KIN 066* Fehér Mágneses Világáthidaló* 04.09

066-cimi-1A 10. Maja Holdhónap (Vörös Szoláris Sárkány)második hullámvarázsa veszi ma kezdetét, mely a Világáthidaló minőségét hozza. Ahogy korábban is írtam ez a hónap a megvalósítás és beérés hónapja. Fő témakörei a feltétel nélküli szeretet, az önmagunk hoz való hűség és erőnk felvállalása. Ebben az időszakban nagy lehetőségek rejlenek, fontos megkérdeznünk magunktól, „Mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk?” és cselekedni! Most ahogy az Égenjáró hozta új lehetőségek, beépültek az életünkbe, úgy világítanak rá újabb rossz szokásokra, vagy nem támogató kapcsolatokra, amelyek a régi világunkban még elfértek ugyan, de most már nincs helyük az életünkben. Az is lehet, hogy felbukkannak bizonyos én-részek, melyekről talán nem is tudtunk, vagy azt hittük már régen megdolgoztuk őket. De most, az új élethelyzetben saját részüket követelik, megpróbálnak végre irányító pozícióba kerülni. Nézzük meg, hogy alkalmasak-e arra, hogy utunkon tovább kísérjenek. Ne ítélkezzünk azonnal felettük, mert lehet, hogy megjelenésük nem véletlen.

A Világáthidaló minősége a következő 13 napban megtanít bennünket az alázatra, és az elengedésre. Figyelmeztet arra, hogy nem irányíthatunk egóból. Tudatosítsuk magunkba, hogy ahhoz, hogy valami új minőség megszülethessen bennünk, vagy körülöttünk, bizony előbb régi énünknek, régi mintáinknak kell szimbolikus halált halniuk. Ha mai nap folyamán azt vesszük észre, hogy életünk valamely része már kissé döcögősen megy, vagy épp egyáltalán nem fejlődött az elmúlt időszakban, akkor nagy valószínűség szerint ez a részünk már átalakulásért kiált és ezzel lesz dolgunk a következő 13 napban. A Világáthidaló híres arról, hogy mindent előre leagyal. Nem kezd bele cselekvésbe azelőtt, hogy fejben legalább háromszor végig nem vinné az eseményeket és „megtudná” a végkimenetelt. Ezzel azonban elveszik a tapasztalás és a spontaneitás ajándéka. Ebben az időszakban tehát érdemes elengedni a kontroll utáni vágyat és megengedni, hagyni, hogy az események szépen a maguk ütemében bontakozzanak ki előttünk. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt célunk elérése érdekében, de alkalmazkodjunk a folyamatosan változó körülményekhez. Ugyanez érvényes a belső folyamatainkra is! Azáltal, hogy elengedjük a gátló, kétkedő gondolatokat és az elvárásokat, belép a Mindenség ajándéka, mely lehet épp más úton, de elrepít célunk felé. A túl sok Elmére gyógyír a Szív. Nyissuk meg szívünket és érzelmi szinten is erősítsük meg célkitűzéseinket. Ne csak lássuk, tudjuk, de érezzük is, amit szeretnénk megtapasztalni a vágyott dolog beteljesülésekor.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy kommunikáljak
Előállítva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció: 
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés: 
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

KIN 065* Vörös Kozmikus Kígyó* 04.08

065-chicchan-13A kozmikus tónusú napok a megbocsátásról, a múlt hátra hagyásáról szól, ugyanakkor megnyit egy új kaput a következő hullámvarázs felé. Ma sem lesz ez másként. A Vörös Kígyó, rámutat és feloldja az esetleges blokkjainkat, miközben ösztönös megérzéseivel, szenvedélyes életigenlésével újra áramlásba hozza energiáinkat.  Figyeljük meg elakadásainkat, blokkjainkat, hogy a következő Hullámvarázs során –mely a szimbolikus halált és átváltozást hozza- mindezt feloldhassuk.

