Most, hogy már meghatároztuk céljainkat, felismertük a lehetséges akadályokat, az Elektromos Ember a ma megoldásokat hozza életünkbe. A mai nap témája a szabad akarat és a hiány minták kérdéskörét is feszegeti.
Mind az Elektromos tónus, mind az Ember az egyensúlyra törekszik, míg az elektromos tónus a cél és kihívás köztes pontját kutatja, addig az Ember, elménk és szívünk szavát hivatott egyensúlyba hozni. Az Ember alapvető joga és ereje a Szabad Akaratban rejlik. Éppen ezért bíznunk kell belső hangunkban és vállalnunk kell a felelősséget gondolatainkért, képességeinkért, hibáinkért de még az előttünk álló lehetőségekért is. A mai, nap felhívja a figyelmünket a múltban meg nem dolgozott témákra, melyek a jelenünkben hiányként jelennek meg. Vizsgáljuk meg, vajon életünk mely részén mutatkozik „hiány” és honnan eredhet? Tudatosítsuk, hogy ezekkel a hiány-mintákkal csak önmagunknak szabunk gátat, ez mind csak a múltból táplálkozik. Ami volt már elmúlt, senki sem töltheti ezeket fel, csakis önmagunk! Senki sem tudja már pótolni az elmulasztott gyermekkori szeretetet, a gyermekkort, sem az anyagi javakat. Mi magunknak kell ezt most pótolnunk azzal, hogy elfogadjuk a múltunkat és tovább lépünk.
A Kutya hullámvarázsban megjelenő Ember, tehát ma egy olyan eszközt ad kezünkbe, mely közelebb repít bennünket céljaink felé. Arra biztat, hogy találjunk rá belső hangunkra, bízzunk a Szellemi vezettetésben és erősítsük meg Önmagunkba vetett hitünket.
Még elérhető a Vörös Kozmikus Hold év támogató karkötő, mely mindamellett, hogy gyönyörű, segít megbékélnünk és lezárnunk a múlt eseményeit és stabilan tart még a legerőteljesebb érzelmi hullámok alatt is.
Mantra:
Aktiválok, hogy befolyásoljak
Megkötve a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A szolgálat elektromos tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
- Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.
Meditáció:
Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.
Megerősítés:
Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.

A mai nap belső gyermeki énünket hívja játékba. Arra kér, hogy ne vegyük ma túl komolyan magunkat, hanem sajátítsuk el a könnyed játékosság nézőpontját és nézzük ma más szemmel a hullám témáit. Ma előtérbe kerül mindaz, ami akadályozza/akadályozhatná célkitűzéseinket.
Vörös Hold újévünk első Hullámvarázsa egyben az Analóg, vagy Társ energiája is, így segít aktiválni az Év témáit. A Fehér Kutya minősége, az Önértékelésre, Önmagunk szeretetére, valamint az Önérvényesítésre hívja fel a figyelmünket. Arra kér, hogy ne adjuk fel belső értékeinket odatartozásért, hamis ábrándképekért!
BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK! Az elmúlt napok személyes fejlődésünket segítette el azzal, hogy megtanított bennünket összpontosításra, arra, hogyan fedezzük fel a Jelen pillanat ajándékait és ezeket mi módon kamatoztathatjuk. A Kozmikus Hold minőségével zárjuk ugyan a Vörös Föld Hullámvarázsát, azonban ezen nap energiáit tovább visszük a következő 364 napra.
Szeretettel üdvözöllek az Időn kívüli, vagy Zöld napon. Mint azt már tudjuk, minden év 13*28 napos ciklusokból áll. A Szoláris évhez fennmaradó plusz egy nap minden évben július 25-re esik. Ekkor ünnepeljük, meg az EGYséget különbözőségünkben. Emlékeznünk kell Emberi örökségünkre, ezen a Földön. Arra, hogy mindenki egyedi és megismételhetetlen; halhatatlan része egy nagyobb EGÉSZnek.
A Sárga Kristályos Mag Év utolsónapjához érkeztünk. Ismét eltelt egy év, lezárult egy 364 napos, felismerésekkel és ráeszmélésekkel teli ciklus. Felfedezhettük és felelősséget vállalhattunk a bennünk megérett potenciálokra. Mi sem lehetne ideálisabb nap mindennek lezárásához, mint a Spektrális Kéz napja, mely a leválás, lezárás és gyógyulás napját hozza el számunkra.
A Planetáris tónus ma elhozza a Föld hullámvarázs kiteljesedését, a Világáthidaló pedig segít, hogy mindezt ne agyaljuk túl. Kapcsolódjunk össze a kiindító motivációval, fogalmazzuk meg újra a szándékot és engedjünk el mindent ami az elmúlt napokban felmerült, de nem visz előre. Helyezkedjünk bele a Jelen pillanatába és éljük meg a mai nap teljességét.