A Sárga Ember hullámvarázs felénél járunk, most hogy már elméletben elsajátítottuk a tanításait, elérkezett az idő, hogy elkezdődjön a cselekvési fázis. A mai napot használjuk a töltekezésre. Most van itt az idő, hogy visszatekintve az elmúlt napok eseményeire, megerősítsük hitünket célkitűzéseinkben és elengedjük mindazt az hamis képet mely köztünk áll.
A Tükör ma az ítélőképességünket teszi próbára. Az Ember hullámvarázsban megjelenő Tükör napja mindig rámutat életünk azon területeire, ahol még mindig nem vagyunk képesek tisztán látni, ahol még mindig a hiány-minták irányítanak bennünket. Vizsgáljuk meg, mely részünket, aspektusunkat helyezi ez előtérbe? Mindazon események, személyek melyek ma kibillentenek bennünket lelki nyugalmunkból, egyfajta visszajelzésként szolgálnak. Figyeljük meg ezeket az érzéseket ítélkezés és önostorozás nélkül. Forduljunk magunk felé szeretettel és elfogadással. Ne a veszte(s)séget lássuk meg az összetörött tükörben, hanem a Lehetőséget, melyet az Ember hullámvarázsban most el is érhetünk! Engedjük el a halogatást és zárjuk le régóta cipelt terheinket, hogy a holnap érkező Vihar erejére bízva, újjászülethessünk.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Levezetek, hogy visszatükrözzek,
Ösztönözve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon
7. Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”
Meditáció:
„Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”
A Ritmikus tónusú Föld energiái ma arra szólítanak fel, hogy helyezkedjünk belső középpontunkba, engedjük el az ítélkezést és a kétkedést és innen indítsuk el a hullámvarázs cselekvő fázisát.
A mai napon a Harcos erőteljes és tettre kész energiáival haladunk tovább a hullámvarázson, melyet még inkább felerősít, a Galaktikus Aktiváló Portálnapok Tiszta ereje. A Harcos ma arra kér, hogy alkossuk meg stabil belső várunkat, azt helyet, ahol békében és biztonságban felkészülhetünk az előttünk álló útra.
Az Önálló tónusú Sas minőségeivel ma megjelenik „a fény az alagút végén”. Az önálló tónussal ma megteremthetjük célkitűzéseink alapjait, míg a Sas megmutatja az oda vezető utat. A Kék Sas minősége ma megtanít bennünket elvonatkoztatni a nehézségektől és segít, hogy elköteleződjünk célkitűzéseink mellett.
Ma a Varázsló minőségei lépnek be életünkbe, arra kérve bennünket, hogy hangoljuk össze elménk, és szívünk zenéjét, hogy behatolhasson az Ember hozta bőség életünkbe és szívünkbe. Az Elektromos tónus mindig kreativitást igényel, hogy a két végpont megismerése után szintet ugorhassunk.
A Hónap és a hullámvarázs második napját az Égenjáró energiái teszik még kalandosabbá. A benne rejlő felfedező, ma arra kér, hogy bízzunk belső hangunkban, ugyanis ma megjelenik célkitűzéseink ellenpólusa. Nagyon fontos, hogy a Lunáris tónus soha nem ellenségként jelenik meg egy hullámvarázsban (sem a hónapban!), hanem mint segítő. Rávilágít arra, mi szükséges célunk eléréséhez, milyen akadályok merülhetnek fel utunk során.
A Kozmikus Majom minőségeivel zárul egy korszak. Véget ér nem csupán a Kék Vihar hullámvarázs, de az első Mag hónapunk is. Elérkezett az idő, hogy visszatekintve megbékéljünk a történtekkel, a veszteségeinkkel, melyeket csak most ebben a percben éljük meg veszteségnek, hiszen hosszútávon majd észlelni fogjuk, hogy mindez a fájdalom, része volt egy nagyobb tervnek.