A 2018-es évet a Lunáris Kéz napjával zárjuk, mely a Világáthidaló Hullámvarázzsal együtt biztosítja a szükséges lezárásokat és elengedéseket, hogy az Újévet tiszta lappal kezdhessük. A Kéz ma elénk tárja azokat az akadályokat, meglépendő lépéseket, melyet ahhoz kell megtennünk, hogy túljussunk a kezdeti nehézségeken, kétségeken.
A Kéz jegye a Maja hitrendszerben a „beavatási kaput” jelképezi, melyen ahhoz, hogy átjuthassunk, előbb le kell zárnunk a befejezetlen feladatainkat. A mai nap tehát rámutat azon területeinkre, ahol bekorlátozzunk önmagunkat. Kétségeket ébreszthet bennünk, arra ösztökélve, hogy meghátráljunk. Ne engedjünk ennek a késztetésnek! Tudatosítsuk inkább magunkban ellenállásunk okát, hogy dolgozni tudjunk vele. Használjuk ki a Világáthidaló és a Kéz nyújtotta lehetőségeket, hogy mindezt felismerve megbocsáthassunk önmagunknak, környezetünknek és hogy szisztematikusan felkészülhessünk a következő napokban mindezek elengedésére. A Kéz mindemellett felhívja figyelmünket a már rég megkezdett, de félbe maradt eseményekre, feladatokra, melyek megkötik (belefektetett) energiáinkat, melyek beragasztanak egy helyzetbe. Arra tanít, hogy priorizáljunk és lépésről lépésre fejezzük be mindazt, amit elkezdtünk, hogy sikerélményekkel és energiától telten léphessünk át a következő napba/évbe. Mindemellett ez a befejezettség persze hoz egyfajta érzelmi gyógyulást, fellélegzést is, hisz ezek a lekötött energiák teljesen szétforgácsolták energiánkat, figyelmünket, így épp csak a fontos, előre-vivő dolgokkal nem foglalkoztunk. Azáltal, hogy lezárunk, felszabadítjuk mindazt az energiát, amit eddig arra fordítottunk, hogy elkészüljön/elfeledjük/elnyomva tartsuk, stb.
Legyünk nyitottak a jövőre úgy, hogy a múltat lezárjuk és hátra hagyjuk. A Kéz energiáit elősegíthetjük bármilyen kreatív alkotással, vagy olyan dologgal, amihez kezünket használjuk.
Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!

Kezd az ÚJ évet tiszta lappal! Tud meg milyen belső potenciálok állnak rendelkezésedre és ezeket hogyan tudod a leghasznosabban kamatoztatni! Ismerd meg jobban rejtett korlátjaidat, hogy lebonthasd őket! Tégy azért, hogy kiteljesedhess! Kérj komplex személyes elemzést.
ÉV VÉGI AKCIÓ: Január 31-ig csak 5000 Ft.
Mantra:
Polarizálok a tudás érdekében
Stabilizálva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
“Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
A ma kezdődő 13 napos ciklus a Világáthidaló minőségében zajlik majd, elhozva a megbocsátás és az elengedés témáit. Arra kér, hogy engedjük el az irányítást, a túl-agyalást és az ellenállást, és fogadjuk el, hogy a Változás (és általa a fejlődésünk) állandó.
Ma a Kozmikus Kígyóval ünnepeljük felfedezéseink végeredményét. Tekintsünk vissza az elmúlt napok kalandjaira és lássuk be mi az az útravaló, amit szívesen tovább vinnénk a holnap induló Világáthidaló Hullámvarázsba. Az elmúlt napok tanulságait, nézőpontjait immáron felismerve, békével elengedhetjük ezt a tapasztalást, hogy egy új felé vehessük az irányt.
A Sárga Kristályos Mag napja, a GAP napok erejével hozza el a felismeréseket, az Égenjáró felfedezésének eredményeit. Ezzel az erővel ma végre a felszínre törhetnek az elmúlt napokban megérett képességeink, lehetőségeink, melyek nagyban elősegítik átalakulásunkat.
Az Égenjáró kiteljesedettsége után ma megkezdődik a differenciálódás a leválás, hogy mindazt, amit tanultunk, beépíthessük mindennapjainkba. Az Éjszaka egy mélyebb önismeretre hív, hogy most az Égenjáró nyújtotta új nézőponttal tekinthessünk rá legféltettebb titkainkra, félelmeinkre, melyek mindeddig akadályozták kiteljesedésünket.
A Planetáris Szél ma a kommunikáció erejével arra ösztönöz, hogy mindazt a tudást és tapasztalást, amit az elmúlt 10 napban átéltünk, adjuk át környezetünknek. Amit az első napon célként kitűztünk, ma végre fizikai formát ölthet.
A Szoláris tónusú Sárkány, ma elhozza számunkra az újjászületés erejét, terveink körvonalat alkotnak, és már-már látjuk a célunkat. A Sárkány az Ősanyai minőséget képviseli, így ma minden lehetőség adott, hogy céljainkat tápláljuk, gondozzuk, és még utoljára „kigyomláljuk” a hátráltató tényezőket.