Kin 52* Sárga Kozmikus Ember* 10.27

HeartGiftOfYouA Kozmikus tónusú Sárga Ember ma elhozza számunkra a szabad akarat kérdéskörét, és segít nekünk lezárni a Nap hullámvarázs tanításait.Elérkezett az idő, hogy megbékélve a múlttal, szeretettel elengedjük az elmúlt időszak tanításait.

Az elmúlt napokban Önnön fényünk csiszolásával, kiterjesztésével foglalkoztunk. Rálelhettünk belső értékeinkre, képességeinkre, melyek eddig rejtve voltak tudatunk elől, vagy akár csak nem mertük elhinni, hogy mi rejlik bennünk. Felbukkanhattak olyan régi minták, személyek, melyek a múltban elhitették velünk, hogy nem vagyunk „elég jók”, „elég ügyesek”, ne adj Isten „értéktelenek” vagyunk. A Nap új világításba helyezte ezeket a szituációkat, „bálványokat” és megláthattuk hamisságukat. Megtanultuk, hogy nem másokhoz kell mérjük magunkat, nem mástól kell várnunk a megerősítést, elismerést, hogy valamit jól csinálunk. Önmagunkban kell hinnünk és csakis magunkból meríthetünk erőt a Ragyogáshoz, hogy ezt megoszthassuk környezetünkkel, ezzel is növelve értékét. Fájdalmas emlékek, sebek kerültek felszaggatásra, és ma eljött az ideje, hogy a Szabad akarat erejét arra használjuk, hogy elengedjük ezeket a sérelmeket, megbocsássunk Önmagunknak és másoknak is.

Az Élet tele van lehetőségekkel és Nekünk, mint Embereknek kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtennünk azért, hogy boldoggá és kiteljesedetté váljunk! Fogadjuk el, hogy csakis tapasztalat által növekedhetünk és bár ez néha fájdalmas lehet, mint minden, ez is elmúlik. Tudatosítsuk, hogy eső után mindig frissebb a levegő, a sötét és rideg éjszaka után pedig minden reggel beköszönt a napfény! Tanuljunk hát a múlt hibáiból és békéljünk meg vele!

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Kitartok, hogy befolyásoljak,
Túlhaladva a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

Kin 51* Kék Kristályos Majom* 10.26* Galaktikus Aktiváló Portálnap

37e2fc9cebe000bb1c76c73e7ad2963a-d5oas0hA Kristályos Majommal ma egy új nézőpontot kaphatunk a Nap hullámvarázs témájával kapcsolatban. Levonhatjuk a tanulságokat, megláthatjuk a jó és „rossz” dolgok értelmét, egyszóval elénk tárul a nagyobb kép.

Ma a spontaneitást és a könnyedséget tanulhatjuk meg a Majom trükkjeinek köszönhetően. Ez a nap arra kér, hogy vegyük elő gyermeki énünket és játékosan álljunk a ma elénk kerülő kihívások elé. Engedjük el mindazt, ami ma távozik életünkből. Ne lepődjünk hát meg, ha a mára tervezett eseményeink merőben más formát öltenek, mint az terveztük. Aggódás és idegeskedés helyett vizsgáljuk inkább meg, hogy milyen új út nyílik meg általa. Ha nem görcsösen ragaszkodunk a kitűzött terveinkhez, akkor a mai nap egy olyan új nézőpontot fog nyújtani számunkra, mely által a helyére kerülnek bennünk Énünk puzzle darabkái, nagyobb rálátást kapunk az elmúlt napok miértjeire és hogyanjaira. Nézzünk bátran szembe, bármit is hozzon el számunkra a mai Galaktikus Aktiváló Portálnap. Fogjuk fel játékosan, bízzunk és higgyünk Önmagunkban és az Univerzum, támogató útmutatásában. A mai napot szenteljük a barátokra, szórakozzunk, játszunk, nevessünk sokat, hogy újra könnyedén, tiszta boldogsággal éljük meg a pillanatot.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Szentelek, hogy játsszak,
Egyetemessé téve az illúziót.
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az együttműködés Kristályos Tónusával.
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció: 
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés: 
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

Kin 50* Fehér Spektrális Kutya* 10.25* Galaktikus Aktiváló Portálnap

skyesoulportraitA mai napon a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével köszön ránk a Fehér Kutya napja, mely az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeket, valamint az önérvényesítést helyezi előtérbe. A Spektrális Kutya napjával tehát elköteleződünk célunk mellett, azáltal, hogy elengedjük a hullámvarázs témáját, mindazt, amivel az elmúlt 10 napban dolgoztunk.

