Kin 235* Kék Mágneses Sas* 01.13.

eagleAz előző hullámvarázsban megtanultuk bízni a Szellemi vezettetésben, megnyílhattunk annak a láthatatlan, megfoghatatlan erőnek, mely tökéletes útmutatással látott el bennünket. A most induló Kék Sas Hullámvarázs arra kér, hogy továbbra is bízzuk és higgyünk látomásainkban, álmainkban.

A Sas hullám a következő 13 napban feltölt reménnyel és hittel, melyre nagy szükségünk lesz a 7. hónapunkban. Ez a hónap a befelé és felfelé (a mindenség felé) fordulásról szól, így a Sas, az ég hódítója tökéletes bevezetője ennek a hónapnak. A mai napon, ahogy az Mágneses tónus napjain lenni szokott, bevonzzuk azon témákat, mellyel a következő 13 napban dolgoznunk kell. A Sas arra kér, hogy rugaszkodjunk el és felemelkedve távolodjunk el a jelenlegi helyzetünktől, hogy szó szerint is nagyobb rálátásunk lehessen az adott szituációra, vagy akár önmagunkra. Engedjük ma szabadon szárnyalni lelkünket, hogy kitisztulhasson a kép. Kezdjünk valamilyen kreatívprojektbe, mely elősegítheti ezt a szárnyalást. Tegyük fel a kérdést magunknak: Milyen életet álmodunk meg magunknak? Mire vágyunk úgy isten igazából? Hangoljuk össze ezen vágyainkat a magasabb akarattal, így bizton célt érünk majd!

2018: Új Év (Gergely naptár szerint legalábbis 🙂 ), Újévi fogadalmak, Új kezdetek!
Kezd ezt a tervezgetést azzal, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon! Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért!

Mantra:
Egyesítek, hogy teremtsek
Vonzva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Kin 234* Fehér Kozmikus Varázsló* 01.12.

WizardA Kozmikus Varázsló minősége méltó befejezése a Szél hullámvarázs energiáinak, hisz ez a hullámvarázs az elmélkedésről, a csendben felfedezett Isteni összeköttetésről szólt. A Varázsló ezt az összeköttetést erősíti meg úgy, hogy közben segít megbékélni az elmúlt napok eseményeivel.

Ma az irányítás és az egyéni akarat kérdéskörét feszegetik az energiák. Arra kér, hogy az elmúlt napok emelkedettségének fényében most vizsgáljuk meg újra, hogy cselekedeteinket, mondandóinkat mennyire vezeti a tiszta, Szellemi útmutatás. Legyünk ma (is!) őszinték önmagunkhoz és környezetünkhez és engedjük el az elismerés és az ego szintű irányítást. Ünnepeljük ezt az összeköttetést azzal, hogy mindenféle elvárás nélkül osszuk meg tudásunkat másokkal. Bízva a felső útmutatásban, figyeljünk arra, hogy ne másoktól várjunk megerősítést, hanem fedezzük fel Önmagunkban a teremtő képességet. Jelöljünk ki új irányokat, új célokat, azt hogy mit szeretnénk megvalósítani a következő 13 napban, hogy a holnap érkező Sas elhozhassa mindezt látomások, víziók formájában. Nyissuk meg szívünket a magasabb szinteknek, hogy összhangba kerülhessenek gondolataink és érzelmeink, majd ezt közvetítsük ki környezetünk felé.

2018: Új Év (Gergely naptár szerint legalábbis 🙂 ), Újévi fogadalmak, Új kezdetek!
Kezd ezt a tervezgetést azzal, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon! Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért!

Mantra:
Kitartok, hogy varázsoljak
Túlhaladva a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az isteni akarathoz.”

Kin 233* Vörös Kristályos Égenjáró* 01.11.

