Kategória: Ajánló

A még javában tartó 2014 07 26-án kezdődő Vörös Hold év minden hónapjához készül egy mese. Egy adott hónap energiáit nagyban meghatározza annak kezdő napja, illetve a hónap hullámvarázsai. A mesék hősei tulajdonságaikban tükrözik az adott hónap várható hatásait, a cselekmények az adott hónap tónusához kapcsolódnak.

Mivel ezt az évünket (ami 2015 07 25-ig tart) a Vörös Hold fénye ragyogja át, így mindenki életében az érzelmeivel és érzékenységével való feladatok felerősödnek. Az, hogy ez kinél milyen mértékben és hogyan jelenik meg, már függ a saját karakterisztikájától, illetve tudatosságától is. 

A mesék segítenek begyógyítani ismert és ismeretlen belső sebeinket, átlépni akadályokat. Tudatalatti világunkra hatnak, ahová szintén tudattalanul beszivárognak ezek az univerzális energiák is.A sajátunkként könyvelt érzések és gondolatok valójában a kívülről jövő mentális-, asztrális hullámok közül azok, melyek egyéni érzékelő szűrőinken keresztül a felszínre törnek.

A második hónapot, amely 2014.08.23-tól 2014.09.19-ig tartott az alábbi mesével igyekeztünk segíteni:

A kihívás

A kezdetek kezdetén a Világ két részből állt. Mintha a Föld két féltekéje között egy tükör állna, minden ugyanolyannak tűnt, mégis a teljes ellentéte volt a másik oldalnak. A két világ nem tudott egymásról, csak az átléphetetlen határt ismerték.. Egy hegy tornyosult a határon, melynek csúcsánál két kis forrás eredt, ellentétes irányba. Mindkettő patakká, később folyóvá nőtte ki magát. Az egyik rideg, havas és jeges utakon járt, ezt Zimmának hívták. A másik, Izzi, forróságnak, néha a kiszáradás veszélyének volt kitéve. Folyócskáink millió élet hordozói voltak. Rengeteg vízcseppet szállítottak, melyek néha felemelkedtek az égbe és felhő formájában folytatták útjukat.

Így történt egyszer, mikor Izzi vízcseppjei éppen bárányfelhő formájában úszkáltak az égen, és a szellők szárnyán fogócskáztak, egy közülük átszaladt a világ másik oldalára.

Az addig ismert langyos fuvallat hirtelen jegessé és viharossá vált. A lebegő vízcseppek jégcseppekké fagytak, elnehezedtek, majd hópelyhek formájában elkezdtek szállingózni a föld felé. Ők felettébb élvezték ezt a lassú ejtőernyőzést. Pörögtek-forogtak, bukfenceztek a levegőben. Gyönyörködtek egymás mintázataiban. A másik oldal ismeretlen folyójának, Zimmának medrében landoltak, ahol újra vízcseppé váltak.

Itt minden olyan más volt, mint amit eddig ismertek. Leginkább hideg, sötét és egyhangú világ tárul eléjük. De Izzi folyó cseppjei megtartották játékosságukat: ugráltak, viháncoltak a a lassú folyamban. Cserfességüknek köszönhetően hamar híre ment a folyóban a másik világnak, ami sokkal izgalmasabbnak tűnt az itteninél.

Néhány vízcsepp azonnal látni akarta a még ismeretlen világot. Ehhez fel kellett jutniuk az égbe.

Párolgásuk lassú volt, felhősödésük ideje túl távolinak tűnt számukra, így nem maradt más választásuk, elindultak társakat toborozni. Mentek a hegy hófödte csúcsára, fel a forráshoz, az árral szemben. A meder egyre keskenyebb volt, hőmérsékletük egyre csökkent. A folyó partján mély álomban szundikáló hópehely társaikat ébresztgették:

– Keljetek fel, gyertek velünk világot látni! – kiáltozták.

Mikor elég magasra értek, körtáncot jártak, énekeltek és örvényekkel igyekeztek a havas tájat megmozdítani. Igyekezetüknek és lelkesedésüknek köszönhetően lavinát indítottak el. Ahogy a hótömeg a lankásabb területekre érkezett, a hópelyhek felolvadtak, és a nagy mennyiségű vízből hatalmas árvíz kerekedett.

