A Vörös Sárkány a bizalomra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzunk Önmagunkban, jelenlegi helyzetünkben és a Varázsló általi Szellemi útmutatásban. A Galaktikus tónus, ma egyfajta visszajelzést ad az elmúlt hullámvarázs – Vörös Sárkány – munkájáról. Sikerült e megtartanunk az Ősbizalom érzését, és hogy továbbra is nyíltan kikommunikáljuk-e érzéseinket, szükségleteinket?
A mai napon újra betoppan hozzánk a Sárkány gondoskodó, és óvó energiái. Engedjük el a jövőnkkel kapcsolatos kétségeinket, félelmeinket. Tudatosítsuk, hogy mindennek helye van az életünkben; a jónak éppúgy, mint a kevésbé jónak. Szükségünk van tapasztalásra a fejlődésünkhöz és ehhez sajnos elengedhetetlenek a bukkanók Életünkben. Attól még soha, senki nem lett erősebb, hogy nem érték kudarcok, nehézségek. Tévedés lenne azt hinni, hogy azok a sikeres emberek akik soha nem buktak még el. Attól válunk mind erősebbé, hogy tapasztalunk és tanulunk hibáinkból. Ez nem jelenti azt, hogy az Univerzum nem nyúl a „hónunk alá” egyszer-egyszer. Ahogy megérzi a szándékot Lelkünkben, és mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, belép életünkbe a Mindenség támogatása. Gondoljuk csak végig, biztosan voltunk már úgy, hogy valamire nagy szükségünk volt, és bár minden tőlünk telhetőt megtettünk kissé elérhetetlen volt a cél. És éppen akkor, amikor már feladtuk volna, vagyis helyesebben fogalmazva FEL-adtuk, akkor érkezett meg valami váratlan forrásból a segítség. ”Ember, küzdj, és bízva bízzál” /Madách/
A Sárkány ma visszaadja a Bizalmat életünkbe, emlékeztetvén, hogy EGYek vagyunk mind. Töltsük fel ma életerővel magunkat, hogy megszülethessen az életünkben egy új tapasztalás, amely összefüggésben áll Belső Varázslónkkal. Törődjünk magunkkal, helyezzük előtérbe saját szükségleteinket, mert így tudjuk feltölteni magunkat fénnyel, szeretettel és erővel, amelyet majd a későbbiekben másoknak is oda tudunk adni.
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Harmonizálok, hogy tápláljak,
Formálva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon
- Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.
Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.
Meditáció:
Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.
A Sárga Rezonáns Nap minőségével ma kezdetét veszi a 3. Maja Holdhónapunk, mely totemállata a Szarvas. A 3. hónap a szolgálat és a megoldások hónapja. Arra ösztönöz, hogy figyeljünk jobban oda a belső (isteni) sugallatainkra, töltekezzünk és árasszuk ki környezetünkre a Szeretet energiáját. Ebben a hónapban erőre és bátorságra lelünk, hogy követhessük utunkat. Ezt a 28 napos ciklus, most a Sárga Rezonáns Nap, GAP energiákkal feltüzelt minősége támogatja.
A Kék Ritmikus Vihar minőségével elérkeztünk a második hónapunk utolsó napjához. Mind a Ritmikus tónus, mind a Kék Vihar minősége lendületes, mondhatni elsöprő erővel rendelkezik, így az a mai nap egycsapásra átpenderít bennünket a 3. Maja Holdhónapunkba, melyről bővebben holnap írok majd.
A Varázsló hullámvarázs ötödik napja a Fehér Felhangos Tükör, mely megadásra szólít fel. Meg kell adjuk magunkat a magasabb igazság számára, melyet ma visszatükröz környezetünk, hogy tisztán láthassunk és elindulhassunk célunk beteljesítése felé. A Felhangos Tükörrel ma zárul a hullámvarázs „tervezési fázisa”. Az eddig begyűjtött információk alapján, ma behívhatjuk a tisztánlátás képességét, mely segít rávilágítani azon illúziókra, melyek köztünk és célunk megvalósítása között állnak.
A Varázsló hullámvarázs negyedik napja a stabilitásé, a földeltségé. A Vörös Önálló Föld minősége a szinkronicitás nagymestere. Ezen a napon olyan váratlan és véletlenszerű események történnek, melyek, ha időt és teret adunk nekik, fontos iránymutatást nyújtanak. Találjunk vissza belső stabilitásunkhoz és ne hozzunk elhamarkodott döntéseket.
Van egy olyan mondás, hogy „nem jut egyről a kettőre”, pedig a háromra elérni sem egyszerűbb. Most hogy kitűztük a célt és felismertük a kihívásokat, elérkezett az idő, hogy ezeket egységbe rendezzük és meghatározzuk a kiutat. Ezáltal egy új szintre, a megoldások szintjére léphetünk. Mindez a Sárga Harcos minőségével kiegészülve, felelősségvállalásra ösztönöz, racionális kérdéseivel segít kimozdulnunk a tegnapi kettősségből.
Duális világban élünk, fény-sötétség, fent-lent, öröm-szomorúság és még sorolhatnám. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk az örömöt, sajnos meg kell tapasztalnunk annak hiányát, a szomorúságot is. Ahhoz, hogy egyensúly legyen és felelős döntést tudjunk hozni, meg kell ismernünk a mindkét végletet. Ma tehát megjelenik a célkitűzéseink ellenpólusa, egyfajta hiány állapotként. Ezen az állapoton ma a Kék Sas minősége segít át bennünket.