A ma kezdődő hullámvarázs némi varázslatot csempész mindennapjainkba. Azáltal, hogy elmúlt napokban megtanultunk bízni és hinni a Mindenség rendező elvében, nyitottá váltunk a Szellemi taníttatásra is. A Fehér Varázsló mindenekelőtt a teljesség, a szívbölcsesség és az Isteni akarattal való összehangoltságot hozza életünkbe. Arra kér, hogy alakítsunk ki tiszta kapcsolatot a felsőbb akarattal és vállaljuk a felelősséget tetteinkért, gondolatainkért.
Témái: felelősségvállalás, elfogadás, elismerés utáni vágy; az irányítás-manipulálás, valamint a „a szív-ismerettel nem egyező elme”.
A Sárkány hullámvarázsban kiépítettük a bizalmat és belső biztonságunkat, kijelöltünk egy célt. Megtanultuk hogyan adjunk hangot önnön igényeinknek. Most a második Hullámvarázsban megtanuljuk, hogyan kössük össze egyéni céljainkat az Isteni akarattal, hogy célba is érjünk. Az akarat, mely nincs összhangban az istenivel, önmagán kívülre tekint válaszokért és erőért. Ha befelé fordulunk vezettetésért, akkor visszatalálunk a természetes összhang-hoz és érzékenységhez. A következő 13 napban fontos, hogy legyünk őszinték mind önmagunkkal, mind környezetünkkel szemben. Cselekedeteinket hangoljuk össze érzelmeinkkel és a Nagyobb Akarattal. Nézzünk szembe bizonytalanságainkkal, és vállaljunk erönkért és képességeinkért a felelősséget. Amint ezt megtesszük és megnyílunk az Isteni akarat előtt, minden természetes módon a helyére kerül. Ne másoktól várjunk megerősítést, visszaigazolást, hanem kezdjünk el hinni Önmagunkban! Senki és semmi nem adhatja meg helyettünk azt az erőt, amire igazán vágyunk. Az igazi erőnk, a fejlődés iránti elkötelezettségből és önmagunk (hibákkal, árnyékokkal együtti) elfogadásából ered! Amint megnyitjuk szívünket a magasabb szinteknek, érzelmeink és gondolataink összhangba kerülnek, így eljut hozzánk belső mágikus Varázslónk hangja. Emlékeztessük magunkat arra amit már amúgy is tudunk: A Világmindenségben Rend uralkodik! Ami pedig a nagyobb mintát szolgálja az minket is csak előre vihet a fejlődésünk útján.
A Varázsló egyik mantrája, melyet mi is használhatunk, amikor szeretnénk energiáit behívni életünkbe, vagy amikor szeretnénk fejlődni, változni, vagy úgy érezzük, szükségünk van támogatásra, fényre:
„Az Isteni bölcs eszközeként szabaddá teszem magam a múltamtól, és most átlépek a jövőbe. Sértetlenül állok a fényben, összhangban az Isteni Akarattal. Tudom, hogy ami a nagyobb min-tát szolgálja, az engem is szolgál, és ezzel a tudással összhangban cselekszem. Értem, hogy minden lehetséges, és ebből a tudásból ered belső mágusi mivoltom. Alázatban tágul tiszta jelenlétem, hogy magába foglalhasson minden képességet, amit a korlátozott tudat varázslatosnak tart. Teljes vagyok. Mindaz, ami vagyok, lényem középpontja körül táncol, a kozmikus tudatossággal összhangban. Sértetlen összeköttetésben állok a fény eredeti állapotával.”
Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)
Mantra:
Egyesítek, hogy varázsoljak
Vonzva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”
Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”
A Kozmikus Égenjáróval ma véget ér a Tzolkin első hullámvarázsa. Ahogy korábban is írtam ez az időszak az Első Palota – A Születés terme. Ebben az időszakban tervezünk, alakítunk céljainkon úgy, hogy az a következő majd 9 hónapban kiteljesíthessük.
A mai nappal beléptünk a 12. Maja Holdhónapunkba, mely az Együttműködés Kristályos Nyúl hónapja (05.30-06.26). A hónap kérdése =az év témáját tekintve: Hogyan tudom a „Minden, ami van”-nak szentelni magam?
A mai napon a Spektrális Majom minőségével elkezdünk távolodni a Sárkány Hullámvarázs témáitól. A Kék Majom napok átélésének a legjobb taktikája az, ha a napunkat rugalmasan és humorral kezeljük. Engedjünk az események áradásának és semmiképpen ne tervezzünk ezen napokra semmi komolyat, merevet. Ő a Maja rendszer udvari bolondja, de mint ilyen, ő is nagy tudással rendelkezik. Ha kell, módszeresen a feje tetejére állítja a világunkat, csak azért, hogy egy másfajta nézőpontot is elénk tárjuk, melyen elindulhatunk.
A Planetáris tónus a kiteljesedése, beérése mindannak, amit a hullámvarázs első napján elterveztünk. A Sárkány a bizalom, a biztonság és a tiszta ősi szeretet témáival dolgozik. Mi más is lehetne jobb kiteljesedése ennek, mint az Önelfogadás és az Önmagunkhoz való hűség.
A Sárga Elektromos Mag év, 11. hónapjának utolsó napjaiban járunk, már-már lassan elengedtük az év témáit (felelősségvállalás a bennünk lévő potenciálokért, szellemi minőséggel való kapcsolódás, megoldások). Ma a Vörös Szoláris Hold siet a segítségünkre, hogy érzelmeinket is kissé megtiszíthassuk. Felszítja a cselekvés tüzét, beindítva ezzel olyan tisztító folyamatokat, melyekre szükségünk van érzelmi gyógyulásunkhoz, belső bizalmunk helyreállításához. Ez a Sárkány hullámvarázs feladata.

