Kin 160* Sárga Önálló Nap* 07.17.

sun cherrytreeMa a Sárga Önálló Nap virradt ránk, mely a felelősségvállalást és Önmagunk fényének kiárasztását hivatott elősegíteni. Az Önálló tónussal pedig ma megérkezik hozzánk a mértékletesség, a rend és a stabilitás, hogy célkitűzéseinknek megfelelő alapot biztosítson.

A tegnapi Vihar után ma új nap jő, mely elhozza a reményt és a fényt. Most, hogy észrevettük és elengedtük a korlátozó tényezőket életünkből elérkezett az ideje, hogy megerősítsük Önmagunkat és egy új szintre lépjünk.  Ahogy a természetben, is a Vihar után éled a természet, a Nap segítségével új erőre kapnak a növények állatok, emberek. Új terveket, célokat, álmokat szőnek. Ehhez ma az Önálló tónus is besegít, azáltal, hogy tudatos tervezésre sarkal. Most, hogy már ismerjük célunkat, és a lehetséges gátló tényezőket, felismertük a megoldást, már csupán a cselekvési terv elkészítése maradt hátra. Nézzünk körül, lássuk meg a bennünk rejlő értékeket. Fontos, hogy vállaljuk a felelősséget képességeinkért, hiányosságainkért és az elmúlt napokra alapozott döntéseinkért. Ítélkezés helyett tudatosítsuk, hogy hiányosságaink éppúgy része életünknek és terveinknek, mint erősségeink, hisz ezekből tanulva jutottunk el oda, ahol most vagyunk! Mindaz, amit most magunk körül látunk az alapja valami újnak, ami ha jól használjuk nemcsak bennünket, de a Mindenséget is szolgálhatja!

Szokásunkhoz híven idén is elkészítettük a következő év, a Vörös Kozmikus Hold év támogató karkötőjét, mely segít megbékélnünk és lezárnunk a múlt eseményeit és stabilan tart még a legerőteljesebb érzelmi hullámok alatt is.
Hogy jobban megismerhessük az előttünk álló év dinamikáját, egy egész napos programmal is készültünk, melyről bővebb tájékoztatást itt olvashatsz.

DSCN0501

Mantra:
Meghatározok, hogy megvilágítsak
Megszabva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
    Mudra:
    Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
    A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni ahttp://www.youtube.com
    Megerősítés:
    „A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
    Meditáció:
    „Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.