A Kígyó az ösztönök, a szexualitás, így magasabb szinten a Testtudatosság képviselője. Érdemes ma odafigyelnünk arra, mit súg testünk, mert ezzel rámutat életünk azon területeire, ahogy „elapadt” életünk forrása, ahol túlságosan is átvette a rutin és a megszokás az irányítást. Ezzel a a következő hullámvarázsban többet kell majd foglalkoznunk. Hallgassunk ma a gyomorból érkező megérzéseinkre és cselekedjünk aszerint. Merjünk kilépni ebből a monoton berögzült létből és engedjük, hogy a Kígyó energiái újra feltölthessenek bennünket lelkesedéssel, örömmel, mely mintegy rakéta kiránt bennünket a megszokottból. Vizsgáljuk meg, vajon mivel akadályozzuk az életenergia áramlását önmagunkban? Milyen érzelmek, gondolati minták, cselekedetek azok, amelyek falakként zárják el tőlünk az erőt, amelyet akár minden mozdulatunkban megtapasztalhatnánk? Kérdezzünk, és figyeljünk befelé a válaszra. Igen gyakran ez egy hosszabb folyamat, esetlegesen egy belénk nevelt minta, vagy az évek során felépített „önvédelmi mechanizmus”. Akárhogy is, ha ezzel blokkoljuk életenergiánk áramlását, sürgősen más megoldást kell rá találjunk! A Következő hullámban ezt például feloldhatjuk, átírhatjuk és el is engedhetjük végleg az életünkből.

A Kígyó energiáit ma támogathatjuk, ha kicsit többet foglalkozunk Testünkkel, ezzel a csodás eszközzel, mely kitartóan támogat életünk bármely szakaszában, bármilyen felelőtlen, helyzetben. Gyakran vesszük készpénznek e csodás teremtményt és nem is vesszük észre, amíg mi határainkat feszegetjük, pl. extrém sportokkal/helyzetekkel, káros szenvedélyekkel, Ő mindvégig helyt állt. Öngyógyító, önregeneráló folyamataival mindvégig erős hátteret biztosítva az új kalandokhoz. A Kígyó napokon az a minimum, hogy kicsit most mi viseljük gondját: masszíroztassuk át, ápoljuk tápláló krémekkel, vagy legalább igyunk sok folyadékot (vizet, hűs menta teát), hogy a mérgek minél előbb távozhassanak szervezetünkből.
A Kígyó tanítása, hogy az Életet Élni és nem LEélni kell! Tégy meg mindent azért, hogy ezt egy egészséges és erős testben tehesd.

Mantra:
Kitartok a túlélésért
Túlhaladva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát,
A jelenlét kozmikus tónusává
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció:
“Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
“Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

KIN 064* Sárga Kristályos Mag* 04.07* Galaktikus Aktiváló Portálnap

064-kan-12A Vörös Égenjáró Hullámvarázs 12; felismerésekkel teli napján, végre a felszínre törhetnek az elmúlt napokban megérett képességeink, lehetőségeink, melyek nagyban elősegítik átalakulásunkat. Elérkezett az idő. hogy mindezzel együtt, új célokat fogalmazzunk meg. Töltődjünk fel az Égenjáró nyújtotta bátorsággal és engedjük el a régi hiedelemrendszereinket és legfőbb ellenségünket, a halogatást! Ragadjuk meg a mai napon kínálkozó lehetőséget és éljünk GAP napok adottságaival, mely alig várja, hogy támogathasson.