05aaef6399f8f6eb179c2441c125e07b--physics-quotes-tolle-bilderMost, hogy leülepedtek bennünk az elmúlt napok történései, előtűnik a tiszta kép, mely elindítja bennünk a cselekvési vágyat. Ez az időszak nem csupán egy jobb megértést nyújt az elmúlt napok eseményeire, hanem egyben felkészít a következő hullámvarázs témáira is. Így ma, -az Égenjáró gerjesztette- kíváncsiságunktól vezérelve bátorságot gyűjthetünk ahhoz, hogy kilépve komfort zónánkból, újabb felfedezések, kalandok részesei lehessünk.

Ez a hullámvarázs az elmélkedésről, a csendben felfedezett Isteni összeköttetésről szólt. Bepillantást nyerhettünk Önnön erőforrásainkba, rájöhettünk milyen egyszerű is a Szellemi útmutatáshoz kapcsolódni. Többet akarunk tudni, de még nemigazán szedtük össze a bátorságunkat, hogy mélyebbre ássuk magunkat ebben a csodás és misztikus Világban? Az Égenjáró ma segít, hogy összeszedjük bátorságunkat és felkészít bennünket az előttünk álló útra. Ma már nagyobb rálátással rendelkezünk; felismerhetjük a lehetőségeket is. A kérdés csupán az, hogy meg merjük e lépni a felfedezéseket illetve, hogy mennyire vagyunk hajlandóak elmélyülni bennük? Nézzünk rá az elmúlt időszak nehézségeire ugyanúgy, mint a sikereinkre. Tanuljunk belőle! A mai nap arra hív bennünket, hogy merjünk kutakodni, keressünk új módszereket és bátran vágjunk bele új tudásunkkal!

Az Égenjáró energiáit erősíthetjük, ha ma kicsit bátrabbá válunk. „Merjünk” ma új utakat kipróbálni, legyen ez csupán a munkahelyre menet, vagy csak egy apró szokás megváltoztatása. Leljük örömünket a „kitárult Világban” és álljunk ellent a visszahúzódás vágyának.

2018: Új Év (Gergely naptár szerint legalábbis J ), Újévi fogadalmak, Új kezdetek!
Kezd ezt a tervezgetést azzal, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább, fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért!

Mantra:
Szentelek, hogy felderítsek
Egyetemessé téve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást/bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

Kin 232* Sárga Spektrális Ember* 01.10.

Lamp of DiwaliA mai nappal kezdetét veszi a 7. Maja Holdhónap, melyet a Spektrális Ember kódol. A 7. hónap, az év témáját tekintve, mindig a feltöltődésről szól, valamint arról, hogy így megpihenve, letegyünk néhány, mára már feleslegessé vált „csomagot”. A Mag évében, ahogy azt korábban is írtam a fejlődés, önmagunk kibontakoztatása a feladat. Az elmúlt 6 hónapban megannyi változáson mentünk végig, és sok minden egyszerűen csak levált rólunk. Most azonban elérkezett az idő, hogy tudatosan is tegyünk megújulásunkért.

Az Ember minősége mindig az elme kérdéseivel és a bennünk megjelenő hiány-mintákkal dolgozik. Arra kér, hogy ne legyen mindenre azonnal válaszunk, ne akarjunk minden azonnal elemezni, megmagyarázni. Engedjük el az alacsony szintű egó szintű működést és legyünk nyitottak és befogadók. Amint ezt az állapotot elérjük, a Mindenség energiái máris segítségünkre sietnek és „kipótolják” hiányosságainkat. A Spektrális tónussal ma leválunk a Szél hullámvarázs témáiról, hogy tovább léphessünk. Hogy stílszerű legyek olyan ez, mint amikor a mag végre „kipattan” és leveti a magházat. Nem jelenti a magocska halálát, csupán a változást. Ekkor tud csak ugyanis csak szárat bontani és tovább folytatni kalandos útját a föld felszíne felé. Engedjük hát leülepedni a Szél hullámvarázsban tanultakat, hogy holnap felismerve a tanításokat, beépíthessük őket mindennapjainkba, ezáltal is többé válva. Mára már tudatosan kapcsolódunk a Szellemi vezettetéshez, így könnyebben tovább is adhatjuk az elmúlt napok tapasztalatait. Az Ember a lehetőségek tárházát sorakoztatja fel előttünk, de a szabad akarattal, csakis Mi rendelkezünk. A nap feladata (és egyúttal a következő 28 napé is), hogy tudatosan megnyissuk szívünket, elvárások és hiányok nélkül. Használjuk energiáinkat konstruktívan, segítsünk másoknak, ha szükség van ránk, de soha ne az egyéni érdek, vezesse tetteinket. Minden befektetett energiánk megsokszorozódhat, ha tiszta szívvel és önzetlenül cselekszünk. Amit adunk azt kapjuk vissza is. Így működik a Karma!

