Kin 131* Kék Mágneses Majom* 10.01* MAG nap

89744267_70162072_56aa33318191Az Októbert a Kék Majom hullámvarázzsal kezdjük, mely jó szokásához híven egy új nézőpontot hoz el számunkra. A belső gyermeki énünket kelti életre, arra kérve, hogy a következő napokat fogadjuk tiszta, nyílt szívvel, mert ez hozhatja el a gyógyulást életünkbe.

A következő 13 napban a legjobbat akkor cselekszünk, ha nem tervezünk előre semmi fontosat. Számíthatunk arra, hogy ezekben a napokban gyakran kell majd újra terveznünk. Azonban bosszankodás helyett lássuk meg, hogy mi az, ami miatt ez történik, ugyanis a Majom előszeretettel „dörgöli orrunk alá” azon szituációkat, mintákat, életterületeket, ahol még mindig bekorlátozzuk önmagunkat. A Tükör hullám felfedte életünkben fellelhető illúziókat, most pedig a Majom siet segítségünkre, hogy a humor segítségével elviselhetőbbé tegye a felismeréseinket, hogy végre kiléphessünk ebből a körforgásból

A Majom Mágikus Gyermek verse így tartja:

„Azt mondják, arra használom a te saját korlátozó kivetítéseidet –
arról, „milyennek kell az életnek lennie” – hogy készületlenül találjalak:
„Mindenképpen-egész biztos-hogy nehéznek kell lennie!”
Az én feladatom, hogy kihúzzam lábad alól a szőnyeget,
hogy megtanulj nevetni magadon –
Ha-ha, micsoda élvezet –
Felfedni előtted, milyen erőtlen a dráma
ahhoz képest, aki igazán vagy a kozmorámában.

Az ártatlan, bizakodó, mágikus gyermek
védettséget ad a nyitott szívek adta átláthatóságban.
Belépést biztosít a valaha elfeledett álmok szent kertjébe
ahol a lélekben rejlő öröm és létezés
alkotja a mágikus tartógerendát.”

Éljük át újra az ártatlan bizalmat, nyíltszívűséget és spontán örömet, ami az isteni gyermek jellemzője. Váljunk újra gyermekké, amikor még könnyedén és folyamatosan képesek voltunk kifejezni érzelmeinket, amikor mindent játékosan fogtunk fel, amikor még spontán és nyíltszívűen reagáltunk a konfliktusokra. Minél inkább sikerül újra élnünk ezt az állapotot, annál könnyebben vészelhetjük át a következő 13 napot és gyógyíthatjuk meg leszakadt részeinket. Vigyünk humort önmagunk felfedezésébe – különösen az erőteljes érzelmeket kiváltó helyzetekbe. Ezzel kiszakítjuk magunkat a helyzet drámaiságából, hogy kívülről már a letisztult képet láthassuk, és eszerint cselekedhessünk.

Ezekben a napokban törekedjünk arra, hogy nyíltan és őszintén kommunikáljunk. Minden nap tegyünk valami olyasmit, ami örömet megelégedettséggel tölt el bennünket. Legyünk egyszerűek: szeressünk, játsszunk, táncoljunk, rajzoljunk, színezzünk, énekeljünk. Töltsünk időt vidám társaságban és nevessünk, amennyit csak tudunk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Egyesítek a játék érdekében
Vonzva a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés: 
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

Kin 130* Fehér Kozmikus Kutya* 09.30* MAG nap

higher self 2A Kozmikus tónusú Fehér Kutya minőségével zárul ma a Tükör hullámvarázs, emlékeztetve bennünket arra, hogy fogadjuk el és hagyjuk hátra a múltat. Minden vég egyben egy új kezdet is, ahhoz, hogy tiszta lappal újat kezdhessünk, előbb be kell zárjuk a múlt ajtajait.

