Az Újholdat ma a Fehér Kutya minőségeivel ünnepelhetjük. Ez a Holdszakasz, mindig mágikus hatással van teremtésünkre, bár ezt nem éljük meg olyan hevesen, mint például a Telihold-ét. A mai nap támogat minden új dolgokba való kezdést, vagy valami régi elűzését. Érdemes ebben az időszakban a meditációinkat, gondolatainkat spirituális irányba terelni, vágyainkat, céljainkat erősíteni, vagy egyéb építő jellegű termékenységgel, sikerrel, védelemmel, szeretettel, egészséggel kapcsolatos munkát végezni.
A Kutya nyitottságával, szeretetével támogathatjuk az Újhold eme kezdeményező erejét. Bár még a Vihar hullámvarázsban járunk, mely az elengedésről szól, az Újhold kezdeményező ereje ezt is támogatja. Mindazt, ami az elmúlt napokban csak körvonalazódott bennünk, ma a Kozmikus tónussal ma felismerhetjük. Öleljük magunkhoz hálával, alázattal (melyet a Vihartól tanultunk) és emeljük a Fénybe szeretetünkkel, hogy így megtisztítva az útjára bocsáthassuk az élményt/érzést/gondolatot, és elraktározhassuk a tanítását. Ahhoz, hogy a Vihar által elhozott Újjászületés megtörténhessen, szükségünk van minden részünk és tapasztalatunk elfogadására és integrálására. A hullámvarázs eme átalakító szakaszában már érezhetjük az újjászületés csodáját, melyért eddig dolgoztunk.
A mai nap segít, hogy közelebb kerülhessünk Önmagunkhoz és újonnan felfedezett minőségeinkhez. A Vihar hullámban megjelenő Kutya napja tökéletes alkalmat biztosít arra, hogy üdvözöljük és szeretettel elfogadjuk megújult énünket. Érezzük át és örvendjünk annak, hogy mennyi tehertől megszabadultunk az elmúlt napokban. Használjuk ki a Kutya által nyújtott támogatást, hogy megtaláljuk azokat a társakat, csoportokat, akikkel összefogva, képessé válhatunk céljaink megvalósítására. A megfelelő emberek mindig akkor lépnek be életünkbe, amikor készen állunk a velük való munkára.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Szentelek, hogy szeressek
Egyetemessé téve a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a Szellem ereje vezet utamon
12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.
Meditáció:
“Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”
Megerősítés:
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”
A mai nap tökéletessége abban áll, hogy Spektrális tónusként a Vihar minőség (hullámvarázs) kihívás jegyében járunk, így könnyebben leválhatunk az elmúlt napok témáiról, a Vörös Hold elhozza az érzelmi megtisztulást, ugyanakkor a mai nap minőségeiben (kapcsolati háló – Rejtett erő) megjelenik a kidolgozásra váró új minőségek, feladatok, melyeket a következő hullámvarázsban (Sárga Ember) kell majd kidolgozzunk.
A Planetáris Csillag Ma elhozza számunkra a hőn áhított megnyugvást, harmóniát és egyensúlyt. A mai nappal végre kiteljesedik a Vihar hullámvarázs témája, megvilágítva az immáron letisztult képet.
A Szoláris tónus ma befelé fordulásra, elmélyülésre ösztönöz bennünket, hogy emlékeztessen céljainkra, felerősítse lelkesedésünket és új ötletekkel lásson el. Ezáltal újra mozgásba lendülnek az elakadt helyzetek, közelebb kerülhetünk a célunkhoz. Az elmúlt időszak érzelmi hullámvasútjai során szerzett sérüléseink begyógyítására a Kéz jegye siet segítségünkre.
A mai napon a Világáthidaló teszi nálunk látogatását, hogy összehangolja az előző és jelenlegi hullámvarázsok célkitűzéseit, mely immáron magába foglalja a siker lenyomatát.
A Rezonáns Kígyó minőségeivel, ma összekapcsolódhatunk a misztikus erők forrásával, hogy újra feltölthessük azt az űrt melyek az elmúlt napokban keletkeztek. A Galaktikus Aktiváló Portálnap ma még jobban felerősíti a cselekvés szenvedélyét, a Kígyó, Élet-szeretetét.
A Mag energiáival, ma előtérbe kerülnek a tegnap felfedezett, eddig rejtett képességeink, melyeket ma végre termékeny táptalajba ültethetjük. A Ritmikus tónussal ma megszülethet bennünk egy döntés, mely akár felülírhatja eddigi terveinket is.