A Vörös Kígyó ma a tervezési fázisba repít bennünket, feltöltve a szükséges lelkesedéssel, lendülettel. A mai nap a kreativitásé. A Kígyó felébreszti bennünk azokat az ösztönöket, melyek cselekvésre késztetnek.
Amíg a Szél hullámvarázs a belső szellemi vezetést inspirálja, addig a Kígyó, az ösztönös megérzésekkel, a test tudatos megfigyelésével vezet ma utunkon. A mai nap ideális arra, hogy eltervezzük a következő lépéseinket, összehangolva a belső és felső sugallatokat. A mai napon e két jegy által fejlődésünk szárnyakat kaphat, de csakis akkor, ha ezt az előtörő erőt, Szellemi szolgálatba állítjuk, ugyanis ha csupán a fizikai síkon éljük meg és át, könnyen beragaszthat bennünket jelen állapotunkba. Hagyjuk szabadon áramolni az energiáinkat, szabadítsuk fel a testünkben lévő elakadásokat azáltal, hogy megéljük őket. Ha tehetjük, kezdjük a napot energiatisztító gyakorlatsorral, Csikung-gal , hogy beindítsuk az energiák áramlását. Éljük meg mindazt, amit a mai nap kínál nekünk, ünnepeljük az Életet, és használjuk ki a mai nap adta kreativitást, cselekedjünk spontán, mert ez megszabadít a rutin és megszokás előre-jelezhetőségétől.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Meghatározok, hogy túléljek
Megszabva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
A mai nap érdekes egybeesése, hogy a Maja rendszer szerint Sárga Mag napja van, mely a bennünk szunnyadó lehetőségekre hívja fel a figyelmet, arra, hogy ezen lehetőségeket ápolnunk, táplálnunk (locsolnunk) és üdvözölnünk kell. A Katolikus hitrend szerint is hasonló a mai cselekvésre indíttatás: Jézus feltámadását ünnepeljük, egy új kezdetet, melyet üdvözítünk. Ekkor, állítólag a hír hallatára ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Megint más vélekedések szerint pedig a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe (tojás), amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést (locsolás), és a háziállatok szaporulatát kívánni.
A Lunáris Éjszaka elhozza számunkra a Szél napjának kihívását, a félelmeket, melyek gátolnak bennünket abban, hogy kinyilváníthassuk akaratunkat, érvényt szerezhessük igényeinknek.
A Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével kezdünk neki az új hullámvarázsnak, melynek a minőségeit a Fehér Szél hordozza. A Mágneses tónus, mint mindig, most is bevonzza azokat a témákat, mellyel a következő időszakban dolgoznunk kell. A következő 13 napban a kommunikáció és a Lélekkel, Szellemmel való összekapcsolódás kerül előtérbe.
A Vörös Sárkánnyal zárul a Vörös Hold hullámvarázs, melyben az érzelmeink megtisztítása volt a feladat. Ahhoz, hogy teljességben megélhessük a Sárkány nyújtotta biztonságot és bátran beléphessünk egy következő ciklusba, előbb meg kell békülnünk az elmúlt napok eseményeivel és szeretettel el kell engedjük. Ebben nyújt ma segítséget a Kozmikus tónus.
A Nap lesz ma a segítségünkre abban, hogy az elmúlt napok tanításait tovább adjuk környezetünknek. A Sárga Nap az Univerzális Tűz erejét, a megvilágosodást és az Életet hozza el számunkra.
A Spektrális Viharral ma elkezdünk elválni a Hold hullámvarázs témájától, hogy felkészülhessünk a következő a Fehér Szél Hullámvarázsára. A mai nap érdekessége, hogy éppen a Spektrális Vihar évét írunk, így a mai napunk kicsit jellemezi is az Évünk dinamikáját.