A mai nap feladata a feleszmélés. Ráébredés arra, hogy életünkért és a benne rejlő lehetőségekért, egyedül mi magunk vagyunk a felelősek és csakis mi vihetjük véghez terveinket. Ahogy a kis növényi magocskában is benne rejlik a tökéletes virág lehetősége, bennünk is megtalálható a lenyomata mindannak, amivé, akivé válni szeretnénk. Az, hogy ezzel mihez kezdünk, az már csakis rajtunk múlik. Tanulva az Égenjáró Hullámvarázsból, gyűjtsük össze maradék bátorságunkat és merjünk kilépni a biztonság és álandóság hamis illúziójából, a lehetőségeink felé. Ahogy ezt megtesszük, minden automatikusan a helyére kerül. Mint mindenben, itt is csak elindulni nehéz! Gondoljuk át így mihez is kezdhetünk az elmúlt napokban megjelenő lehetőségeinkkel. Tervezzük meg, gondoljuk végig mi mindenre van szükségünk ahhoz, hogy ezen potenciálok szárba szökhessenek. Higgyünk Önmagunkban, képességeinkben és alkalmazzuk bátran őket. Teremtsünk magunknak időt, és teret a befelé forduláshoz. Gondozzuk, ápoljuk ezeket az új ajándékokat, hogy segítségükkel valami többé válhassunk, mellyel egy nagyobb érdeket szolgálhatjuk. Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük!

Mantra: 
Szentelek, hogy célozzak,
Egyetemessé téve az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció: 
“Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés: 
“Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

KIN 063* Kék Spektrális Éjszaka* 04.06

063-akbal-11Az Égenjáró kiteljesedettsége után ma megkezdődik a differenciálódás a leválás, hogy mindazt, amit tanultunk, beépíthessük mindennapjainkba. Az Éjszaka egy mélyebb önismeretre hív, hogy most az Égenjáró nyújtotta új nézőponttal tekinthessünk rá legféltettebb titkainkra, félelmeinkre, melyek mindeddig akadályozták kiteljesedésünket.

AZ Égenjáró Hullámvarázs a bátor olykor már vakmerő határok feszegetéséről, új nézőpontok megismeréséről szólt. Azáltal, ha megtanulunk félelmeink ellenére cselekedni, nem csupán hatalmas energiákat szabadíthatunk fel, de a bennük rejlő lehetőségeket is. A mai egy passzívabb, csendesebb napnak ígérkezik, leginkább a belsőnkben zajlik a munka, mely szélsőséges érzelmi reakciókat válthat ki. Fordítsuk figyelmünket befelé és lássuk meg mely területek maradtak még esetleg felfedezetlenül, hol vannak még megbúvó félelmek, gondolatok, érzelmek, melyek felbukkanásakor bíráljuk Önmagunkat. Lássuk meg hogy mindez csupán álca, melyet mi építettünk ki, hogy „megvédjük” magunkat. Nézzünk ma mindezek mögé és az Égenjáró segítségével merjünk kilépni ebből az érzésből. Ha át tudjuk törni eme kemény falakat, olyan felismerésekben lesz részünk, mely nagyban elősegíti fejlődésünket. Szabadítsuk fel magunkat ebből a börtönből azáltal, hogy bátran szembe nézünk árnyrészeinkkel és ahelyett, hogy ellenállnánk nekik, öleljük magunkhoz ezt a folyamatot és gyűjtsük be bölcsességét. A mai nap tehát igen érzelmessé válhat, de ne engedjük, hogy érzelmeink, félelmeink eltérítsenek bennünket utunkról! Szánjunk ma magunkra időt és teret, hogy fel tudjuk ezeket a megéléseket dolgozni.

Ma éjszaka dolgozzunk álmainkkal. Közvetlenül az ébredés után, vessük papírra azt a néhány mondatot, ami eszünkbe jut. Néhány lényeges momentumot az álmunkból, a záró képet, gondolatokat, vagy bármit, ami eszünkbe jut. Ne feledjük, tudatalattink az álmainkon keresztül üzen nekünk. Mindezt úgy is megtehetjük, hogy meditatív állapotban előhívjuk az Éjszaka minőségeit. Ehhez használjuk a Mantrát és a meditációs mondatot. Figyeljük meg érzékelésünket, gondolatainkat a meditáció után.

