Kin 212* Sárga Önálló Ember* 07.19

c9d8475cc5862506e720701dccbe8e4fA Sárga ember ma felvázolja az előttünk álló lehetőségek egész sorát, mindehhez biztosítja a szabad akaratot is. Így tehát ma csakis rajtunk áll a döntés, hogy várakozunk, hátha valaki „megcsinálja helyettünk”, avagy cselekszünk végre és elindulunk a Hold által kiszabott utunkon.

A mai nap stabilizálhatjuk helyzetünket, azzal, ha lépésről lépésre megtervezzük mit és hogyan szeretnénk elérni még az idén. Nem elegendő tervezgetni, elégedetlenkedni, el is kell indulni! Maja rendszerben az Ember szimbolikája a Bőségszaru, a Szent Grál kehely, mely kifogyhatatlan lehetőségek tárháza. Éppen ezért nem meglepő, hogy a mai nap a hiányminták felfedezésével mutat utat számunkra. Előfordulhat, hogy hiány, netán elégedetlenséget érzés lehet rajtunk úrrá, melyet akár másokra is kivetíthetünk. Ahelyett azonban, hogy bűnbakokat keresnénk, legjobban tesszük, ma megvizsgáljuk ezen érzéseket és hiedelem-rendszereket melyek mindezt okozták. Lássuk be, hogy Önmagunk igényeit maradéktalanul (ha úgy tetszik hiánytalanul) csakis mi magunk tudjuk kielégíteni. Kapcsolódjunk össze belső szellemi vezettetésünkkel és hozzuk mindezt a szívünkkel összhangba. Tegyük a szívünkre kezünket, mi az, ami ma boldoggá és elégedetté tenne bennünket? Törekedjünk arra, hogy mindezt ma megadjuk magunknak. Ezek után figyeljük meg, hogy ahogy elkezdjük Önmagunkat táplálni, automatikusan belép a Mindenség támogató ereje is.

Ma lássuk meg a dolgok jó oldalát is, és emlékezzünk a gondolatok Teremtő erejére! Ne a hiányra fókuszáljunk. Lássuk meg a körülöttünk lévő mindennapos „Csodákat” és értékeljük őket. Mikor figyeltük meg utoljára a felkelő nap színpompás ébredezését? Hallgattuk végig az első álmos madárfüttyöket? Vagy vettük észre a mindig mosolygós kollégát, postást, szomszédnénit..? Ma különösen fontos, hogy legyen szemünk az Élet Pozitív aspektusaihoz is!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Meghatározok, hogy befolyásoljak
Megszabva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A forma önálló tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.

Megerősítés: 
Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.

Kin 211* Kék Elektromos Majom* 07.18* Galaktikus Aktiváló Portálnap

unicafe.hu-athatas-000Az Elektromos Majom a maga trükkös módján, ma beindítja a változást, egy új szintre viszi a hullám témáját. Olyan váratlan helyzetek elé állíthat ma bennünket, hogy kénytelenek vagyunk egy más szemszögből is ránézni életünkre. Mindehhez, ma egy újabb Galaktikus Portálnap is társul, így a legjobban akkor cselekszünk, ha elengedjük terveinket és hagyjuk, hogy a Majom ma új utakra vigyen bennünket.

A Hold hullámvarázsban megjelenő Majom minősége, a kreativitást szorgalmazza, mintegy tesztelvén, mennyire gyorsan alkalmazkodunk az új helyzetekre. A Majom a játékosság, a könnyedség és a humor képviselője, így a problémás helyzeteket ma ezzel menthetjük meg. A Hold hatására ebben az időszakban egyébként is érzelmesebbek vagyunk, így érzékenyebben reagálunk a helyzetekre, mint egyébként. Használjuk ma a Majom energiáit, hogy ezeken felülemelkedhessünk. Lássuk meg a dolgok iróniájában rejlő tanításokat és ahelyett, hogy bosszankodnánk rajtuk, üssük el humorral. Ne feledjük a legjobb gyógyír a nevetés! Alkalmazzuk hát bátran, mert ez segítséget nyújt ahhoz, hogy könnyedebben vegyük a mai nap akadályait. Ragadjuk meg az elénk kerülő lehetőségeket és reagáljunk spontán. Dobjuk sutba az elvárt és jól ismert megoldókulcsainkat és próbáljunk ki ma valami újat! Törjünk ki a kiszabott kereteinkből és kezdjünk el „kívülről” látni és gondolkozni az adott szituációban. Most, hogy a Hold hullámvarázsban az érzelmek kerülnek előtérbe, nagy szükségünk van a Majom könnyedségére és játékos hozzáállására. Ha tehetjük, ma menjünk társaságba, játszunk és nevessünk önfeledten!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Aktiválok, hogy játsszak
Megkötve a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a Vízió ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus: 
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

Kin 210* Fehér Lunáris Kutya* 07.17* Galaktikus Aktiváló Portálnap

dbb813ac1b9d0b2beba372fd1ba56b06.jpgA mai napon a Galaktikus Aktiváló Portálnap erejével lép be életünkbe a Kutya jegye, mely a feltétel nélküli szeretetet és a kapcsolódást hozza el számunkra. A Lunáris tónus ma rámutat a hullámvarázs kihívásaira, buktatóira, melyeket, ha szeretettel fogadunk, könnyedén áthidalhatunk.

