Kin 78* Fehér Kozmikus Tükör* 11.22

crystal-ballA Kozmikus Tükörrel zárul a Világáthidaló hullámvarázs, most megláthatjuk az általunk hitt Igazság másik oldalát. Szembesít bennünket az elmúlt időszak tanításaival és segít megbékélni velük, hogy a holnap induló Vihar hullámvarázs maradéktalanul elvihesse mindazt, amit ebben az időszakban lezártunk.

A mai nap arra kér bennünket, hogy tekintsünk a Világra és benne a közvetlen környezetünkre, mint egy tükörre és lássuk meg mindazt, ami bennünk rejtőzik. Ha a mai nap folyamán valaki, vagy valami kibillent bennünket egyensúlyunkból, akkor tudatosan figyeljük meg magunkat. Figyeljük meg az indulatok, érzelmek mögött rejlő alapigazságokat. Lássuk meg például, hogy miért irritál, vagy miért oly kedves számunkra az a valaki; vagy esetleg miért vált ki olyan érzelmeket belőlünk egy-egy szituáció, amilyent. Mindezen érzelmek belőlünk fakadnak; akár annak hiányától, de akár azért mert még magunk előtt is titkoljuk, hogy az a dolog/érzés/viselkedés bennünk is megtalálható. Gyűjtsük be ezen információkat, dolgokat, hiányosságokat és a le nem zárt ügyeket. Ma eljött az idő, hogy ezeket szépen csomagba foglalva letegyük a holnap induló Vihar hullámvarázs küszöbére, hogy megszabaduljunk tőlük.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Kitartok, hogy visszatükrözzek
Túlhaladva a rendet
Lepecsételem a rend mátrixát
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

Kin 77* Vörös Kristályos Föld* 11.21* Galaktikus Aktiváló Portálnap

reggeli-fenyA Kristályos Föld napját a Galaktikus Aktiváló Portálnapok ereje támogatja, így a mai napon szembejövő „véletlenek” hozzák el a megvilágosodást. Ha időt és teret adunk ezen útmutatók kibontakozásához, ma értelmet nyerhet az egész hullámnyi vesszőfutásunk.

Most hogy végre elcsitulnak lelkünk hullámai, végre fény vetül a miérteket is. A mai nap arra kér, hogy ítélkezés-mentesen lehorgonyozva a Jelenben emésszük meg ezen felismeréseket, hogy könnyebben be tudjuk építeni őket mindennapjainkba. Kerüljük ma a gyors véleménynyilvánításokat és mindenekelőtt felejtsük el a bíráskodást! Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket a mai eseményekből, ne bocsátkozzunk jóslásokba! Egész egyszerűen hagyjuk, hogy elüljenek az események visszhangjai, hogy elénk tárulhasson a tanulság. Ha jól összpontosítunk, a Föld megmutatja most nekünk, hogy hova fejlődtünk az elmúlt napok során: felismerhetjük, milyen gondolatok, érzelmek vagy szokások azok, amelyek eddigi tapasztalatainkat megteremtették és melyeket immáron (remélhetőleg) már el is engedtünk. Törekedjünk ma megélni a pillanatokat, és élvezni a Jelen adta lehetőségeket.

A Föld energiáit ma támogathatjuk azzal, ha tudatosan leföldelődünk. Összpontosítsunk magunkra, meditáljunk, esetleg sétáljunk egyet ebben a kora téli időben. Csodáljuk meg az őszi falevelek sokszínűségét, ahogy a Nap sugarai eljátszanak színeikkel. Kapcsolódjunk össze a Föld energiáival és koncentráljunk útmutatásaira.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szentelek, hogy fejlődjek,
Egyetemessé téve az egyidejűséget.
Lepecsételem a navigáció mátrixát,
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok… Lépj be rajtam.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés: 
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Kin 76* Sárga Spektrális Harcos* 11.20

50c3ca52d391f5334324341ee70b578d.jpgVilágáthidaló jegy kihívása a Sárga Harcos éppen ezért nem meglepő, ha ma kissé ellentétes erők feszítenek, ezzel is segítve a leválást a hullámvarázs témájáról. A Harcos ma segít, hogy meghallhassuk, felfigyelhessünk arra a vékony kis belső hangra, mely tovább vezet utunkon.