A Nap hullámvarázsban megjelenő Kutya, az Önmagunkhoz való hűséget tanítja meg ma nekünk, azt hogy mindazt, amit az elmúlt napokban elsajátítottunk, soha, senkiért többet fel ne adjuk! A mai nap arra kér, hogy váljunk le a régi mintáinkról, engedjük el a régi sebeinket hogy helyüket a feltétel nélküli szeretet erejével tölthessük fel. Azáltal, ha végre elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, automatikusan ragyogni fogunk, mely, mint a fény, vonzani fogja a hasonló gondolkodású és úton járó személyeket. Bátran vállaljuk fel saját Fényünket és büszkén árasszuk ezt ki környezetünkre. Nyissuk meg szívünket a változásra és legyünk elfogadóbbak ne csupán önmagunkkal, de környezetünkkel szemben is.

Mindaz tehát, ami tegnap megszületett bennünk, az ma egyfajta átértékelésre szólít fel. Vizsgáljuk meg, hogy mi az, ami átalakulásunkkal immáron feleslegessé vált és engedjük, hogy leváljon rólunk, ezzel is nyitván az új kezdetekre. Így felkészülhetünk a következő hullámvarázs a Vörös Égenjáró felfedező és kalandvágyó energiáira is.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok a szeretet érdekében,
Szabaddá téve a hűséget.
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

11.Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

Kin 49* Vörös Planetáris Hold* 10.24

12341577_913427638743015_4506392816594781665_n1A Planetáris tónussal ma kiteljesedik a Nap hullámvarázs témája. Ma bátran megmutathatjuk a Világnak milyen belső fényünk ragyogása, mindeközben ügyelve érzelmi határainkra.

Hold ma elhozza számunkra az érzelmi megtisztulás lehetőségét, ezáltal egy igen érzelmes nap elébe nézünk. Figyeljük meg hogy mely szituációban, helyzetekben törnek ránk érzelmi fellángolásaink, hevesebb indulatok vagy szélsőséges esetekben, akár elfojtások. Ezek megmutathatják, hol akasztjuk meg önmagunkat, vagy éppen hogy hol és hogyan tudnánk magunkat még jobban kifejezni. Érdemes tehát megállni és egy picit hátra lépve ránézni ezekre a helyzetekre, mert egy új nézőpontot világíthatnak meg, és akár ráláthatunk azon hiányosságokra is, melyek ezeket kiváltják. Engedjünk hát szabad folyás érzelmeinknek, de ne merüljünk el az Önsajnálatban! Észleljük, tudatosítsuk az okokat, és engedjük el!

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a belső középpontunkat és innen cselekedjünk. Ne a hiányt lássuk meg, hanem a jelenben rejlő lehetőségeket és a bennünk rejlő értékeket, mert ezek támogatják növekedésüket, kiteljesedésünket. Ebben támogat bennünket ma a Hold és a Nap.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

 Mantra:
Tökéletesítek, hogy tisztítsak,
Előállítva az áramlást.
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem a navigáció ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

Kin 48* Sárga Szoláris Csillag* 10.23

81a307fd11e65c584d29a0fb73559495Ma a Sárga Csillag minőségével egy újabb lépést tehetünk önmagunk kiteljesedése felé azáltal, hogy szélnek eresztjük önkritikus énünket és felfedezzük rejtett tehetségeinket. A Nap hullámvarázs tanítása a teljes Önelfogadás és saját fényünk felvállalása.

A mai nap arra kér, hogy váljunk nyitottá az elmúlt napok tanításaira és kövessük szívünk útját. Használjuk a Csillag vezérelvét és egyszerűsítsünk. Ne kombináljuk túl a dolgainkat, egyszerűen engedjük szabadjára kreativitásunkat és a felszínre került képességeinket finomítgassuk. Ne várjunk a tökéletes alkalomra, vágjunk bele.  Fókuszáljuk a külső és belső harmóniánk megteremtésére és az egyensúlyra. Lássuk meg, ha az általunk megítélt valóságunk csupán illúziókra épült. Engedjük el az önostorozást és az ítélkezést, és vegyük észre, hogy ezen valóságok mindenkinél egyediek. Ne feledjük, hogy ami számunkra Harmonikus, az nem feltétlenül jelenti ugyanazt környezetünk számára. Tartsuk fókuszban, hogy tökéletes soha semmi nem lesz. Mindig, mindent lehet fejleszteni, változtatni. A Mi feladatunk, hogy meglássuk a Tökéletlenségben, a diszharmóniában is a lehetőséget!