A mai napon vizsgáljuk felül kapcsolatainkat, fedezzük fel, hogy mely kapcsolatok azok, ahol önmagunkat túlságosan alá- vagy fölé- rendeljük a másiknak. A Kutya jegye leginkább az önmagunk szeretetével és elfogadásával áll összefüggésben és arra kér, hogy ne adjuk fel Önmagunkat, céljainkat, csupán az odatartozás érzéséért /falkaszellem/. Tudatosítsuk magunkban, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak a „túl-drámázásokra” és figyeljük meg, hogy melyek azok az érzelmi szituációk, vagy egyének, akik a leginkább megviselnek bennünket. Ha megtaláltuk, próbáljunk ezekre a konfliktusokra, mint külső szemlélő tekinteni, akár fizikailag is lépjünk hátra egy két lépést, hogy objektív rálátásunk lehessen az adott helyzetre, és kivonódjunk a drámából.

A Hold most 12 napig biztosítja számunkra az érzelmi tisztulást. Engedjük, hogy elmosson minden olyan beragadt érzelmi blokkot, mely megakadályozza az érzelmek szabad áramlását. Használjuk ma a Kutya energiáját arra, hogy feltöltsük magunkat a szeretet és az Önelfogadás energiáival. Bocsássunk meg önmagunknak és forduljunk magunk felé szeretettel, így bevonzzuk azokat a „hűséges” társakat, akik valóban társaink lesznek az úton.
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Polarizálok a szeretet érdekében
Stabilizálva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.

Megerősítés:
Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.

Kin 209* Vörös Mágneses Hold* 07.16

full-moon-flowA Mágneses Holddal ma kezdetét veszi az idei év utolsó hullámvarázsa, tökéletes lehetőséget biztosítva arra, hogy az elmúlt év sebeit, érzelmeit átmozgassa, tisztára mossa. Ezzel a Vörös Hold hullámvarázs biztosítja számunkra a tiszta újrakezdést a Vihar évében.

A következő napokban igen érzelmes napokat élhetünk meg. Felkavarodnak az elmúlt hetek, hónapok érzelmi állóvizei, felszínre hozva mindazt, amin már (akár) többször is átmentünk. Lehetőséget biztosít arra, hogy újra mozgásba hozzuk régi beragadt érzelmeinket, hogy átmosva őket, útjukra bocsássuk, vagy akár felhasználjuk őket az előre lépéshez. Előfordulhat, hogy belső határainkat immáron nem korlátok, hanem hatalmas vasfalak helyettesítik, megtagadva tőlünk az érzelmeket és kizárva a külső impulzusokat. Tudatosítsuk, hogy a fájdalom normális velejárója a szeretetnek. Mint mindenhol máshol, itt is jelen kell lennie az ellenpólusnak, úgy mint a fénynek a sötétség. De úgy is tekinthetjük, hogy a nappal is érvényét veszti ha nem jön el utána az éjszaka. Adjunk hát teret érzelmeinknek és figyeljük meg életünk mely részén történik ma olyan dolog, ami kibillent bennünket az „érzelmi stabilitásunkból”. Ez lesz ugyanis az a terület melyet le kell a következő napokban tisztítanunk ahhoz, hogy új lappal kezdhessünk bele a Kék Spektrális Vihar évébe.

A Hold most elhozza az emlékezés ajándékát számunkra, felelevenítve azon érzéseket, melyek rávilágítanak, hogy milyen céllal is érkeztünk e földre. engedjük el a belső kritikusunkat és hagyjuk, hogy távozzon életünkből! Figyeljünk környezetünk visszajelzéseire és ne a véleményükre, mert óriási a különbség! A vélemény az az egyén személyes élettapasztalatán alapul, és mint olyan, nem lehet objektív. Ellenben a visszajelzés, rávilágíthat arra, hogy viselkedésünk milyen hatással van környezetünkre. Ez a 13 nap tehát most biztosítja számunkra azt a biztonságos belső teret, melyre szükségünk lesz ehhez a belső munkához.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Egyesítek, hogy tisztítsak
Vonzva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A cél mágnese tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.

Megerősítés:
Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.

Kin 208* Sárga Kozmikus Csillag* 07.15

a95de9e23a178f18acbad614cc1be5f2A mai napon a Kozmikus tónussal lezárásra kerül a Sárga Harcos hullámvarázsa. Befejeződik egy átalakulás, eljött az ideje, hogy megbékéljünk az elmúlt napok tanulságával. A Csillag jegye ma segít, hogy Új énünkkel Harmóniába kerüljünk. Támogatja az elengedését azon helyzeteknek, melyek megakadályoznák, hogy megtapasztaljuk a Belső Harmóniát.