Vízcseppjeink kiszöktek Zimma medréből, a töltések mélyébe szivárogtak, ahonnan egy buzgár fellőtte őket a felszínre. A sebességnek köszönhetően csöpp testük felmelegedett, pillanatok alatt párologni kezdtek, és már az égben is voltak.

Rengetegen gyülekeztek az égen, felhő formájában gomolyogtak, ami egyre sűrűbb, sötétebb és nehezebb lett.

Egy kismadár tévedt a sötét fellegek közé, ijedtében egyre gyorsabban csapkodott szárnyaival.

– Honnan jöttök? – kérdezte rémülten.

– Zimmához tartozunk, aki Nyugatnak tart. Nemrég kaptunk hírt a másik oldal létezéséről, és úgy döntöttünk, meg akarjuk ismerni. Segíts nekünk eljutni a határhoz. – kérték a vízcseppek.

– Ahhoz szélirányt kellene váltanotok, pontosan Kelet felé, de ezzel az árvízzel már így is elég nagy bajt okoztatok. Mindennek megvan a maga rendje, szállingózzatok szépen vissza a helyetekre.

Ahogy ezt elcsicseregte, aláereszkedett és eltűnt. A cseppecskék mit sem törődtek a madár intelmével, kerestek egy keleti fuvallatot, és útnak indultak.

Egy kis idő múlva gyönyörű dallamot hozott a szél, amilyet még sosem hallottak. Elindultak a hangok irányába, ahogy közeledtek egyre világosabb és melegebb lett. A Keleti szél sodorta őket, nem tudtak megállni. A forróság felizzította kristályaikat, szikrákat szórtak, recsegtek, ropogtak, és ahogy felolvadtak zuhanni kezdtek a föld felé. Azt gondolták, most biztosan meghalnak, majd a következő pillanatban sorra becsapódtak.

– Mi történt velem? Hol vagyok? – kérdezte kábán egyikük, mikor magához tért.

– Ez az Izzi folyó – válaszolt egy helybéli. – Ti idegen cseppecskék vagytok, jól gondolom? Hogy kerültetek ide?

– Akkor sikerült! Átjutottunk! – szólt az üdvrivalgás, amit tömeges örömujjongás követett. – Mi a Zimma folyóból jöttünk. – szólt a válasz.

– Sohasem hallottam róla, merre van?

A kis vízcseppek elmesélték, hogyan jutott el hozzájuk az Izzi folyó híre, amit mindenképp látni akartak. A helybéliektől megtudták, hogy zivatar formájában zuhantak a folyóba, ami itt természetes. Ők meséltek arról, hogy feléjük a hózápor a leggyorsabb leérkezési lehetőség, de leginkább szállingózni szoktak. Az itteniek el sem tudták képzelni, milyen lehet hosszú perceken keresztül leérni a földre.

Nagyon sokáig beszélgettek, a hallgatóság egyre nőtt. Izzi folyó vízcseppjei is szerették volna látni a másik világot. A nagy forróság miatt itt sokkal hamarabb tudtak felhősödni, az érdeklődés viszont olyan nagy volt, hogy szinte minden csepp felszállt, és a folyót a kiszáradás fenyegette.

A vízcseppek nem is tudták mekkora galibát okoztak kíváncsiságukkal. Az egyik oldalon árvíz, a másikon szárazság. Miközben ők egyik oldalról a másikra vándoroltak , addig mindkét világban keresésükre indultak, hogy visszaállítsák őket a régi körforgásba és rendbe. Égen és földön mindenki a határhoz közeledett.

Ahogy a két ellentétes erő találkozott, hatalmas vihar támadt. Az égzengés olyan erős volt, hogy a föld beleremegett, a vizek tzunamiként törtek ki medrükből.

A békés vízcseppek próbáltak összetartani, de néhányuk visszazuhant a földre. Egy éppen menedéket kereső Skorpiónak csapódtak.

