KIN 045* Vörös Ritmikus Kígyó* 03.19

045-chicchan-6A Sárga Nap hullámvarázs 6. napján a Ritmikus Kígyó energiája köszönt bennünket. A mai nap az egyensúlyra való törekvést erősíti bennünk, egy csipetnyi ösztönös megérzéssel és nagy adag lelkesedéssel és szenvedéllyel. beindítva elakadásainkat, feltölt bennünket életigenléssel, szenvedéllyel, szerelemmel. Miközben dübörög bennünk az endorfin, gyógyulunk, hangolódunk.  Ahogy a Ritmikus tónusú napokon már hozzászokhattunk, ez az aktív tervezés, átszervezés, átcsoportosítás napja. Ma döntenünk kell, hogyan hasznosítjuk eddig szerzett tapasztalatainkat, értékeinket. Vagyis a Nap hullámvarázsban megjelenő Kígyó hozza el ma azt a pluszt, mely előre mozdítja törekvéseinket.

A Vörös Kígyó, maga a szenvedély, az életerő és a szexualitás. A mai nap elébreszti szunyadó életerőnket, elemi ösztöneinket, finomítja érzékelésünket, hogy testünk jelzéseit követve, végre rálelhessünk arra az útra, mely mellett kitartanunk érdemes. Érezzük át ezt a nyers erőt, mely ma, mint Kundalini kígyó, felkúszik gerincünk mentén a gyökér csakránktól egészen a korona csakránkig, hogy kiegyensúlyozza, feltöltse energiánkat. A Mayák ezt az Őserőt Chiccan-nak, nevezték és egy tollas kígyóval ábrázolták. Ő felel az esőért, a termékenységért, a megújulásért, ugyanakkor arra is tanít, hogy ezt a szenvedélyt és az érzékiséget használjuk fel arra, hogy általuk egy magasabb tudatosság szintjére kapcsolódhassunk. Kövessük a gyomor tájékról induló megérzéseinket, mint egyfajta hívást, amikor döntést hozunk!
A Nap hullámvarázsban megjelenő Kígyó arra ösztönöz, hogy tervezzük meg a következő lépéseinket az Önkifejezésünk felé. A tegnap „elültetett” kis magjainkat töltsük ma fel szeretettel, szenvedéllyel és életerővel! Engedjük el a rutint és a megszokást, kapcsoljuk ki az automata pilótát életünkből és merjünk szenvedélyjel cselekedni. Bármi is a mai tervünk, használjuk ki a mai nap nyújtotta kreativitást és vessük bele magunkat teljes lelkesedéssel.

Mantra:
Szervezek a túlélés érdekében,
Kiegyenlítve az ösztönt.
Lepecsételem az életerő tárházát,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció: 
“Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés: 
“Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

KIN 044* Sárga Felhangos Mag* 03.18

044-kan-5Most, hogy már tudjuk mi a cél, mik lehetnek a kihívások, mi a megoldás, megteremtettük az alapokat melyre építkezhetünk, az 5. Felhangos tónusú napon összegyűjtve az erőforrásainkat, végre lendületet veszünk.  Az elmúlt napokban, felszínre kerültek olyan már rég elfeledett képességeink, gondolataink, melyek kis finomítással ugyan, de tökéletes eszközként használhatóak fel céljaink eléréséhez. Elérkezett az idő, hogy felelősséget vállaljunk ezen tulajdonságainkért és dolgozzunk velük.

A Nap hullámvarázs egyik legfontosabb tanítása, hogy bízzunk Önmagunkban és a bennünk rejlő lehetőségekben és mindezt osszuk meg környezetünkkel. Képesek vagyunk változni és változtatni. Ne engedjük, hogy a külvilág elhitesse velünk ellenkezőjét! Fogalmazzuk meg magunkban, mi az, amit el szeretnénk érni és azt, hogy ennek érdekében, hogyan tudjuk legjobban kamatoztatni a bennünk rejlő képességeket. Tudatosítsuk, hogy mindezt csakis a szabad akaratunk erejével vagyunk képesek előhívni és bizony ezért cselekednünk is kell! Merjünk kilépni a biztonságosnak hitt megszokottból! Tudatosítsuk, hogy csak a változás-, még ha olykor félelmetes is,- állandó. Minden elmúlik, érvényét veszti egyszer. Meg kell tanulnunk ilyenkor továbblépni, meghaladni régi önmagunkat. Természetesen ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy eddig rosszul dolgoztunk, csupán annyit, hogy az adott időben és körülmények között ez volt az, amire készen álltunk. Ne ostorozzuk magunkat még akkor se, ha tudjuk/érezzük, hogy esetleg nem tettük bele maradéktalanul magunkat az eddigi fejlődésünkbe. Soha nem késő elkezdeni! Vegyük számba jelenlegi készleteinket, erőforrásainkat és vállaljuk értük a felelősséget! Formáljuk ezek alapján eredeti célkitűzéseinket!