Az elmúlt napok megtanították, hogy az igazság ugyan fáj, de ez a fájdalom elenyésző a tisztánlátás ajándékához képest! A Kutya ma segítséget nyújt az ön-elfogadáshoz, ahhoz, hogy megbékéljünk mind önmagunkkal, mind az elmúlt napok eseményeivel. Nehéz napok állnak mögöttünk, melyek megviselhettek bennünket úgy kívül, mint legbelül. A Kutya tökéletes nap arra, hogy ezekkel megbékéljünk, és szembe nézzünk. Engedjük el az önmarcangolást, a sérelmeket és a megbánást. Fogadjuk el, ha utunk során hibáztunk, hisz még fogunk, rengetegszer! Ez csakis azt bizonyítja, hogy haladunk és dolgozunk Önmagunkon. Már-már unalomig hangoztatott klisé, de még így is igaz az, hogy nem az az erős, aki sosem bukott el, hanem az, aki mindezek ellenére újra és újra feláll! A nehézségek csak növelik a bátorságunkat, kitartásunkat. Döntsünk ma úgy, hogy mostantól nem kérdőjelezzük meg a múltban tett lépéseinket, nem gondolkozunk azon „mi lett volna ha…” hanem hálás szívvel és szeretettel köszönjük meg, hogy idáig vezettek utunkon!

A mai napon picit helyezzük önmagunkat előtérbe szeressük és kényeztessük magunkat. Tegyünk egy sétát ezen a napos őszi napon, vagy igyunk egy nagy bögre forró csokoládét a kedvenc könyvünket olvasgatva. Forduljunk magunk felé szeretettel és odaadással, úgy ahogyan ezt mások felé tesszük, vagy éppen tőlük „elvárnánk”.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Kitartok a szeretet érdekében
Túlhaladva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

13. Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

Kin 129* Vörös Kristályos Hold* 09.29* MAG nap

Prayer-for-Peace-copy-ippA mai napot a Kristályos Hold, MAG napja teszi még érzékenyebbé, hiszen a Hold az érzelmeink megtisztulását hozza el számunkra. Azáltal, hogy felkorbácsolja az érzékeny területeinket, mintegy jelzőtüzet gyújtva ott, ahol a határok meghúzására leginkább szükség van. A Hold ma segít emlékeznünk küldetésünkre, életcélunkra, hogy ezt fókuszban tartva haladhassunk célunk felé.

Ma a Vörös Hold fénye vetül mindarra, amit az elmúlt napokban átéltünk, megmutatva a még érzékeny területeket. A mai nap feladata, felismerni ezen megélésekben rejlő tanításokat és ezek beépítése mindennapjainkba, hogy a holnapi nappal végérvényesen lezárhassuk mindezt. A Vörös Holdhoz, ma a Sárkány társul, mint vezető energia, ami segít érzelmeinket a helyes mederbe terelni, ősanyai minőségével táplál és biztonság érzésével tölti el ma szívünket. A Sárga Nap hónapjában megjelenő Tükör hullámvarázs záró akkordjaként, ma vegyük számba, hogy milyen értékeinket, képességeinket láthattuk, tapasztalhattuk meg az elmúlt napok Tükrében. Ezzel tudatosítsuk magunkban, hogy értékes Szellemi létezők vagyunk, és elemi jogunk van az istenivel való összeköttetésre! Azáltal, hogy tudatos lépéseket teszünk Önmagunk felé, mindig behívjuk az Univerzum támogatását is, hogy mellék álljon, amikor szükségünk van rá.

A Hold napján igyekezzük ma nem belemenni környezetünk érzelmi játszmázásaiba. Értékeljük mindazt, ami szép és jó életünkben. Törekedjünk ma arra, hogy ne csupán a negatív dolgokat lássuk meg az elmúlt napok történéseiben, mert bizony sok olyan elfeledett, vagy éppen új tulajdonságot fedezhettünk fel, melyek egészen más megvilágításba helyeznek bennünket és ezáltal egy újabb lendületet adnak majd nekünk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Szentelek, hogy megtisztítsak
Egyetemessé téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

Kin 128* Sárga Spektrális Csillag* 09.28* MAG nap

22-flower-water-drop-reflection-photographyA mai nappal elkezdünk leválni a Tükör hullámvarázs témájáról és megkezdjük előkészületeinket a következő a Majom hullámvarázs témáira. Az elmúlt napok tanításait ma a Csillag minősége segít beintegrálnunk mindennapjainkba.