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek, hogy megszépüljek,
Megvalósítva a művészetet.
Lepecsételem az elegancia tárházát
A szándék szoláris tónusával.
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

Kin 47* Kék Galaktikus Kéz* 10.22

oraA Galaktikus tónussal ma visszaköszön az elmúlt hullámvarázs tanítása. Ha sikerült a kitűzött „béklyókat” elengedni akkor ma segítséget kapunk ezen sebek begyógyítására és készen állunk az ÚJ befogadására.

Figyeljük meg, hogy Életünk vagy Személyiségünk mely részeit érezzük „nehézkesebbnek”, esetleg hogy mely részek azok, ahol az utóbbi időben semmilyen fejlődést nem mutattunk. Ha találunk ilyet, ne keseredjünk el, nézzünk erre mint lehetőségre és ne mint kudarcélményre. Fogjuk fel humorosan, hiszen a nevetés a legjobb gyógymód, és ha egy kicsit lazítunk a gyeplőn akár egy új nézőpontot is felfedezhetünk, mely mindeddig rejtve volt előttünk. Ezek a felismerések, visszajelzések azok, melyek előre visznek! Ma tehát újra elénk kerülhetnek azok a témák, melyeket be KELL fejezzünk és LE KELL zárnunk! Ne kendőzzük el ezeket, ne toljuk le ismét a tudatalattink rejtekébe! Előbb vagy utóbb úgyis szembe kell nézzünk velük. Így működik ez; ha egy problémához mindig ugyanúgy állunk hozzá, az csakis ugyanazt a végeredményt tudja nyújtani… Dolgozzunk hát az elénk került témán, zárjuk le és engedjük el a hozzá fűződő kellemetlen emlékeket. Engedjük, hogy a Kéz energiái gyógyírt kenjenek felszakadt sebeinkre. Ne halogassuk tovább ezen témák feldolgozását, hiszen már oly közel a cél! Ha igazán eltökéltek vagyunk, ma megkapunk minden szükséges segítséget!

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Harmonizálok a tudás érdekében,
Formálva a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A teljesség galaktikus tónusával.
Engem a mágia ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

Kin 46* Fehér Rezonáns Világáthidaló* 10.21

1170347_orig-1A Rezonáns tónusú Világáthidaló a Nap hullámvarázsban a teljes önelfogadásra hívja fel a figyelmet. Elérkeztünk a hullámvarázs feléhez, elérkezett az idő, hogy kicsit megálljunk feltöltődni.

A Világáthidaló arra kér, hogy engedjük ki a gyeplőt, picit a kezünkből és pihenjünk meg. A mai nap a teljes passzivitásról, a töltődésről kell hogy szóljon. Adjunk magunknak időt és teret ahhoz, hogy kifújjuk magunkat és elengedjük az elmúlt napok feszültségét. Hagyjuk, hogy az eddigi információk leülepedjenek bennünk és átformálódjanak. Engedjük el az irányítás utáni vágyat és szűrjük meg az információkat, hogy mindaz, ami az elmúlt napok során a felszínre került, de jelenleg nem szolgálja céljainkat, elengedhessük. Lássuk meg azon illúziókat, melyek a múlt látszólagos biztonságához láncolnak bennünket és rázzuk le magunkról. Itt és most egy ÚJ ÉN születésének részesei vagyunk. Egyszerűen „ürüljünk ki”, hogy feltöltődhessünk a Mindenség kiapadhatatlan forrásából. A  negyedik hónapban járunk, mely a stabilitásra az egyensúlyra bíztat, hogy így teremtsük meg az év témájához azon biztos alapokat, melyekre a többi hónapban bizton építhetünk.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Levezetek a kiegyenlítés érdekében
Ösztönözve az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
Az alkalom rezonáns tónusával.
Engem a végtelenség ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”

Megerősítés: 
“Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”