Vállaljunk hát felelősséget döntéseinkért, és a nem-döntéseinkért is, hisz mi magunk alakítottuk azzá az Életünket amilyenné most vált. Tudatosítsuk magunkba, hogy minden, amire szükségünk van, belép az Életünkbe, amikor valóban készen állunk rá!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Feloldok, hogy befolyásoljak
Felszabadítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

Kin 231* Kék Planetáris Majom* 01.09.

Monkey Hugo YanezMa kiteljesedik mindaz, amiért a Szél hullámvarázsban dolgoztunk. A Majom ma a spontaneitásra és a játékosságra hívja fel figyelmünket. A Szél hullámvarázsban megjelenő Majom arra kér, hogy vegyük az életet picit könnyedebben, bízzunk a felső vezettetésben és hagyatkozzunk megérzéseikre, belső sugallatainkra.

A Majom minőségei mindig picit felforgatják a napjainkat (hullámvarázsunkat, hónapunkat) ezzel rákényszerítve arra, hogy egy más nézőpontból tekintsünk egy-egy adott témára, szituációra. Így tehát ne lepődjünk meg, ha ma semmi sem a terveink szerint alakul. Fogadjuk a mai nap minden szituációját nyitottsággal, és alázattal. Tudatosítsuk, hogy minden értünk történik. Hallgassunk belső vezettetésünkre, hogy összekapcsolódva a Majom játékosságával, egyensúlyba hozva a bennünk dúló ellentéteket, végre manifesztálódhasson mindaz, amivel az elmúlt 10 napban dolgoztunk. Ma segítséget kapunk ahhoz, hogy kifejezzük saját belső igazságunkat cselekedeteinkben és a kommunikációinkban. A könnyedség és humor mintegy eszköz, ma arra szolgál, hogy a nehézségeken átlendülve megláthassuk a  konfliktus, a probléma mögött rejtőzködő megoldást, az új utat vagy akár egy új lehetőséget.

Segíthetjük a mai nap energiáit, ha kicsit elengedjük magunkat és élvezzük az Élet adta apró dolgokat is. Használjuk ki, a napunkat jól, jusson időnk egy kis mókára, kacagásra is. Ne feledjük a nevetés a legjobb orvosság. Oldja a félelmeket, elűzi a bánatot és könnyedséget ad a mindennapokhoz.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy játsszak,
Előállítva a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

Kin 230* Fehér Szoláris Kutya* 01.08.

music of heart and mindA Szoláris tónusú Kutyával ma a feltételek nélküli szeretet és hűség lép be életünkbe. Az elmúlt napok eseményeinek feldolgozását az elfogadás és a szeretet minőségein mossa át, így lendítve tovább bennünket utunkon.