A Csillag a Rend és az egyszerűség mintaképe. Az égi jelenléte bár rendezetlennek tűnhet, mégis szemet gyönyörködtető. Távolról nézve egyszerű fénylő pontok, de mindegyik apró csillagnak megvan a szerepe az Univerzum RENDjében. Hasonlóképpen idelent a földön, mindennek és mindenkinek helye és oka van az ittlétre, bármilyen aprónak is tűnhetnek elsőre. Tükör hullámvarázsban felmerült illúzióknak, ideáknak is helye volt életünkben. Az élet folytonos körforgásában, minden változik, átalakul, akkor és úgy lép be az életünkbe, ahogyan készen állunk rá. Ebben az „átmeneti időszakban” lévő valóságunk éppoly igaz, mint a következő. Ahogy megérünk a változásra, ezen „igazságok” megfakulnak, megrepedeznek. Jó esetben elkezdjük felülvizsgálni régi hitrendszerünket, valóságunkat. Amikor felismertük „tévedésünket”, elismerjük felelőségünket és a régiből tanulva egy újat építünk fel. Tehát önostorozás helyett, ismerjük és fogadjuk el az elmúlt napok eseményeit, tanulságait, pedig raktározzuk el. Tartsuk fókuszban a céljainkat; ne bonyolítsuk, ne agyaljuk túl a történéseket. Egyszerűen fogalmazzuk meg az új irányvonalat és haladjunk afelé. Hagyjuk, hogy az energiák csak úgy áramoljanak. Minden értünk van. Minden, amit szeretnénk, a rendelkezésünkre áll, nekünk csak meg kell állni, és teret adni ezeknek az életünkben. A semlegességgel és a nyitottsággal tudjuk a legegyszerűbben beengedni a változásokat, amelyekre annyira vágyunk. Erre tökéletes napot biztosít a mai Csillag MAG nap!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Feloldok, hogy megszépítsek
Szabaddá téve a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

Kin 127* Kék Planetáris Kéz* 09.27* MAG nap

expansionofconsciousnessA mai nap a kiteljesedésé és a gyógyulásé. A Kéz ma segít elvarrni az utolsó szálakat is, melyek elválasztanak bennünket célunktól.

A Tükör hullámvarázsban megjelenő Kék Kéz minősége segít beteljesíteni a hullám témáit és gyógyírt nyújt az út során felszaggatott sebeinkre. A Kéz ma rávilágít, hogy életünk mely területén aprózzuk el energiáinkat, hol érdemes priorizálni és egyenként lezárni a múltat/feladatot/gondolati berögzülést. Az MAG napoknak és a Tükör hullámvarázsnak köszönhetően, igen érzelmes de tanulságos napokat tudhatunk magunk mögött. Ma ennek folytatásaként, idézzük fel eredeti célkitűzéseinket és erősítsük meg hitünket és elhatározásunkat, hogy manifesztálódhasson mindez. A Nap hónap egyik fontos tanítása, hogy megtanuljunk bízni Önmagunkban és a Kozmikus erőkben. Ez a magabiztosság szükséges ahhoz, hogy szembe nézve a nehézségekkel, hátra hagyjuk a múltat és bátran felvállalhassuk Önnön fényünket. Engedjük el a kishitűséget, a kételyeket és tanuljunk meg bízni önmagunkban! Használjuk a mai nap mantráját bátra, ha elakadunk: „Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

A Kéz kreatív energiáit segíthetjük azzal, ha alkotunk valamit, mely az elmúlt napokra emlékeztet, melyet szeretnénk esetleg elengedni, vagy épp elérni. Ilyenkor nem számít, hogy milyen a kézügyességünk a lényeg, hogy kedvünket leljük abban, amit csinálunk és energiáink áramoljanak! Engedjük ki magunkból az elmúlt napok fájdalmát, zavarát. Gyúrjuk ki, fessük/rajzoljuk ki magunkból minden felgyülemlett feszültséget, sérelmet, fájdalmat.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Tökéletesítek a tudás érdekében
Előállítva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a látomás ereje vezet utamon

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

Kin 126* Fehér Szoláris Világáthidaló* 09.26* MAG nap

artwork monk buddhist meditation spiritual 1920x1200 wallpaper_www.wallpaperno.com_25A mai nap tökéletes alkalmat biztosít az elengedéshez, a megadáshoz. A Világáthidaló ahogy a neve is jelzi, világokat hidal át, mely nem lehetséges akkor, ha valami a múltba, vagy a földbe gyökerezi, visszahúzza. Mind a Világáthidaló, mind a Szoláris tónus előremutató minőség, vagyis „már látja” a kitűzött célt, tehát ez a nap rendkívüli húzóerővel rendelkezik célunk elérése érdekében.