Mantra:
Megerősítek, hogy célozzak
Irányítva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés:
“Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

KIN 043* Kék Önálló Éjszaka* 03.16* Galaktikus Aktiváló Portálnap

55043d40807e50a93c1f0cd5b54ac894-d3fcxtdAz Önálló tónus megteremti a keretet, mely formát ad a következő lépéseinknek. Az Éjszaka minősége elvezet bennünket belső mélységeinkbe, hogy felfedezhessük elveszettnek hitt értékeinket. A Nap hullámvarázs negyedik napja, egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, emiatt az Önálló Éjszaka minősége ma sokkal tisztábban lesz érezhető, hatása pedig megsokszorozódik. Ma megteremtjük azt a biztonságos alapot, ami megtart feladataink során.

A Nap Hullámvarázsban megjelenő Kék Éjszaka arra kér, hogy figyeljük meg, hogyan ítéljük meg önmagunkat, hogyan nyilatkozunk magunkról a külvilág felé, ugyanis önmagunk becsmérlése, másokhoz hasonlítgatása akadályozza meg saját belső bölcsességünk elérését. Szabaduljunk meg a címkézéstől, az ítélkezéstől, hogy átkelhessünk ezen az illúzión és hozzáférhessünk belső erőnkhöz. Előfordulhat, hogy ma kissé érzékenyebbek leszünk, hiszen ezek a falak már sok-sok éve állnak és veszik körül szívünket, de most van itt az idő, hogy ezzel szembe nézzünk és határozott lépéseket tegyünk! Figyeljük meg ma ellenállásunkat, a felmerülő zavaró tényezőket és lássuk meg mi az, amit nyerhetnénk, ha „túllépnénk” ezeken. Engedjük, hogy a Nap (hullámvarázs) sugarai rávilágítsanak arra, hogy mennyire reálisak ezek a félelmek, kétségek és hogy vajon mi lehet ezek kiváltó oka. Elérkezett az idő, hogy útjára bocsássuk őket. Ahogy szembe nézünk ezekkel a vélt vagy valós félelmekkel és megnevezzük őket, megszűnnek problémának lenni. Ahogy ez a „rémálom” szertefoszlik, előbukkannak azok az értékeink, képességeink, melyek ezek mögé a félelmek mögé szorultak. Most hogy ezek újra a felszínre kerültek, kezdjük el újra hinni önmagunkban és tervezzük meg új Énünket, ezzel megalkotjuk azt a stabil alapot, melyre a következő napokban építkezhetünk.

Mantra:
Meghatározok, hogy álmodjak.
Megszabva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét
A forma önálló tónusával.
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.

Meditáció:
“Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés:
“Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

KIN 041* Vörös Lunáris Sárkány* 03.15.

lunar_day and nightAhogy már megszokhattuk, a Hullámvarázsok második napján megjelenik az ellenpólus, az a bizonyos másik véglet. Ezeket a ma felmerülő nehézségeket, tudatunkban tartva és elfogadva tudunk majd holnap megoldásokat keresni. Nézzünk szembe a kihívásban, a dualitásban rejlő tükörképpel. Lássuk meg, mi az, ami még hiányzik belőlünk a teljességhez. Nagyon fontos, hogy megbékéljünk a ma nappal és megtaláljuk a hullám első és a második napja közötti egyensúlyt, de ez majd a holnapi nap zenéje. Mint tegnap is írtam, a Sárga Nap, erőteljes Férfi minőség, így nem meglepő, hogy a kihívása a Vörös Sárkány lesz.

