A felhangos Harcossal ma kezdetét veszi az Ember Hullámvarázs cselevési fázisa. Mindeddig csak elméleteket gyártottunk, ma azonban elérkezett az idő, hogy erőt és akaratot vigyünk bele. A Sárga Ember amúgy is a szabad akaratról szól, így ma különösen fontos hogy döntünk. A Harcos arra kér, hogy vállaljunk felelősséget a bennünk rejlő potenciálokért és az eddig tanultakért, és szívünkkel egyetértésben tegyük le voksunkat egy út mellett.
A mai Galaktikus Aktiváló Portálnap felerősíti a Harcos minőségét, így nagyobb hangot kap a belső Hangra való odafigyelés, a kozmikus tudatosság. Ahhoz, hogy meghallhassuk belső hangunk útmutatását, előbb el kell csendesítsük elménket és összhangba kell hozzuk vele szívünk hangját. Akár meditációval, akár valamilyen nagyobb koncentrációra szükséges tevékenységgel (festés, rajzolás, de akár mosogatás) kapcsoljuk ki elménk zakatolását, figyeljünk csak magára a tevékenységre és belső érzéseinkre. Ki kell építsük azt a belső erődöt, ahová bármikor visszatérhetünk megpihenni, erőt gyűjteni, hogy később megújult erővel újra nekivághassunk az útnak. A Harcos, ma a kérdéseken keresztül segít ráleljünk azon értékeinkre, melyeknek eljött az ideje, hogy a Világba megmutassunk. Bízzunk Önmagunkban és képességeinkben, és ne hagyjuk, hogy aggályaink eltérítsenek bennünket a célunktól. Az igazi harcos bátorsága nem abban mutatkozik meg, hogy nem fél, hanem abban, hogy mindennek ellenére cselekszik! Vállaljuk fel hát bátran ezeket a képességeinket, mert szükségünk lesz rájuk célunk eléréséhez. A Harcos segít, hogy újra kapcsolatba lépjünk Szellemünkkel, és ha csendben figyelünk, meg is halljuk vezényszavát, mely utunkra bocsájt. A mai napon újlendületet kapunk, mely a célunk felé repít bennünket, ehhez csupán arra van szükség, hogy elengedjük a személyiségünk irányítás utáni vágyát és bátran kövessük a suttogó Szellemi hangunkat.
Május 24-én kezdetét veszi a Tzolkin középső szakasza, melyben 10*20*10 arányban váltják egymást a GAP* MAG* GAP napok. Ez az időszak igen erőteljes energiákat mozdít meg, hatalmas lehetőségeket szabadítva fel. Tarts velem a felkészülésre, ne érjen váratlanul! Részletek itt!
Mantra:
Megerősítek, hogy kérdezzek
Irányítva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”
Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”
A Sárga Ember hullámvarázsban megjelenő Kék Sas minősége, ma megtanít bennünket elvonatkoztatni a nehézségektől és segít, hogy elköteleződjünk célkitűzéseink mellett, miközben az Önálló tónus segítségével megteremtjük a biztos alapokat célunk eléréséhez.
Az Elektromos tónusú Varázsló ma egy új szintre viszi az Ember hullámvarázst, ezzel elindítva bennünk a változást. A mai nap segít felelősséget vállalni képességeinkért, a bennünk lakozó erőforrásokért. Engedjük el az egyéni akaratot, hogy összekapcsolódhassunk belső Mágusunkkal, mely ezáltal ráterel bennünket a helyes útra.
A Lunáris Égenjáró, ma lángra lobbantja kalandor énünket, hogy felfedezhessük az Ember hullámban rejlő lehetőségeinket, és azok kihívásait. Ahhoz, hogy céljainkat elérjük, ismernünk kell, nem csupán azt ahová tartunk, de az oda vezető utat és az esetleg kihívásokat is.
A mai nappal kezdetét veszi a Sárga Ember Hullámvarázsa, mely a lehetőségek és a szabad akarat kérdésköreit fogja feszegetni. A 11. Mag hónapjában, ezzel a hullámvarázzsal hatalmas lépést tehetünk fejlődésünk érdekében, HA úgy döntünk, hogy együttműködünk az adott energiákkal.
A Kozmikus Majom segítségével, ma búcsút mondhatunk a Vihar Hullámvarázst és végre lezárhatjuk az elmúlt majd 1 hónapig (Világáthidaló és Vihar hullámvarázs) tartó érzelmi hullámzásait (egy időre legalábbis). A Majom, hogy megkönnyítse ezt a búcsút, ma egy másik nézőpontból mutat rá az elmúlt 13 nap eseményeire, hogy megbékélve velük, hátra hagyhassuk a felesleges terheinket.
A Kristályos Kutya energiáival ma elékezett a felismerések ideje. Itt az idő, hogy önmagunkat előtérbe helyezve, felismerjük mindazt, amit a Vihar elragadt tőlünk. Vonjuk le és építsük be a tanulságokat, hogy nyugodt szívvel tekinthessünk a jövőbe. A Kristályos tónus, mint mindig most is felfedi előttünk a nagyobb képet, a tisztánlátás érdekében.