A mai nap a cselekvésé, azok a bizonyos utolsó lépések mielőtt átszakítjuk a célszalagot. Ezek a legnehezebb és leghosszabb lépések. Könnyítsünk hát terheinken, hogy szárnyalhassunk. A mai nap vezető ereje a Fehér Szél. Ő az a minőség, mely átsegíthet a nehézségeken. A Szél a kommunikációt és a szellemi jelenlétet erősíti bennünk, forduljunk hát hozzá segítségért, ha szükségünk van rá. A Világáthidaló ma ara kér, hogy ne akarjunk mindenáron irányítani a dolgokat. Fogadjuk nyitottan és szeretettel az újdonságokat, de ne akarjuk megmagyarázni, túlagyalni őket. Ahogy egyre mélyebbre haladunk a MAG napokban, úgy a Tükör hullámvarázs is egyre több felismerést hoz el számunkra. Ezek fel- és elismeréséhez azonban alázatra és megbocsátásra van szükség, melyet ma a Világáthidaló biztosít. Segít felismerni azt, hogy az elmúlás természetes folyamat. Minden elmúlik egyszer, a harag, a fájdalom, a félelem, de ugyanígy a szerelem és a boldogság is. Ez az élet természetes körforgása, így van egyensúly. Ahhoz, hogy megszülethessen egy új minőség bennünk ahhoz egy régi, berögzült dolognak, meg kell halnia. Hagyjuk, hogy a Tükör ma megmutassa, életünk azon részét, melyet ma el kell, engednünk. Mondjunk búcsút annak, ami eddig korlátozott bennünket, hogy helyét valami új tölthesse be. Zárjuk le ezt a periódust méltósággal. Álljunk készen, adjuk fel és engedjünk el mindent, ami eszünkbe jut, a rejtett félelmeinktől a kinőt részeinkig. Gondoljunk a Főnix madárra, mely saját hamvaiból kel életre, hogy újra teljes pompájában tündökölhessen.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Lüktetek a kiegyenlítés érdekében
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát,
A szándék szoláris tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”

Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”

Kin 125* Vörös Galaktikus Kígyó* 09.25* MAG nap

Kundalini nagaMa visszaköszönnek az előző hullámvarázs témái, segítve ezzel a tanulságok beépítését. A mai nap az intuícióké. Hallgassunk ma megérzéseinkre, figyeljünk testünk visszajelzéseire. A Kígyó minősége a MAG napok tiszta fényében rámutat azon részeinkre, ahol még fel kell tüzelnünk lelkesedésünket, ahol újra be kell indítsuk életerőnk áramlását.

A Tükör hullámvarázsban megjelenő Kígyó minősége ma lehetőséget teremt számunkra, hogy, meglássuk azon eseményeket, berögzült szokásokat, melyek megrekesztik életenergiánkat. A Kígyó ugyanis mindig a test üzeneteire hívja fel figyelmünket. A test (akárcsak minden egyéb az életünkben), a gondolatainkat, meggyőződéseinket Tükrözi vissza. Egyetlen sejtünk sem hagyja „válasz nélkül” gondolatainkat, szavainkat. Éppen ezért ma különösen fontos felismernünk testi tüneteink mögött rejlő okokat! Ahogy beazonosítjuk a kiváltó okot (okokat), ahelyett, hogy elítélnénk mindezt, öleljük magunkhoz szeretettel testi tüneteinket és köszönjük meg nekik, hogy felhívták figyelmünket elakadásainkra! Ezáltal tudatunkba emelhetjük az adott problémát, szituációt és könnyebben dolgozhatunk vele. Mind ehhez a MAG napok sora folyamatos támogatást nyújt! Használjuk ki ez a hátra lévő 16 MAG napnyi időt ahhoz, hogy a bennünk rejlő képességeket és lehetőségeket kibontakoztathassuk.

A mai nap energiáit támogathatjuk azzal, ha ma különösen nagyobb figyelmet fordítunk testünk gondozására, szeretetére. Legyen ez egy forró aromaterápiás fürdő, masszázs, vagy csak egy pihe-puha takaró mely körbe öleli fáradt testünket, ezen a hűvös őszi napon!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Harmonizálok, hogy túléljek
Formálva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”