– Mi történik itt? Ez már a világvége?– kérdezte tőle az egyik vízcsepp.

– Összecsapott a két világ, a saját vízcseppjeiket követelik egymástól.

– Micsoda? Ezek szerint minket is keresnek. De miért ez a háborgás?

– Azt hiszik túszul ejtettek benneteket, mert átszöktetek a másik oldalra. De ez nem igaz, mi nem vagyunk rabok és ellenségek sem.

– A két világ nem érti meg egymást, teljesen különbözőek. Az ebből fakadó félelmük pedig gonosznak és kegyetlennek álcázza az ismeretlent. – magyarázta a Skorpió.

– Pedig mi tudjuk, hogy a másik világ vizei kedvesek és barátságosak.

– Persze, hiszen mindannyian ugyanannak a földnek a vizei vagytok. De ezt az Ősi Bölcsességet manapság már nem tanítják.

– De akkor most mit tehetünk? – kérdezték kétségbeesetten a cseppek.

– Nagy háborút okoztatok. Kíváncsiságotokkal felborítottátok a világ egyensúlyát. De ne aggódjatok, a vihar el fog ülni. Menjetek haza, mindenki a saját folyójába.

– De mi nem akarunk hazamenni. Szeretnénk együtt barangolni és kalandozni.

Ezt a célt csak apró lépésekkel tudjátok elérni. Meséljetek az utatokról, és egymás világáról minél több vízcseppnek a vízben, az égen és a földön is. És ne feledjétek a legfontosabbat: Mindannyian ugyanabból a hegyből eredtetek! Más utat jártatok, más tapasztalatot szereztetek, és ezért különböztök, de lényegetekben ugyanazok vagytok! Erre kell ráébreszteni a többieket is, így elindulhat a változás.

A vízcseppek hallgattak az öreg Skorpióra, visszatértek saját oldalukra, és a világ lecsendesedett.

Zimma és Izzi vizei aktívan dolgoztak saját folyóikban. Igyekeztek a berögzült előítéleteket felülírni azzal, hogy elmesélték saját tapasztalataikat. Hogy mindenkiben sokkal több lehetőség van, hiszen a rövid kalandjuk során ők is olyan képességekről szereztek tudomást, aminek létezéséről addig nem tudtak. Ha nem lettek volna bátrak és nyitottak, néha vakmerőek ezeket sohasem ismerik fel. Hittek benne, hogy egyszer szabad lesz az átjárás a két világ között, mindenkit arra bíztattak merjék ezt elképzelni, és hogy hasonló pozitív tapasztalatokra tesznek majd szert. Megnyugtattak mindenkit, szívesen vállalnak túravezetést.

Hosszú állhatatos munkájuk következtében a következő évtizedekben a két folyó szépen lassan irányt váltott. Ez alatt vízcseppjeink rengetegszer megjárták a természetes körforgás útját. Vízben, égben, földben egyaránt hintették a tudás magját.

Mikor Zimma és Izzi elég közel kerültek a határhoz, a felettük kúszó felhők meglátták egymást. Kalandor vízcseppjeink közül páran mindkét oldalon a felhők között voltak, és nagyon megörültek a másiknak. Az egyik oldalon enyhe hózápor, míg a másikon nyári zivatar keletkezett, hogy vigyék a hírt a vízben és földben dolgozóknak: eljött az idő! Az izgalmak és a lelkesedés felkavarta a kedélyeket, sűrűsödött a forgalom a légkörben. Esett, havazott és sütött a nap párhuzamosan. Így egy hatalmas dupla szivárvány tűnt fel az égen, éppen a két folyó előtt, mint egy kapu. Miután áthaladtak alatta, medrük lassan összeért, és közösen egy hatalmas tavat hoztak létre.

A legendák szerint ez a tó lett a világ éltető centruma, az egyensúly fenntartója és szimbóluma. A két folyó történetére csak két kis szigete emlékeztet, melyeken ellentétes időjárási viszonyok uralkodnak. Ezért is kapta a Zen-tó nevet.

2015.01.11. Varga Éva – Kin49 Vörös Planetáris Hold