Mantra: 
Feloldok, hogy álmodjak,
Szabaddá téve az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.

Meditáció: 
“Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés: 
“Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

KIN 062* Fehér Planetáris Szél* 04.05

062-ik-10Tegnap beléptünk a 10. Maja Holdhónapba (04.04-05.01), mely a Megvalósulás Planetáris Kutya minőségét hozza magával. Fő témakörei a feltétel nélküli szeretet, az önmagunk hoz való hűség és erőnk felvállalása. Ebben az időszakban nagy lehetőségek rejlenek, fontos megkérdeznünk magunktól, „Mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk?” és cselekedni! Ebben a 28 napban minden feltétel adott a megvalósításukhoz! És mint a hónap, a mai nap is egy Planetáris nap lesz, méghozzá a Fehér Planetáris Szél napja, mely összegzése és beérése a Vörös Égenjáró minőségének.

A Fehér Szél minőségét a Maják legtöbbször a Szellem tüzéhez, az Isteni sugallathoz, vagy épp a Kozmikus lélegzethez hasonlították. Mindenképp jelképezi a felsőbb erőkkel való összeköttetést és vezettetést. Ezeken a napokon érdemes megerősíteni a Szellemi összeköttetést, összpontosítani belső hangunkra és azt hittel és vakon követni. A mindennapokban ez leginkább úgy jelenhet meg életünkben, hogy kissé „eltávolodunk lelkünktől”, meginog a hitünk, vagyis magányosnak, netán kirekesztettnek érezzük magunkat. Ilyenkor érdemes a külső kommunikációkat visszafogni és a felszínes csevejek helyett, inkább belső monológot folytatnunk, megerősítést, mantrát vagy éppen imát mormolnunk. A lényeg az összpontosítás, és a tudatos légzés.
Az Égenjáró hullámvarázsban a 10. napon megjelenő Fehér Szél minősége ma arra kér, hogy egy percre csendesedjünk el és összegezve az elmúlt napok tanításait, változtassuk meg magunkban mindazon ítélkezést, nézőpontot, melyhez eddig ragaszkodtunk. Az Égenjáró kalandozó energiái végre beértek és már másként láthatjuk a világunkat! Ne torpanjunk meg ettől, lépjünk tovább ezen az új és ismeretlen úton, mely most megnyílt előttünk. Vállaljuk a felelősséget eddigi utunkért és a következőkért. Legyünk hűek kitűzött céljainkhoz és ne hagyjuk veszni. Önmagunkért! Bízzunk ebben az új szemléletben és önnön képességeinkben. Sokszor a Személyiség vágyai háttérbe szorítják a Szellem hangját, de az is előfordulhat, hogy lelkünkben túl nagy a „hangzavar”. Ha ma azon kapjuk, hogy kissé „elveszettnek”, szétszórtnak, hebrencsnek érezzük magunkat, álljunk meg egy kicsit és végezzük el az alábbi egyszerű légzőgyakorlatot:

Húzzuk ki magunkat, karok a test mellett saját súlyuktól lógnak. Térd picit rogyaszt, medencét enyhén előre billentve álljunk stabilan. Fejtetővel az ég felé, farokcsonttal a Föld vasmagkristálya felé nyújtózkodjunk. Ha megtaláltuk a kényelmes pozíciót, egyenletes ütemre vegyünk egy mély lélegzetet, engedjük le mélyen a pocakunkba, majd ugyanarra az ütemre tartsuk bent, majd végül szintén ütemre fújjuk ki mind az utolsó szuszig. Ismételjük meg háromszor.

