Hamarosan véget ér a Sárga Harcos Hullámvarázs, mely a belső erőnket volt hivatott előhívni az elme és szív összehangolása által. A mai napon a Kristályos Kézzel még be kell fejeznünk a megkezdett projekteket, és le kell zárnunk mindazt, ami már elmúlt. Ehhez a Kristályos tónus érkezik segítségül, mely felismeréseivel és ezek beintegrálásával lehetőséget nyújt tovább fejlődésre. Arra kér, hogy merjük máshogy látni a világot, hogy rátaláljunk az igazi életre.
A Kéz, a kiteljesedést, a gyógyulást és a befejezettség érzését és erejét hozza el ma közénk. Érzékeny energiáival átsegít a fájdalmas tanulságokon, hogy megértésük és elengedésük által felszabadíthassuk megrekedt energiáinkat. Ezzel már jó előre felkészít bennünket a következő, a Vörös Hold Hullámvarázsára, mely érzelmi állóvizeinket hozza majd újra mozgásba. Használjuk hát ki ezt az utolsó 2 napot, hogy elraktározzuk magunkban az elmúlt napok tanításait. Most hogy rátaláltunk belső erőközpontunkra és létrehoztuk belső stabil várunkat, jegyezzük fel az oda vezető utat! Véssük emlékezetünkbe az érzést, amikor ott töltődünk, a folyamatot, mely során idáig eljutottunk. Erre a belső stabilitásra, „vasmacskára” nagy szükségünk lesz a következő időszakban, amikor a Hold vezetésével, az Érzelmek tengerén folytatjuk tovább utunkat.
A mai napon ügyeljünk arra, hogy mindazt a folyamatot, amit elkezdtünk/elkezdünk, azt végig is vigyük, különben szétforgácsoljuk energiáinkat. Túl azon, hogy emiatt csak még jobban lefáradunk, ez frusztrációhoz és türelmetlenséghez is vezethet, mely kombináció, – lássuk be, – így az ünnepek előtt/alatt, különösen nem szerencsés. Priorizáljuk feladatainkat, teendőinket. Egyszerre csak egyel foglalkozzunk és szépen, fokozatosan haladjunk. Bízzunk a Harcos által sugalmazott megérzéseinkben! Bátran engedjük, aminek mennie kell, tudván, tudva, hogy ezek helyét új minőségek veszik át, melyek segítségével egy újabb szintre léphetünk fejlődésünk lépcsőjén.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Adj személyre szóló elemzést Karácsonyra!
Most csak 4000 Ft-ért!
Mantra:
Szentelek a tudás érdekében
Egyetemessé téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.
Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.
A Spektrális Világáthidaló, ma a teljes megadásra szólít fel bennünket. Arra, hogy engedjük át magunkat a Harcos hullámvarázs tanításának, merjük elengedni az irányítást és mindazt, aminek mennie kell, hogy bekövetkezhessen az átalakulás.
A Planetáris tónussal ma kiteljesedik a Sárga Harcos hullámvarázsa, mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk, ma formát ölt, megjelenik életünkben és a Kígyó erejével ma feltöltődik életenergiával, szenvedéllyel és lelkesedéssel.
A mai nappal kezdetét veszi a 6. Maja Holdhónap, melyet a Szoláris Mag minősége kódol. A hatodik hónapban megerősítjük év elején kitűzött céljainkat azzal, hogy az eddig tanult elméleteket, cselekvéssé formáljuk. Az előző hónapban a belső középpont, a belső hang vezette utunkat, most ebből az erőközpontból kell lendületet vegyünk. Ez a 28 nap a döntések és elhatározások útján segít, hogy meghatározhassuk a pontos irányokat. Ebben a Szoláris tónusú Mag lesz segítségünkre, mely erősíti a felelősségvállalást és kitartást bennünk.
A mai nappal elérkezett a felelősségvállalás időszaka. Ez egyfajta „megmérettetés”, vagy inkább visszajelzés arról, hogy az elmúlt időszak tanításait megfejlődtük-e. Tudatosítsuk, hogy mindaz, ami velünk és körülöttünk történik, csupán saját lényünk és viselkedésünk visszhangja. Fogadjuk nyitottan ezeket a visszajelzéseket, hogy tanulva belőlük tovább léphessünk.
A Szél energiáival ma felerősödik a Szellemi kommunikációt életünkben, így kezdetét veheti a Harcos hullámvarázs aktív cselekvő időszaka. A Rezonáns tónussal együtt a Szél ma arra sarkall, hogy vizsgáljuk felül hitrendszerünket, és mindazt, aminek életünk során hitelt és energiát adtunk, hogy elengedhessük azt, ami már idejétmúlt.
A mai napon a Sárkány ősanyai minősége teszi nálunk látogatását, megadva azt a támogató hátteret, melyre szükségünk van ahhoz, hogy újra letegyük voksunkat célkitűzéseink mellett. A Harcos és a Sárkány jegy kombinációja ugyanis, ma megadja mindazt a bátorságot, szerető és támogató gondoskodást, mellyel bizton célunkhoz érkezünk.