A Vörös Sárkány, Ősanyai minőség: Biztonság, Bátorság, Odaadás és Önfeláldozás. A mai nap feladata, a bizalom kiépítése a nagyobb mintában, hogy ellásson mindazzal, amire szükségünk van. Meg kell nyílnunk, hogy befogadhassunk. A Sárkány a mindenség forrása. Mindig új kezdeteket hoz és felhívja figyelmünket arra, hogy szolgálat közben ne oldódjunk fel teljesen a problémákban, hanem törekedjünk az egyensúly megtartására! Megtanít bízni saját belső folyamatainkban és türelemre int.  Ahhoz ugyanis, hogy a 10. napon beérhessen a Sárga Nap hullám témája (Feltétel nélküli szeretet, Önbecsülés, önérvényesítés és önnön fényünk kisugárzása), szem előtt kell tartanunk saját igényeinket és meg kell tanulnunk bízni –mind önmagunkban mind a Rendben. Figyeljünk arra, hogy hogy csak annyit vállaljunk magunkra, mellyel még nem károsítjuk Önmagunk igényeit, szükségleteit.

Vessük magunkat bele ebbe az új felfedezésbe. Lássuk meg milyen „akadályok” gördülnek ma elénk, hogy megismerhessük a másik pólust is. Csakis így találhatjuk meg a kiutat, mely elvezet bennünket célunkhoz. Higgyünk célunkban és képességeinkben! Építsük ki magunkban az eredendő bizalmat és nem érhet baj!

Mantra:
Polarizálok, hogy tápláljak.
Stabilizálva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.

Megerősítés:
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

KIN 040* Sárga Mágneses Nap* 03.14.

040-ahauA Sárga Nap Hullámvarázs, az Önbecsüléssel dolgozik. A Nap, maga a teljesség, a feltételnélküliség, az Erő. Ebben a 13 napban feladatunk, hogy felszítsuk magunkban az Univerzális tűz erejét. A következő napok témái: elfogadás, türelem, önbizalom, teljesség, valamint önnön fényünk felvállalása. Helyre kell tennünk, vagy ki kell építenünk egyfajta egészséges Önbizalmat, melyben nem értékeljük sem alu, sem felül önmagunkat, amikor is tisztán látjuk és vállaljuk a felelősséget értékeinkért csakúgy, mint hiányosságainkért.

A Sárga Nap az önbecsülésünket, önértékelésünket piszkálja fel, arra ösztönözve, hogy ismerjük és vállaljuk is fel önmagunk értékeit és hiányosságait. Ezáltal egy új fejezet nyílhat meg előttünk, a feltétel- és ítéletmentesség felé, mely Isteni Önvalónk. Az elmúlt hullámvarázsok változásainak köszönhetően, átformálódtunk. Új énünk letisztultabb, gyógyultabb, így elérkezett az idő, hogy el is ismerjük és feltételek nélkül szeretetben megmutathassuk környezetünknek. Ítéletmentesen és félelem nélkül vegyük szemügyre önmagunkat, lássuk meg fejlesztendő területeinket, hiszen tudjuk, soha semmi sem lesz tökéletes, de törekednünk kell rá. Engedjük el az ezekhez fűződő elvárásainkat!  Fogadjuk el, hogy hibáink, és tévedéseink vezéreltek el idáig is és tettek azzá az erős és kitartó személyiséggé, akik ma vagyunk. Nincs okunk szégyenkezni botlásainkért, hiszen ezekből mind-mind tanultunk. A feladatok a kihívások mindig akkor érkeznek életünkbe, amikor mi már készen állunk rá, még ha ezt most még nehezen is képzeljük el. Erősítsük meg ebben a 13 napban önmagunkba vetett hitünket, szeressük és fogadjuk el önmagunkat és másokat is olyannak, amilyenek, korábbi határainktól immáron szabadon.

Ebben a 13 napban árasszuk ki belső fényünket és fürdőzzünk meg a „vissz-fényben” is. Legyünk nyitottak és megbocsátók mind önmagunk, mind környezetünk felé. A Nap minőségeit erősíthetjük, ha reggelenként Napüdvözlet gyakorlattal, vagy hálaadással kezdünk. Váljunk erre a 13 napra saját Napunkká, aki feltétel és ítélkezés nélkül árasztja fényét a Föld minden teremtményére.

