A Kígyó Hullámvarázs 4. napján a Csillag hoz egy kis megnyugvást. Finom rezgésével emlékeztet bennünket Csillagmag-természetünkre. Segít, hogy a diszharmóniában is megláthassuk a Rendet, a lehetőséget, melyre alapozhatjuk következő lépéseinket.
A 4. Maja Holdhónapunkban járunk, melyet a Fehér Tükör támogat. Így stabilitásunk, tervezésünk és tisztán-látásunk most még inkább felerősödik. Kérdés csupán, hogy akarjuk-e tudni, látni, tapasztalni azt, ami előttünk van? Ha a válasz igen, akkor garantálom, hogy ebben az időszakban minden támogatást és segítséget megkapsz ahhoz, hogy valami nagyot alkothass életedben. Ha nem, akkor mint egy evezőjét veszett hajó, sodródsz csak az áramlatokkal.. Persze egyik út sem lesz könnyű vagy zökkenőmentes! A különbség az, hogy ha hajlandó vagy tapasztalni és tudatosan ülöd meg a hullámokat, akkor abból profitálhatsz. A Csillag a zseniális egyszerűség elvét vallva , ma segít átlátni a káoszon amit az elmúlt napok kavartak. Legyünk nyitottak és befogadók a Csillag kreatív energiáira. Töltekezzünk fel belőlük hogy addig egységbe rendeződhessenek az elmúlt napok során feltorlódott gondolataink és érzelmeink.
Vegyük ma számba képességeinket és lehetőségeinket, hogy céljainknak megfelelő alapot biztosíthassunk. A mai nap energiáit elősegíthetjük, ha törekszünk nem csupán a belső, de a külső harmóniára is. Rendezzük környezetünket, otthonunkat, öltözködjünk ma picit színesebben, csinosabban (az urak kicsit elegánsabban) és érezzük át a szépséget. Ha szeretnénk, akár alkothatunk is valami szépet, vagy csak csodáljuk meg mások alkotásait és menjünk el egy múzeumba. A lényeg, hogy lássuk meg és törekedjünk a szépségre, a harmóniára.
Már csak 3 napig tart ŐSZI AKCIÓNK!
Tud meg milyen belső potenciálok állnak rendelkezésedre és ezeket hogyan tudod a leghasznosabban kamatoztatni! Ismerd meg jobban rejtett korlátjaidat, hogy lebonthasd őket! Tégy azért, hogy kiteljesedhess!
Kérj komplex személyes elemzést.
Október 31-ig az elemzés ára csak 5000 FT-ért!
Rendeld meg hozzá a Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!
Mantra:
Meghatározok, hogy megszépítsek,
Megszabva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát,
A forma önálló tónusával.
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”
Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”
A GAP napok ereje ma a Kék Kéz minőségét erősíti fel. A Kígyó hullámvarázsban megjelenő Kéz, ma elhozza az oly régóta várt érzelmi gyógyulást azáltal, hogy segít felismerni és lezárni mindazt a gondolati mintát, téveszmét, ami eddig energiát rabolt el tőlünk. A Kéz a lezárások, a befejezések, ugyanakkor a cselekvés és újra-alkotás minőségét is képviseli. Egy igen aktív nap elébe nézünk, mely nem csak rávilágít elakadásainkra és felfedi ha túl-vállaltuk volna magunkat, de ezek befejezésével és lezárásaival, ki is vezet bennünket ezekből a „ragacsos” szituációkból.
A 10 napos GAP nap sorozat első napján, a Lunáris Világáthidaló minőségével fogunk foglalkozni, mely a Vörös Kígyó hullámvarázs nehézségeit sorakoztatja fel. A Világáthidaló mindenek előtt alázatra, megadásra hív, arra, hogy engedjük el ragaszkodásainkat, kötöttségeinket. Ahogy elfogadjuk a pillanatnyi helyzetet és nem a fejünkben lévő ideákhoz akarjuk hasonlítani, automatikusan megnyílik előttünk az út.
A Maja szinkronárium alapja a Tzolkin, mely 260 napjában minden hullámvarázs meghatározott rendben, és Föld-ciklusokban követik egymást. A most kezdődő Kígyó hullámvarázzsal egyre közelebb kerülünk a Tzolkin középső és egyben legintenzívebb részéhez. Ebben az időszakban tehetünk legtöbbet fejlődésünk, céljaink elérése érdekében, ugyanis 10-20-10-es ismétlésekben követik majd egymást, a GAP és MAG napok. Mindemellett egy új Földciklus is kezdetét veszi:
Egy újabb Hullámvarázs zárul, egyszerűen röpül az idő! Tegnap, a Kristályos Éjszakában meglelt kincseinket kell ma a felszínre hozzuk, hogy kihozassuk belőlük a legtöbbet. Ebben a következő 2 hónap elementáris energiái lesznek a segítségünkre, így bátran tervezhetünk hosszú távra is!
Kristályos Éjszaka ma a befelé fordulásra ösztönöz bennünket, hogy rálelhessünk az elmúlt napok ajándékaira. Ezek ma, felismerések formájában érkeznek meg hozzánk, mély, akár rég elfeledett érzéseket, félelmeket is felbolygatva.
A mai napunkat a Szél uralja. Mindenütt jelen van, mindenhová beférkőzik, lágy fuvallatával körülölel, mégis sokszor észre sem vesszük. Valószínűleg éppen ezért azonosítják a Maják vele a Szellemi minőséget. A Szél egy olyan vezető, aki inkább sugall, inspirál, mintsem irányít. A Spektrális tónus ma arra kér, hogy engedjük el a hullámvarázs feladatait és kezdjük meg átalakulásunkat úgy, hogy beépítjük újonnan felfedezett minőségeinket és útjára bocsájtjuk a régi elavult mintákat.