A Szoláris Kígyóval az életerő, a szenvedélyesség és az ösztönök kapnak ma nagyobb hangsúlyt. A mai napunk egy Aktiváló Portálnap is egyben, így a nap energiái sokkal intenzívebben mutatkoznak meg. A Kígyó felszítja belső energiánkat, feltöltve bennünket lelkesedéssel és életigenléssel.
A Vörös Föld hullámvarázsban, olyan véletlenszerű események történtek, melyek célunk felé terelgettek, terelgetnek. Most, az utolsó métereken, a Kígyó, a Test-tudatosságra hívja fel a figyelmünket. Arra kér, hogy fogadjuk és dolgozzuk is fel testünk jelzéseit, belső megérzéseinket, melyek érzetekben, érzésekben, de akár testi tünetekben is megjelenhetnek. Ahogy a héten a meditációra biztattalak benneteket, úgy ma arra kérlek, hogy nem csak hogy a jelenbe maradjatok, de tudatosan figyeljetek minden testi érzetre, érzékelésre, ugyanis testünk magában hordozza elménk, szellemünk, sőt érzelmeink emlékezetét, egyben a traumákat és sérüléseket is. Ezáltal az emlékezéssel, tapasztalattal, fontos tanácsokkal láthat el bennünket.
Ha tehetjük, ma végezzünk csakra tisztítást, akár zenével, akár meditációval, vagy bármilyen más technikával, hogy feloldjuk a blokkokat, elakadásainkat, hogy a Kígyó energiáinak szabad áramlást biztosítsunk. Szakadjunk ma el a rutintól, a megszokottól és cselekedjünk spontán. Fordítsunk ma picivel több figyelmet önmagunkra, testünkre. Tornáztassuk meg izmainkat, vegyünk egy forró fürdőt, esetleg masszíroztassuk meg magunkat. Adjuk meg magunknak a szeretetet és a törődést, de ne azonosítsuk magunkat testünkkel. Adjunk hálát neki amiért ezen földi létben befogadott bennünket és otthont ad lelkünknek.
Szokásunkhoz híven idén is elkészítettük a következő év, a Vörös Kozmikus Hold év támogató karkötőjét, mely segít megbékélnünk és lezárnunk a múlt eseményeit és stabilan tart még a legerőteljesebb érzelmi hullámok alatt is.
Hogy jobban megismerhessük az előttünk álló év dinamikáját, egy egész napos programmal is készültünk, melyről bővebb tájékoztatást itt olvashatsz.
Mantra:
Lüktetek, hogy túléljek
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem az életerő tárházát
A szándék szoláris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.
Megerősítés:
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

A mai napon eldől, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen minket utunkon. A mai napon ugyanis az előző hullámvarázs témái térnek vissza hozzánk, mintegy visszatükröződésként, hogy vajon elsajátítottuk a múlt tanításait?


A Föld hullámvarázsban megjelenő Ritmikus Szél minősége a Jelenlétet testesíti meg. Arra kér, hogy tegyük le voksunkat, álljunk bele döntésünkbe és tartsunk is ki célkitűzéseink mellett.
A Felhangos Sárkánnyal ma lendületet vesz a Föld hullám témája, megkezdődik egy aktív cselekvési fázis. Már csak 7 nap van hátra Kristályos Mag évünkből, így ez a cselekvés inkább egyfajta utolsó simítás, mintsem lelkes készülődés.
Ma a Sárga Önálló Nap virradt ránk, mely a felelősségvállalást és Önmagunk fényének kiárasztását hivatott elősegíteni. Az Önálló tónussal pedig ma megérkezik hozzánk a mértékletesség, a rend és a stabilitás, hogy célkitűzéseinknek megfelelő alapot biztosítson.
Az Elektromos Vihar ma új szintre emeli a Föld Hullámvarázs témáját azáltal, hogy elsöpri, letisztítja tegnap felfedezett korlátokat, gátló tényezőket. Segít, hogy dolgaink újra áramlásba kerüljenek és megkezdődhessen az újjászületésünk. A Vihar ma segíti az elszakadást a múlttól, a hamis mintáktól, hogy a Föld hullám végére újra egységbe rendeződhessünk, hogy tiszta lappal kezdhessünk neki az Új évnek.