Mantra:
Egyesítek a megvilágítás érdekében
Vonzva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1.Tónus
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

KIN 039* Kék Kozmikus Vihar* 03.13* Galaktikus Aktiváló Portálnap

039-cauac-13Rohan az idő. A Tzolkin kezdete óta, kétszer vettük át a 20 db Galaktikus jegyet és ahogy tapasztalhatjuk, bár a minőség és a témák nem változnak, a tónusuk miatt mégis kicsit más energiával és erővel rendelkeznek. Ma újra a Kék Vihar korbácsolja fel érzelmeinket, de ma, a 13-as tónus záró és újrakezdő energiáival társul. A Kék Kéz Hullámvarázs utolsó napjaként így kissé felkavarja, ugyanakkor le is tisztítja érzelmeinket. Az elmúlt 12 nap során aktívan gyógyultunk, cselekedtünk a kiteljesedésünk érdekében. Sok minden átértékelődött, lecsengett, netán el is távozott életünkből, elménkből. A mai napon a Vihar söpör át mindezen, hogy felszámoljon minden még lehetséges elakadást.

A mai nap segít megbékélnünk önmagunkkal, ezzel is elősegítve az újjászületésünket a holnap induló Sárga Nap hullámvarázsba, melyben büszkén mutathatjuk meg környezetünknek az eddig elért változást! Tudatosan is visszatekintve az elmúlt időszak eseményeire, ma végleg elengedhetünk minden olyan sérelmet, felbukkanó mintát, melyeknek menniük kell. Ma még egyszer tartsunk önvizsgálatot, térképezzük fel maradt e mélyen legbelül olyan elvarratlan szál, mely később -ha nem dolgozzuk meg- ismét erős kötéllé válhat és béklyóként tarthat fogva. Bízzuk a Vihar nap tisztító erejére és engedjük, hogy elmossa az eső, hogy ne maradjon utána más, csakis a friss, eső áztatta föld szaga, a Megújulás illata! Ahogy a Vihar napokon már hozzá szokhattunk, igen érzelmes és felkavaró nap elébe nézünk. Tartsuk meg belső erőközpontunkat, álljunk bele és hagyjuk, hogy a Vihar tegye a dolgát.

Kezdjük a mai napot egy rövid elcsendesedéssel, vagy meditációval, hogy visszataláljunk belső erőközpontunkba. Innen erőt merítve könnyebben szembe tudunk nézni az elengedés érzésével. Higgyünk és bízzunk önmagunkban és a Mindenség erejében, mely utunkon vezet. Még ha néha úgy tűnik is, hogy viharfelhők takarják el a Reményt, tudjuk, hogy ez is Elmúlik!

Mantra:
Transzformálok az újjászületés érdekében
Mozgásba hozom a tisztító esőt
Lepecsételem az önmegújulás végkifejletét
A megtisztulás kozmikus tónusával.
Engem a bőség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés:

“Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
“Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

KIN 038* Fehér Kristályos Tükör* 03.12.

sunrise 2A tisztánlátás Fehér Kristályos Tükör napjára ébredtünk ma, mely magával hozza az elmúlt napok tanulságait, rámutatva az okokra melyek miatt addig halogattunk, sérültünk. Elérkezett az idő, hogy ezen tanulságokat beépíthessük mindennapjainkba, így ezt a hibát még egyszer ne kelljen elkövetnünk. Ezzel egy utolsó lépést tettünk a gyógyulás létráján. Ahogyan már megszokhattuk, a hullámvarázsok utolsó napjaiban már be-bekúszik a következő hullám témája, mely esetünkben a Sárga Nap-é, így előkerülhetnek önértékelési kérdések, valamint a feltétel nélküli szeretet.

A Tükör ma felszínre hozza az ideák és illúziók valamint az ítélkezés témáit. Az Igazság és tisztánlátás kétélű fegyver és sokszor nem vagyunk felkészülve arra, amit elénk tár. Érdemes mégis tudatosan foglalkozni mindazzal, ami ma szembejön velünk, mert azáltal, hogy kibillent lelki középpontunkból, fontos feladatra figyelmeztet. Első körben engedjük el az ítélkezést és önostorozást; most nem ennek jött el az ideje! Figyeljük meg, hogy életünk mely területét érintette ez a visszajelzés, esetlegesen milyen elakadás, érzelmi blokk az, ami miatt efelett eddig átsiklottunk. A Tükör egy lehetőség, hogy meglássuk, minden a mi választásunk eredménye, és ha most másként választunk, akkor egészen mást fogunk látni, visszatükröződéseinkben. Fontos szem előtt tartani, hogy bár a múlt már nem létezik csak a jelen pillanat, mégis a múltbeli döntéseink és cselekedeteink azok, amelyek a jelen pillanatunkat létrehozták. Fogadjuk el és tanuljunk belőle!

Mantra: 
Szentelek, hogy visszatükrözzek
Egyetemessé téve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”