A tegnap felcsillanó remény után, ma a Harcos nyújt további bátorítást ahhoz, hogy felülemelkedve a nehézségeken, emelt fővel léphessünk túl az elmúlt napok eseményein. Engedjük hát el a kételyeinket, félelmeinket és nézzünk bátran szembe belső harcainkkal. Váljunk nyitottá és kérjünk közvetlen Szellemi útmutatást akár meditációban, akár vizualizálva a Harcos színeit (indigókék és arany). Használjuk ki a Harcos intelligenciáját és fogalmazzuk meg magunknak a kérdést, mi az, amire igazán vágyunk?  Hová szeretnénk eljutni?  Adjunk időt a válasz érkezésének, ne kapkodjunk el semmit. Van, hogy már a kérdés megfogalmazásakor elénk tárul a válasz, de előfordul az is, hogy valami hatalmas felismerésre, dobpergésre várunk, ahelyett, hogy a bennünk suttogó megérzésre hallgatnánk. A bizalom a feltétele annak, hogy hozzáférhessünk az isteni útmutatáshoz. Belső hangunk olykor inkább hasonlít a szél suttogásához, mintsem az oroszlán üvöltéséhez, mégis ha megfejlődtök mindazt, ami a válaszhoz szükséges, akkor meghallhatjuk azt. Ha elengedtük ami a múlthoz, régi mintákhoz vagy szintekhez kötött minket, akkor megláthatjuk az útjelzőket. Tudatosítsuk ezt, és építsük be a mai napunkba.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok, hogy kérdezzek
Elengedve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
“Felveszem személyi erőm botját. ”

Meditáció:
“Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején. “

Kin 75* Kék Planetáris Sas* 11.19

sasA Planetáris Sas minőségeivel ma csúcspontjához érkezik a Világáthidaló hullámvarázs. Mindez a Majom hónapjában egy olyan nézőpontváltásra kényszerít bennünket, mely hatalmas lendületet adhat az Évünk témájának. Egyszerűbbre fordítva a szót ma eltávolodhatunk a veszteségek felett érzett fájdalmunktól és megláthatjuk mindazt, amit el szeretnénk érni.

Mára már úgy érezhetjük, nincs már mit elengednünk, az elmúlt 10 nap szinte mindent elvitt tőlünk. A Sas ma elhozza számunkra a veszteségek utáni új víziót, az új célokat. Használjuk ki a Sas adta lehetőséget és emelkedjünk felül gyászunkon, félelmeinken. Lássuk meg, mit rejtegetnek ezen negatív események, mi az, amivel még esetleg dolgoznunk kell ahhoz, hogy megkönnyebbüljünk. Azáltal, hogy már látjuk körvonalazódni célunk tárgyát, elérhető közelségbe kerül, és ez feltölt bennünket reménnyel. Engedjük ma szabadon szárnyalni szívünket, lássuk „lelki szemeinkkel” mi az amit az elmúlt napok küzdelmeinek köszönhetően nyertünk. Ha csak a (mögöttünk) bezárt ajtót bámuljuk, nagy valószínűséggel észre sem vesszük, hogy egy másik már ki is nyílt helyette.

Engedjük, hogy ma a Sas magával emeljen bennünket, eltávolodva a „romok” fájdalmas látványától, hogy végre összeállhasson a nagyobb kép. Erősítsük meg tehát hitünket látomásainkban, terveinkben, hiszen tudjuk, érezzük legbelül, hogy sokkal több van bennünk, mint amit a külvilág felé megmutatunk.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy teremtsek
Előállítva az elmét
Lepecsételem a vízió kimenetét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
“Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Kin 74* Fehér Szoláris Varázsló* 11.18

meditation1A Varázsló, ma az Isteni akarattal való összehangoltságot sürgeti, azt, hogy tetteinket ne csupán az önös érdek, de a nagyobb Egység szolgálata vezesse. A Szoláris tónus ma segítségünkre siet, hogy mindezt meg is tudjuk valósítani.

Egyre erősödik a Világáthidaló hullámvarázs energiája, éppen ezért egyre nehezebb, a tudatos elengedés. Úgy érezhetjük, hogy megrekedtünk, és nincsen előre mozdulás. Ilyenkor vizsgáljuk meg a gyökér-okokat és integráljuk be életünkbe. Egyesítsük elménk és szívünk útját és halljuk meg hívó szavát. Bár a szoláris tónus cselekvésre szólít fel ez most leginkább belső folyamatainkra igaz, kívülről a fizikai szinten kevésbé látványos. Most egy csendesebb, befelé forduló időszakot élünk meg. Ezzel megalapozzuk azt, hogy a következő, a Vihar hullámvarázs, magával vihesse mindazt, ami a Világáthidaló hullámvarázsban, szimbolikus halált halt. Most jött el az idő, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk ez elengedés érdekében – önszántunkból és alázattal-, különben könnyen előfordulhat, hogy a következő hullám erőszakkal fogja magával ragadni mindezt. Tudatosítsuk, hogy minél inkább ragaszkodunk valamihez, az annál inkább megköti energiáinkat. Merjünk megnyílni a Mindenség energiáinak és sorsunkat ma az ő kezébe helyezni. Hagyjuk a dolgokat ma megtörténni. Merjünk nem tudni, nem akarni, hisz tudjuk a Világmindenségben minden RENDben van és minden elérkezik hozzánk a megfelelő időben és helyen.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek, hogy varázsoljak
Megvalósítva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a hűség ereje vezet utamon

