Február 29-én indul új csoportunk, ahol tanulhatsz, fejlődhetsz és mélyebb önismeretre tehetsz szert.
Iskolánk képzéseit úgy állítjuk össze, hogy rengeteg új információval, tudással gazdagodhass, miközben önmagadat is új nézőpontok mentén tudod vizsgálni.
Számunkra kiemelten fontos, hogy ne csak elméleti tudást adjunk, hanem ugyanolyan mértékben a gyakorlatban is átélhesd mindazt, amit tanulsz. Bár képzéseink egyik fő célja a hiteles, kompetens és megfelelő önismerettel rendelkező tanácsadók képzése, nem csak segítőket képzünk. Diákjaink között rengeteg van, aki önmagára akar találni, a mélységeiben rejlő értékeket, mintákat szeretné felfedezni, és önmagát kiteljesíteni. Ez a képzési forma erre is tökéletes, hiszen minden téma, amit átadunk, a diák először önmagán keresztül dolgozza át.
Aki pedig nem szeretne segítő lenni, nem kell, hogy vizsgázzon 🙂
Februárban induló képzéseink:
* 3 éves Spirituális Lélekgyógyász képzés
* 2 éves Életút és Lélekút Tanácsadó képzés
* 1,5 éves Önismereti Tanácsadó képzés
* 1 éves Számmisztikai és Spirituális Konzulens képzés
Képzéseink kéthetente hétvégén, szombat és vasárnap kerülnek megszervezésre. Egy félév (szemeszter) összesen 7 hétvégéből áll.
Téged is várunk:
* ha szeretnél önmagadra jobban rálátni,
* ha szeretnéd tudni, milyen hozott minták működtetnek Téged,
* ha vágysz arra, hogy megismerd a benne rejlő lehetőségeket, potenciálokat,
* ha szeretnél dolgozni önmagadon, hogy kihozhasd magadból a legjobbat,
* és természetesen akkor is, ha mindezen tapasztalatok mentén szeretnél segíteni másoknak, vagy kiegészítenéd a már elsajátított tudásodat.
Bővebb információkat itt találsz…


A tegnapi kiteljesedés után, ma elkezdünk távolodni a Hold érzelmes témáitól. Ebben ma a Vihar lesz segítségünkre, aki elementáris erejével magával ragad minden hátramaradt hordalékot –önostorozás, bűntudat, stb; hogy helyébe új minőségek születhessenek.
A Planetáris Tükörrel, ma kiteljesedik a Vörös Hold Hullámvarázsunk témája. Az elmúlt napokban az érzelmeink letisztítása volt porondon. Felfedeztük és elengedtük régi beragadt mintáinkat, belénk nevelt képzeteket, régi sérelmeinket. Mára már több-kevesebb sikerrel tudjuk kezelni érzelmi kilengéseinket, így elérkezett az idő, hogy újra elővegyük eredeti célkitűzéseinket és ha szükséges, finomítsunk rajta.
A Vörös Szoláris Föld napjával, ma ráfordultunk a célegyenesre, ez az az időszak, amikor már szívünk szerint feladnánk, de szerencsére visz tovább a lendület, majd egy utolsó hajrába csapunk, amikor beleadunk apait, anyait.. Ahhoz azonban, hogy be is érjünk a célba és végig vigyük terveinket, nem csupán fizikálisan, de mentálisan is edzettnek kell lennünk. Ez a mai nap tökéletes példája ennek: mert bár tónusát (Szoláris) tekintve, egy igen aktív és cselekvéssel teli nap vár ránk, mégis a nyugodt, kiegyensúlyozott és „megfigyelő” Vörös Föld jegyével párosul.
Ma visszatér közénk az előző Hullámvarázsunk témája. A Sárga Harcos arra kér, hogy vezettetésért forduljunk befelé, hallgatva a belső hangunkra. Az előző hullámvarázsban már elsajátított módon hangoljuk össze szívünk és elménk rezgését és innen merítsünk ihletet a tovább lépéshez. Bízzunk a felső vezettetésben és önmagunkban.
Kék Rezonáns Sas: A reménnyel való töltekezés napja. Adjunk magunknak ma időt és teret arra, hogy megpihenjünk, hogy átgondoljuk az eddigi eseményeket, és ha szükséges tervezzünk újra. Az elmúlt 6 napban érzelmeink voltak (és még lesznek is) porondon. Ma elérkezett az idő, hogy az eddig cipelt terheinken könnyítsünk. Szabadítsuk fel magunkat az Önbíráló és lekicsinylő gondolatainktól!
Ma a Ritmikus Varázsló teszi látogatását nálunk, hogy emlékeztessen, a bennünk lévő Fényért csakis mi vagyunk felelősek! Ne engedjük kihunyni! Tápláljuk lángját, az Isteni akarattal összhangban, hisz az igazi varázslat, szívünk megismerésének teljességéből származik, melyet már nem vezet az elismerés és hatalom iránti vágy.