A Csillag ma elhozza számunkra az Önelfogadást és a könnyedséget. Hatalmas súlyoktól szabadulhattunk meg az elmúlt időszakban, és ez a kemény munka ma meghozza gyümölcsét. A belső harmónia ragyogását környezetünk is észlelni fogja, mintegy inspirálva őket a változásra, a könnyedségre. Maradjunk továbbra is nyitottak a tanításra és kövessük tovább a szívünk hangját. Használjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket!

A mai napon törekedjünk az egyszerűségre, ne bonyolítsuk túl a dolgokat. Fedezzük fel a belső értékeinket, lássuk meg önmagunkban azt az elegáns kis Csillagot, akik valójában vagyunk. Legyen hitünk Önmagunkban!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Kitartok, hogy megszépítsek
Túlhaladva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.

Megerősítés:
Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.

Kin 207* Kék Kristályos Kéz* 07.14

4930ca3d18241e236f7a5b9bdbc0f6b8A Kristályos Kézzel, ma a napvilágra kerül mindaz, amit az elmúlt napokban elsajátítottunk, és amit útravalóként magunkkal vihetünk a következő hullámvarázsra, valamint az is, ami immáron megérett az elengedésre, a lezárásra. A Kéz, gyógyírt nyújt felszaggatott sebeinkre és segíti a hullámvarázs lezárását.

A Harcos hullámvarázsban megkezdett feladatainknak, itt az ideje pontot tenni a végére. A Kéz arra kér, hogy egy szálat se hagyjuk elvarratlanul! Priorizáljunk és egyenként vigyük végig feladatainkat. Most már csupán néhány napunk van hátra a Fehér Planetáris Varázsló évből, így különösen fontos, hogy előkészítsük a terepet a Hold hullámvarázsnak. Az utolsó 11 nap feladata, hogy érzelemtestünket letisztítva vezessen át bennünket az Újévbe! Erősítsük magunkban mindazt az erőt, amelyre rábukkantunk az elmúlt időszakban. Engedjük el a régi szokásokat, nem működő kapcsolatokat, kinőtt tevékenységeket, és hagyjuk abba a halogatást. Ne feledjük, ahhoz, hogy valami új minőség elindulhasson, helyet kaphasson életünkben, ahhoz helyet kell neki biztosítsunk.

Ma tehát álljunk meg egy pillanatra, tekintsünk végig az elmúlt év történésein, és mérlegeljünk, mi az a teendőnk, melyek ez idő alatt érvényét vesztették és mi az, mely prioritást élvez.  Használjuk a Kézben rejlő cselekvés erejét arra, hogy ezzel a gyógyulással, egy újabb lépést tehessünk önmagunk és céljaink felé.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Szentelek a tudás érdekében
Egyetemessé téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.

Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.

Kin 206* Fehér Spektrális Világáthidaló* 07.13

elengedniA Spektrális Világáthidaló, ma a teljes megadásra szólít fel bennünket. Arra, hogy engedjük át magunkat a Harcos hullámvarázs tanításának, merjük elengedni az irányítást és mindazt, aminek mennie kell, hogy bekövetkezhessen az átalakulás.

A mai nap arra kér, hogy tanuljunk meg alázattal viselkedni a Mindenség akarata előtt, elengedni és megbocsátani mind önmagunknak, mind környezetünknek. A kontroll feladása nem a gyengeség jele, csupán a tudat, hogy a Mindenségben rend van, így minden úgy van jól, ahogyan történt, történik. Ez a megadás ellentétes a feladással, vagy a hatalom, erő másra ruházásával. Ebben a megadásban felszabadulhatunk a Jelen pillanatában. Ma azt tapasztalhatjuk, hogy a régi jól bevált minták, ma valahogy mégsem működnek… Átmeneti időszakban vagyunk ugyanis, amikor a régi már nem, az új pedig még nem működik zökkenőmentesen. Engedjük el nyugodt szívvel mindazt, amit eddig tudtunk és merjünk hagyatkozni az Új tanításokra. Engedjük meg magunknak, hogy most csak úgy legyünk. Elvárástól, megfelelési kényszertől és ítéletektől mentesen. Tapasztaljuk meg a Harcos erejét, és bízzunk abban a halk belső hangban, ami az elmúlt 11 napban mindvégig a fülünkben duruzsolt. A Harcos a Világáthidaló minőségeivel, ma bátorságot ad ahhoz, hogy szembe nézzünk a Változással és elfogadjuk feltételeit!  Fontos azonban, hogy ez a döntés őszintén és szívből történjen, különben csak újabb akadályt állítunk magunk elé: az Elvárást. Fókuszáljunk továbbra is az előző időszakban kijelölt célra és csak legyünk! Adjuk meg magunkat a Változásnak! Minden pont úgy van jól, ahogy lesz!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok, hogy kiegyenlítsek
Szabaddá téve az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés: 
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.