Ma a Szoláris Mag napja meg azt az erőt és kitartást, melyre szükségünk lesz, hogy a tegnap „kiásott” Magocskánkat eljuttassuk a célig. A mai nap arra bíztat, hogy ne elégedjünk meg a felfedezés örömével és azzal, hogy milyen kincsre leltünk tegnap! Ma vegyük ezt a kis magot körül szerető és óvó gondolkodással, hogy a lehető legtöbbet ki tudjuk belőle (magunkból) hozni!
A Szoláris tónus, mindig magával hoz egy kisebb fajta lezárást az átalakulás/megvalósulás (Planetáris tónus) előtt, hisz búcsút kell mondjunk (még ha „kicsiben is”) eddigi énünktől, hisz a hullám ezen szakaszára mindig egy újabb tapasztalattal, megéléssel, gondolattal, többé váltunk. Persze nem lehet minden hullámban „Világmegváltó” változásokat megtapasztalni, de tudjuk, hogy a fejlődés nem áll meg, folyamatos változás, van! Ne legyünk elégedetlenek, inkább örüljünk a mindennapokban rejlő apró szépségeknek! A Mag ma arra figyelmeztet, hogy életünkért, álmaink megvalósulásáért egyes egyedül mi tartozunk felelősséggel! És ez azzal jár, hogy bizony hátra kell hagyjuk régi már jól megszokott énünket, megszokott és kényelmessé vált bepunnyadt szituációkat azért, hogy mindezt elérhessük. Ne engedjünk a biztonság illúziójának! Lépjünk be az így feltáruló lehetőségek világába!
Ne essünk bele elménk csapdájába, ne várjunk a tökéletes alkalomra, mert nincs olyan! Csak az itt és most van!
Ez a Hullámvarázs, a Harcos bátorsága és intelligenciája erejével, segít felismernünk és elérnünk Szívünk Igaz vágyát. Rávezet arra, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel, hogyan tudjuk ezt minél hatékonyabban elérni, megfejlődni. Csakis rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk ezekkel a lehetőségekkel? Nekilendülünk és meglovagoljuk ezeket hullámokat, vagy hagyjuk elülni? Használjuk ki a Harcos adta bátorságot és merjünk nagyot álmodni! Tervezzük meg további lépéseinket, ne hezitáljunk, vágjunk bele az utolsó hajrába!
MÁJUSI AKCIÓK:
- Személyes elemzés ára május 31-ig, most csak 4500 Ft!
- Rendeld meg az elemzésedet a személyre szóló karkötődet együtt, most kedvezményesen csak 8300 Ft-ért!

- Elérhető továbbá a következő év , a Fehér Mágneses Varázsló Év támogató karkötője is!

Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!
Mantra:
Lüktetek, hogy célozzak
Megvalósítva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem az egyetemes tűz ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.
Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.
Ma visszaköszön az Éjszaka hullámvarázs témája, arra kérve, hogy nézzünk újra szembe az elmúlt ciklus tanításaival. Vajon sikerült beépítenünk a tanulságokat mindennapjainkba, vagy hasonló helyzetben újra ugyanúgy reagálunk majd?
A Szél energiáival ma felerősödik a Szellemi kommunikációt életünkben, így kezdetét veheti a Harcos hullámvarázs aktív cselekvő időszaka. A Rezonáns tónussal együtt a Szél ma arra sarkall, hogy vizsgáljuk felül hitrendszerünket, és mindazt, aminek életünk során hitelt és energiát adtunk, hogy elengedhessük azt, ami már idejétmúlt.
2019. július 26-án belépünk a 

A mai napon a Sárkány ősanyai minősége teszi nálunk látogatását, megadva azt a támogató hátteret, melyre szükségünk van ahhoz, hogy újra letegyük voksunkat célkitűzéseink mellett. A Harcos és a Sárkány jegy kombinációja ugyanis, ma megadja mindazt a bátorságot, szerető és támogató gondoskodást, mellyel bizton célunkhoz érkezünk.
A Felhangos Nap ma türelemre és elfogadásra tanít, arra, hogy kapcsolódjunk össze Lélekcsillagunkkal és emlékeztessük magunkat Isteni önvalónkra. A Sárga Nap mottója: „Vagyok, aki vagyok” Vagyis önmagunk teljes és feltételek nélküli szeretetére és elfogadására emlékeztet.
Ma az Önálló Vihar energiái söprik tisztára a napunkat, magukkal ragadva mindazt, ami nem szolgál sem bennünket, sem a hullám (Sárga Harcos) témáit. A mai nap feladata megkeresni és beállni a Vihar kellős közepébe, hogy alázattal megadjuk magunkat neki. Bármily felkavaró is ez a nap érzelmileg, sajnos elengedhetetlen a megújulásunkhoz!