A Sárga Elektromos Csillaggal ma egy új szintre érünk a Világáthidaló hullámvarázsban. Az első napon előtérbe kerültek azon témák, gondolati minták, melyek immáron megérettek az elengedésre, a tegnapi nap folyamán megtapasztalhattuk mindezek ellenpólusát, ma pedig egy új szintre lépve megtaláljuk mindebből a kivezető utat, a megoldást. A Csillag mai kulcsszava: Egyszerűsítés.
A Csillag a Harmónia kérdéskörét feszegeti, rávilágítva életünk azon területeire melyben hajlamosak vagyunk a harmónia hamis illúziójába ringatni magunkat. Lehet, hogy már oly régóta azonosulunk szerepeinkkel, belénk nevelt, hozzánk nőtt mintáinkkal, hogy észre sem vesszük, hogy már túlnőttünk ezeken, és megérettek a változásra. Ma bele kell nézzünk önmagunk tükrébe és tudatosítanunk kell mindezt. Ne megérteni akarjuk, hanem fogadjuk el önmagunkat ítélkezés nélkül és váljunk azzá, akik valójában vagyunk. Tudatosítsuk, hogy a diszharmóniának is jelentős szerepe van és volt abban, hogy azzá váltunk, akik ma vagyunk! Váljunk nyitottá az érkező tanításokra, visszajelzésekre, de mindezt engedjük át önmagunk belső szűrőjén is. Ne bonyolítsuk túl ma dolgainkat, törekedjünk a nemes egyszerűségre és hagyjuk, hogy a Világáthidaló legjobb belátása szerint le-válassza rólunk mindazt, aminek immáron mennie kell életünkből.
Törekedjünk ma arra, hogy megteremtsük a harmóniát életünk minden területén. Segíthetjük az energiákat azzal, ha ma használjuk kreativitásunkat és alkotó képességünket. Fessünk, színezzünk, rendszerezzük lakásunkat, irodánkat, vagy csupán öltözködjünk ma színesebben mint máskor.
Már elérhető a SÁRGA KRISTÁLYOS MAG év támogató kristály karkötője! Mely mindamellett, hogy gyönyörű, segít a felismerések által kibontakoztatni a bennünk szunnyadó Mag-okat. Az Mag minőségei, idén (2017. 07.26-2018. 07.24) a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével lesznek jelen.
Mantra:
Aktiválok a gyógyítás érdekében
Megkötve a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon
- Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”
Megerősítés:
“Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”
A Kéz jegye ma elhozza számunkra az érzelmi gyógyulást, a megnyugvást azáltal, hogy megismerhetjük önmagunk korlátait. A Lunáris tónussal együtt a Kéz ma rámutat életünk azon területeire, ahol bekorlátozzunk magunkat. Ez akár kétségeket is ébreszthet bennünk, arra ösztökélve, hogy meghátráljunk, de ne engedjünk ennek a kísértésnek! Tudatosítsuk inkább magunkban ellenállásunk okát, hogy dolgozni tudjunk vele.
A Világáthidalóval kezdetét veszi egy újabb 13 napos ciklus, mely a megbocsátás és elengedés minőségeit képviseli. Ebben a hullámvarázsban, fontos, hogy ne tervezzünk előre, hogy ne akarjunk irányítani, cserébe építsük be az elfogadás és elengedés képességét.
A Kozmikus tónussal ma zárul az Égenjáró hullámvarázs, mely a belső felfedezésekről, a nézőpontjaink kitágításáról szólt. Most hogy lecsendesedtek a hullám energiái és a bennünk zajló folyamatok, elkezdhetünk felkészülni a holnap induló Világáthidaló hullámvarázsra, melyben új célokra új lehetőségekre fókuszálhatunk.
A Kristályos Mag napjával, – mely egy Galaktikus Aktiváló portálnap is egyben- egy új év veszi kezdetét, mely színét tekintve aktivitásra, cselekvésre; tónusát tekintve felismerésekre, jegyét tekintve pedig kibontakoztatásra sarkall! Igen erős és érzelemdús Vihar évünk után, lassan elcsitul a hullámverés és kissé lenyugszanak majd a kedélyek.
Mint azt már tudjuk, egy Maja Év 13*28 napos ciklusokból áll. A Szoláris évhez fennmaradó plusz egy napot, Időn kívüli, vagy Zöld Napnak is nevezik, mely minden év 13. hónapjának utolsó napjára esik, vagyis július 25-re. Ezt a napot használjuk arra, hogy megünnepeljük az EGYséget különbözőségünkben. Emlékezzünk Emberi örökségünkre ezen a Földön. Arra, hogy mindenki EGYedi és megismételhetetlen és halhatatlan része egy nagyobb EGYségnek.
A Spektrális Vihar évét ma a Planetáris Szél napjával zárjuk, melyben ma kiteljesedik az Égenjáró hullámvarázs témája, mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk.