A Felhangos Nap ma türelemre és elfogadásra tanít, arra, hogy kapcsolódjunk össze Lélekcsillagunkkal és emlékeztessük magunkat Isteni önvalónkra. A Sárga Nap mottója: „Vagyok aki vagyok” Vagyis önmagunk teljes és feltételek nélküli szeretetére és elfogadására emlékeztet.
A mai napon előfordulhat, hogy kicsit többet ítélkezünk, bírálunk, akár önmagunkat, akár másokat. Vizsgáljuk meg, melyek azok a területek életünkben, ahol elutasítjuk önmagunkat, tetteinket, esetleg érzelmeinket vagy gondolatainkat. Önmagunk bírálata és lekicsinylése belső feszültséghez vezet, mely kivetülve a világ kritizálását és bírálását hozza el. Legyünk türelmesek és fogadjuk el Magunkat minden negatív tulajdonságunkkal együtt. Ne feledjük, a példaképek szerepe az életünkben az, hogy motiváljon, kijelöljük „hová szeretnék eljutni”; és nem pedig az, hogy összemérjük önmagunkkal és csak még kisebbnek érezzük magunkat! A Harcos hullámvarázsban megjelenő Nap, ma feleltölt bennünket erővel és a szükséges magabiztossággal, hogy kiléphessünk a nagyvilágba és megmutathassuk mire is vagyunk képesek! Ehhez azonban nagyon fontos az, hogy ma elengedjünk minden olyan lekicsinylő gondolatot, mely el akarja velünk hitetni az ellenkezőjét! Erősítsük meg hitünket önmagunkban, ha szükséges, szedjük listába, milyen pozitív tulajdonságaink vannak, legyen ez külső, vagy belső (bár fókuszáljunk inkább a belsőre). Szánjunk erre időt, ha tehetjük vonuljunk vissza, gyújtsunk egy gyertyát és elmélkedjünk el ezen.
A Nap feladata, hogy megtalálja saját fényét, akár az égitest, és ezt a fényt adja oda másoknak. Ezt a fényt pedig úgy lehet megtalálni, ha elkezdjük értékelni és becsülni magunkat, és saját igényeinket fontossági sorrendben az első helyre állítjuk.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Adj személyreszóló elemzést Karácsonyra!
Most csak 4000 Ft-ért
Mantra:
Megerősítek, hogy megvilágítsak
Irányítva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”
Ma az Önálló Vihar kavarja fel érzelmeinket, gondolatainkat, hogy kisöpörhesse a sallangot életünkből, hogy csak az maradjon, amire építkezhetünk. Olyan ez, mint egy költözéskor a lomtalanítás. Meg kell válnunk minden olyan gondolati, vagy cselekvési mintától, érzelemtől, szélsőséges esetekben személytől, régóta cipelt terhektől, ami már nem szolgálja tovább utunkat, fejlődésünket, amik csak visszafognak.
Az elektromos tónus ma összeköti az elmúlt két nap eseményeit és kreativitásával kimozdítja a hullámvarázs témáját egy új szintre, azonban ehhez tisztán kell lássunk, ítélkezés és önámítás nélkül. Ebben a Tükör lesz ma segítségünkre, mely szembesít mindazzal az illúzióval, mellyel már oly régóta kecsegtetjük magunkat.
Ahogy a Lunáris tónusnál már tapasztalhattuk, ez a minőség most is előhozza a hullámvarázs ellenpólusát, kihívását. Arra szólít fel, hogy nézzünk szembe ezekkel és lássuk meg, mi az, ami még hiányzik belőlünk a teljességhez. Ehhez a minőséghez ma a Vörös Föld, GAP napokkal támogatott ereje is társul, mely fontos útjelzőként szolgálhat. A mai nap fontos feladta, hogy összpontosítsunk a jelen pillanatra, hogy így megtalálhassuk az összhangot az ellentétek között.
Az Életünk tengerén, a soron következő hullám a Sárga Harcosé, mely a következő 13 napban felveti a kegyelem, a bátorság, és a belső hangunkba vetett bizalom kérdéskörét. Kiemelten fontos időszakban járunk, hisz az 5. – a Felhangos tónusú – hónap mindig a befelé fordulásról, a Lélekcsillagunkkal való összekapcsolódásról, belső erőközpontunk megtalálásáról szól, csakúgy, mint a Keresztény kultúra Advent időszaka.
A Kozmikus Sassal ma véget ér az Éjszaka, érzelmekkel túlfűtött időszaka. A Sas, víziói és látomásai által ma segít megbékélni a múlttal, hogy elrugaszkodva jelenlegi helyzetünktől, a következő, a Harcos Hullámvarázsban új felfedezéseket tehessünk.
Lecsendesültek az Éjszaka hullámvarázs energiái így ma a felismerések által léphetünk tovább, melyet a Kristályos Varázsló tesz lehetővé. Ahogy a természetben apálykor visszahúzódik a tenger és a parton felfedezhetők lesznek a tenger ajándékai, ugyanúgy ma láthatóvá válik mindaz, amit az elmúlt napok a felszínre hoztak és tanulságként magunkkal vihetünk.