véget érő Sárga Ember Hullámvarázs arra tanított, hogy lássunk túl ezen veszteségeken és tudatosítsuk, milyen ajándékokat hozott számunkra ez a fájdalom, kiüresedés.

Az Éjszaka sötétségében megbúvó bőség, az Ember hullámvarázs utolsó ajándéka. A mai nap arra kér, hogy még egyszer nézzünk szembe az elmúlt napok történéseivel, ismerjük fel a veszteségek mögött megbúvó nyereségeket és ezeket raktározzuk el. Építsük be az elmúlt időszak tanulságait mindennapjainkba, hogy könnyebb legyen a tovább lépés.
Nézzünk szembe a felmerülő kételyeinkkel, belső félelmeinkkel. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez is csak az egyik aspektusunk, mely nem ártó szándékkal jelenik meg előttünk, hanem fontos üzenetet hordoz! Azáltal, hogy felelősséget vállalva, szembe nézünk velük, a Fénybe emelhetjük árnyékrészeinket. Csendesedjünk el, és figyeljünk befelé. Figyeljünk tanítására, mely nagy szolgálatot tehet nekünk a következő napokban.

Mantra:
Szentelek, hogy álmodjak,
Egyetemessé téve az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem a vízió ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés: 
“Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

KIN 102* Fehér Spektrális Szél* 12.11

www.shamaya.atA Spektrális tónusú Szél ma egyszerűen kisöpri életünkből az elmúlt napok feladatait, mintáit, hogy tiszta lappal, friss fejjel és szemmel tekinthessünk új énünkre. Arra ösztökél, hogy váljunk le a a múltról, hogy helyét átvehesse a jövő. Mindehhez ma a Fehér Szél minősége társul, mely biztosítja a Szellemi támogatást és a kommunikáció tisztaságát.

„Sok beszédnek sok az alja.” Szóval rövid leszek:

  • Kapcsolódj össze Szellemi vezetőddel: Meditálj
  • Csendesedj el!
  • Halld meg amit mondanak, ne csak hallgass!
  • Rendezd nézeteltéréseidet, őszinte tiszta kommunikációval!
  • Engedd minek mennie kell!
  • Lélegezz!

Miután az elengedés megtörtént, nem marad majd más előttünk, mint azok az értékek, lehetőségek és utak, amelyeket az Ember hullám során a Szellem elénk tárt.  Hamarosan egy igen intenzív időszak köszönt ránk, amely során jobban megismerhetjük ezen lehetőségek által rejtett tapasztalásokat, addig legyünk türelemmel és ne akarjunk mindent irányítani.

Mantra:
Feloldok, hogy kommunikáljak,
Elengedve a lélegzést.
Lepecsételem a szellem bevitelét,
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

KIN 101* Vörös Planetáris Sárkány* 12.10

www.shamaya.atA Planetáris tónusú nap, a beérés napja. Ekkor mindaz, amivel az elmúlt 9 napban dolgoztunk, manifesztálódik, megjelenik életünkben, finomhangolódásra várva. Érdemes tehát felidézni az eredeti célkitűzésünket -vagy épp azon minőségeket, melyet a Sárga Ember hozott el számunkra- és vegyük körbe a Vörös Sárkány gondoskodó szeretetével, odaadásával.

A Maja rendszerben a Vörös Sárkány minden kezdete, maga az eredet, a forrás, a születés. Magában hordozza a bizalom és biztonság erejét. Tudatosan figyeljük meg, hogy mi az, ami a mai nap folyamán új lendületet kap. Érdemes lesz erre a későbbiekben kicsit nagyobb figyelmet fordítanunk. Az elmúlt napok fényében, vizsgáljuk meg, mit is jelent számunkra a bizalom, a biztonság témája. Vajon képesek vagyunk bízni önmagunkban, a világban és a Mindenség gondosságában? Merünk e nyitottá, befogadóvá válni mindarra, ami felénk áramlik? Üresítsük ki elménket és bensőnket, és hagyjuk, hogy az Ember kicsúcsosodó energiái megmutathassák nekünk a valódi biztonság és megelégedettség érzéseit. Használjuk ki a mai napot arra, hogy önnön igényeinket szem előtt tartva töltekezzünk és felkészüljünk az előttünk álló igen intenzív időszakra (4 hullámvarázs).

Ne feledjük, ahhoz, hogy gondoskodni, segíteni tudjunk másokon, először nekünk Önmagunkat kell feltölteni fénnyel és energiával. Engedjük el az aggódást és a tennivalóink listáját! Ma csak és kizárólag azt tegyük, amit valóban mi magunk szeretnénk tenni! Használjuk ki a mai napot jól! Legyen a mai az ÉN-időm!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy tápláljak,
Előállítva a létet.
Lepecsételem a születés bevitelét,
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában. A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”