A Rezonáns Kígyó minőségeivel, ma összekapcsolódhatunk a misztikus erők forrásával, hogy újra feltölthessük azt az űrt melyek az elmúlt napokban keletkeztek. A Galaktikus Aktiváló Portálnap ma még jobban felerősíti a cselekvés szenvedélyét, a Kígyó, Élet-szeretetét.
A Kígyó ma segít felkészülnünk az előttünk álló cselekvő időszakra, feltölt bennünket az ehhez szükséges lelkesedéssel és életerővel. A nap vezető jegye a Vörös Föld, így a Galaktikus kapuk kinyitásával a mai minőség egészen a Föld középpontjáig hatol. Útja során feloldja elakadásainkat majd visszatérve a Vasmagkristályból, mint Kundahlini, a gyökér csakránkból indulva felfelé, a gerinc mentén, elkezdeni kitölti az összes repedést, hiányosságot, melyeket az elmúlt napok veszteségei okoztak. Igen energetikus napot élhetünk ma át, mely tele lesz szenvedéllyel és lelkesedéssel. Ám figyeljük meg, hogy életünk mely területén érezzük kissé „belassulva” magunkat, hol működünk már-már robotpilótaként és fókuszunkat ide irányítsuk, hogy oldhassuk gátjainkat.
A Kígyó a testiség a szexuális vágyak megtestesítője is, mely szintén ősi kreatív energia. Testünk tükrözi elménk, érzelmeink és szellemünk tudatát. Emlékszik mindenre, amit átélt, és magában hordja a múlt tudatosságát, beleértve a traumákat és a sebeket is. Ápoljuk, gondozzuk és szeressük hát testünket, mely körbe ölel minket! Ha helyesen használjuk, figyelünk a jelzéseire, reakcióra, fizikai tüneteire, elsajátíthatjuk a test bölcsességét. Így a nap végére teljes vitalitásunkkal felvértezve várhatjuk a Világáthidaló átváltoztató minőségeit.
Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Levezetek, hogy túléljek
Inspirálva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
A Sárga Ritmikus nappal ma végre válaszokat kapunk kérdéseinkre, melyek akár felül is írhatják eddigi döntéseinket is. A Mag ma megvilágítja mindazokat az értékeket, amelyekre az új alapjainkat építhetjük.
Bár a Felhangos tónussal elérkeztünk a hullámvarázs cselekvő, aktív szakaszához, az Éjszaka most mégis arra kér bennünket, hogy csendesedjünk el és forduljunk belső középpontunk felé.
A mai napon megalapozhatjuk célkitűzésünk azáltal, hogy pontokba szedjük a teendőinket, a rendelkezésre álló képességeinket, eszközeinket. A Szél a kommunikáción keresztül siet most segítségünkre; fogalmazzuk meg (akár adjunk is neki hangot), hogy mit szeretnénk elérni és ehhez mire van szükségünk, valamint azt is, hogy mit vagyunk hajlandóak cserébe hátrahagyni.
A mai napon a Sárkány Ősanyai minőségei teszik nálunk látogatásukat, melynek a Vörös Kígyó vezetője. Így a mai napon a bizalom, az újrakezdés, a kreatív alkotóképesség valamint az életerő témakörével dolgozhatunk.
A Lunáris Nap ma egy más megvilágításba helyezi célkitűzéseinket, így felfedve a buktatókat, nehézségeket. Mindezt teszi feltételek nélküli szeretetével, azért, hogy könnyebben szembe tudjunk nézni velük. A Nap feltölt bennünket hittel és szeretettel, melyre szükségünk lesz belső stabil középpontunk megtalálásához.
Mindazt, amit az elmúlt 13 napban a Világáthidaló hullám során lezártunk, most a Vihar átalakító energiáira bízhatjuk. A következő napok az alázatra és a könnyedségre tanítanak majd bennünket.