  1. Tónus
    C
    selekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

 

Kin 73* Vörös Galaktikus Égenjáró* 11.17

autumn-dance.jpgMai napon visszatérnek hozzánk a Vörös Égenjáró hullámvarázs kalandor témái, mintegy vizsgáztatva bennünket, hogy továbbra is hajlandóak vagyunk meglépni azt a bizonyos extra lépést, mely a komfortzónánkon kívülre vezet bennünket.

A Világáthidaló hullámvarázsban megjelenő Égenjáró segít bennünket abban, hogy hátra hagyjunk minden olyan tényezőt, mely elől szüntelen visszamenekülünk a „szokások biztonságába”. A mai nap felhívj a figyelmünket, hogy (ha nem tudnánk még..) melyik területen vagyunk hajlamosak visszafelé haladni, netán megrekedni a változás útján. Ahelyett, hogy kétségbe esnénk, emlékezzünk az elmúlt hullámvarázsban történtekre és alkalmazzuk tanításait. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy visszahúzódjunk a remetelakunkba! Emlékezzünk, hogy a Csoda mindig a komfortzónánkon kívül történik. Az Égenjáró ma újfent bátorsággal tölt fel, hogy legyen merszünk továbbra is kilépni az ismeretlenbe, ezzel is elősegítve bennünket utunkon. Engedjük el az aggodalmaskodást a holnap miatt, fókuszunkat sokkal inkább fordítsuk a MA pillanatára, hogy útmutatóra leljünk.
Fogalmazzuk meg pontosan mit is szeretnénk elérni, és tudatosan határozzuk meg a következő lépéseket! Vegyük számba, hogy mi az, amit e cél érdekében el kell, hogy engedjünk Életünkből.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Harmonizálok, hogy felderítsek
Formálva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés: 
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

Kin 72* Sárga Rezonáns Ember* 11.16* Galaktikus Aktiváló Portálnap

4544928A mai nappal elérkeztünk a Világáthidaló hullámvarázs feléhez. Ha eddig minden tőlünk telhetőt megtettünk az elengedés és célunk elérése érdekében, akkor ma, belép az Univerzum, támogató energiája is, hogy megsokszorozza erőfeszítéseinket! Ma egy újabb Galaktikus kapu nyílik meg, mely a Rezonáns tónusú Ember energiáival további támogatást nyújt mindehhez.

Az Ember minőségének szimbóluma a Bőségszaru, mely ma a lehetőségek tárházát sorakoztatja fel elénk, ugyanakkor a szabad akarat kérdéskörét is feszegeti. Csakis rajtunk múlik mit kezdünk ezen lehetőségekkel. Az Ember jegye arra tanít, hogy az „üresség” által lássuk meg azt a bőséget, mely körülvesz bennünket. Engedjünk el az irányítást és minden vágyat, akaratot, melyet kontrollálni szeretnénk. A mai napon fókuszunkat fordítsuk a bennünk rejlő értékekre és tegyük fel a kérdést, mihez szeretnénk mindezzel kezdeni? Mi az, ami örömmel és teljesség érzésével tölt el bennünket? Igyekezzünk mindezt ma be is építeni életünkbe. Ebben a hónapban, most különösen fontos, hogy tudatosítsuk: senki és semmi sem tölthet fel bennünket, csakis Önmagunk. Semmi nem adhatja meg a teljességé érzését, csakis az, ha a fejlődés útján járunk, Önmagunk érdekében. Váljunk nyitott kehellyé, engedjük el az elvárásokat, elégedetlenséget és kapcsolódjunk össze szellemi mivoltunkkal, így beléphetnek életünkbe az Univerzum támogató energiái.

Tudatosítsuk, hogy minden értünk van és bár lehet, hogy ezt most még nem látjuk, de a mi fejlődésünket szolgálja. Használjuk ki a mai napot a töltődésre, foglalkozzunk olyan dolgokkal, melyek örömet okoznak, ezzel is az életünkben megjelenő JÓ dolgokra fókuszálunk.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Levezetek, hogy befolyásoljak
Inspirálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
“Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”