A Kutya egy igen érzelmes jegy, ugyanakkor színe révén (Fehér) mentális is. Így a mai nap érzelmi mókusköréből csak akkor tudunk kitörni, ha elfogadjuk az eddig történteket és szeretettel megnyílunk a változásnak, ennek az új érzésnek. Maradjunk távol az érzelmi drámáktól, vagy ha ez elkerülhetetlen, helyezkedjünk a külső megfigyelő nézőpontjába. Tiszta fejjel dönteni csakis úgy lehetséges, ha érzelmileg „kimaradunk” az eseményekből. A Szél hullámvarázsban megjelenő Kutya segít, hogy kifejezzük és meg is halljuk önmagunk és mások igényeit. Ahogy az elmúlt napokban már tapasztalhattuk, a Szél által hozott kommunikáció, ha nincs összhangban belső vezettetésünkkel, rengeteg félreértésre adhat okot. Ezek oka legtöbbször nem is az, amit mondunk, hanem az, ahogyan a fogadó fél értelmezi, illetve, ahogyan érzi. Mert hiába a kedves szavak, a jó szándék, ha az érzelmi tartalom, a nem megfelelő kommunikáció, vagy épp a testbeszéd az ellenkezőjét mutatja a másiknak. Ha nincs meg bennünk a megfelelő összhang, ha hagyjuk, hogy gondolataink csapongjanak, vagy ha csupán a kapcsolódás, az odatartozás érzése miatt locsogunk, az mind-mind a Szellemmel való kapcsolódásra hívja fel a figyelmet. A Szél és a Kutya jegy kombinációja ma segítséget nyújt ahhoz, hogy elsősorban a belsőnkben tegyünk rendet és megteremtsük a szükséges egyensúlyt szívünk és elménk között.

Kapcsolódjunk tudatosan össze először a belső gyermekünkkel, akár csak egy rövid belső párbeszéd erejéig. Kérdezzük meg magunktól, hogy mire van szükségünk, mi az, amit valóban szeretnénk? Ezt a kapcsolódást elérhetjük akár meditációval, egy lágy zenével, rajzolással, vagy bármilyen olyan tevékenységgel, mely kikapcsol bennünket a zajos világunkból és időt és teret tud biztosítani arra, hogy zavartalanul Önmagunk lehessünk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Lüktetek a szeretet érdekében
Megvalósítva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva. A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés:
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

Kin 229* Vörös Galaktikus Hold* 01.07.

b13785e3a8dcd972bbdcc793698a4a76Ma egy napra visszatérnek a Hold érzékeny energiái, hogy letisztítsák elménket, segítsenek meghúzni önnön határainkat. A Szél hullámban megjelenő Hold minőségei ma biztosítják számunkra azt a meghitt és biztonságos teret, ahol valóban elmerülhetünk és letisztíthatjuk gondolatainkat, érzelmeinket, hogy tisztán kapcsolódhassunk össze Szellemi vezetőnkkel.

Egy napra most visszatérnek közénk az előző hullámvarázs tanításai, felmerülhetnek ugyanazon kérdések, témák, melyeket legutóbb el kellett engedjünk. Ha immáron „megtanultuk a leckét” ma elnyerhetjük méltó jutalmukat érte, azt a felszabadító érzést ami ezen terhek elengedésével jár. Engedjük, hogy a mai nap feltölthessen bennünket bátorsággal, hogy merjük megtenni az első lépéseket az Új, a Szellemmel átitatott Énünk felé. Vállaljunk felelősséget minden érzelmünkért és az általuk irányított, vagy épp a miattuk meg nem történt cselekedeteinkért. Bocsássunk meg önmagunknak és másoknak is, és a mai naptól kövessük a Szellemi útmutatást. Merjünk „lecsupaszodni”, engedjük, hogy a Hold magával ragadja a már amúgy is ingatag érzelmeinket, még mielőtt azok rántanak magukkal bennünket! Ne feledjük, hogy egész évünk erről fog szólni, a Viharos érzelmi változásokról. Figyeljük meg, hogy mely területeken bukkannak fel ezen érzelmi hullámok és energiáinkat fókuszáljuk ezen aspektusokra.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Harmonizálok, hogy megtisztítsak
Formálva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”