Akár légzéssel gyakorlattal, akár meditációval, a lényeg, hogy összpontosítsunk, térjünk vissza a jelen állapotába és kapcsolódjunk össze a Mindenség energiáival. Legyünk nyitottak és ítéletmentesek. Haladjunk az őszinteség és egyenesség ösvényén. Ma különösen fontos, hogy szavainkat, mondandóinkat őszintén és tiszta szívvel válogassuk meg! Ne feledjük a szavak teremtő erejét.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy kommunikáljak
Előállítva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció: 
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés: 
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

KIN 061* Vörös Szoláris Sárkány* 04.04

d4972a770c896061720564d3bd2531bcA Szoláris tónusú Sárkány, ma elhozza számunkra a születés erejét, terveink körvonalat alkotnak, és már-már látjuk a célunkat. A Sárkány az Ősanyai minőséget képviseli, így ma minden lehetőség adott, hogy céljainkat tápláljuk, gondozzuk, és még utoljára „kigyomláljuk” a hátráltató tényezőket.

A Sárkány mindig valami új kezdetét hozza el, erősítve bennünk a bizalom és a biztonság érzését, melyre nagy szükségünk van a cél előtti utolsó hajrában. Ez a jegy az Égenjáró hullámvarázsban feltölt bennünket a szükséges erővel és hittel. Arra sarkall, hogy cselekedjünk, hogy lépjünk fejlődésünk felé. A tegnap leltárba vett értékeinket figyelembe véve, ma szánjunk időt és nézzünk rá arra, hogy melyek azok a dolgok, változások, amelyeket ideje bevezetnünk életünkbe. Adjuk át magunkat a mai nap kezdeményező energiáinak. Fogalmazzuk meg elsősorban Önmagunknak, hogy mi az, ami bennünket feltölt, és amennyire csak tudjuk, adjuk is meg magunknak, hisz tudjuk, ahhoz, hogy adni tudjunk, előbb birtokában kell lennünk annak, amit adnánk.. Vagyis, ha mi kimerülünk, elapad a forrásunk. Erősítsük meg bizalmunkat a nagyobb mintában, hogy feltöltődhessünk.

Csakúgy, mint az Égenjáró minősége, a Sárkány is az egyensúly fontosságára figyelmeztet. Míg az Égenjáró a kifelé és befelé áramlást, a Sárkány a mások szolgálata és az önmagunkra fordított figyelmet szabályozza. Ma tehát elérkezett az ÉN-idő. Adjunk magunknak ma teret és időt, hogy kicsit megpihenjünk, kényeztessük magunkat és töltődjünk. Meditáljunk, sétáljunk egy nagyot a természetben, vagy csak burkolódzunk be egy puha takaróba, szürcsöljünk forró csokit és olvasgassuk kedvenc könyvünket. Legyünk a szabadban élvezzük az Anyatermészet nyújtotta földeltséget és biztonságot, mely már annyira alap és természetes, hogy olykor meg is feledkezünk róla, holott ez az emberiség akkumulátora. Tudatosítsuk, hogy minden, amire szükségünk van, az rendelkezésünkre áll, csak tennünk kell felé egy lépést, el kell indulnunk.

Mantra:
Pulzálok, hogy tápláljak
Megvalósítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

KIN 060* Sárga Galaktikus Nap* 04.03

61ffc60b3a4f82ba2413606067ef10e1A Galaktikus Nap, ma ismét egységbe szed és csatarendbe állít bennünket. Visszatérnek az előző Hullámvarázs mintái, felerősítve a felelősségvállalás, a belső fény és az Egység témakörét. Ma szó szerint Fény derül belsőnk igaz erejére. Lássuk meg, mi mindent sajátítottunk el az elmúlt időszakban és élvezzük ezt a megújulást a benne rejlő lehetőségeket.

A Sárga Nap ma az elfogadásra, a toleranciára tanít bennünket. Arra kér, hogy fogadjuk el önmagunkat és környezetünket is hibáikkal együtt. Engedjük el az ítélkezést, a bírálást. Emlékezzünk rá, hogy ahol Fény van, ott bizony meg kell jelenjen az Árnyék is, hiszen a Mindenségben rend és EGYség uralkodik. Ha az egyik erősödik, a másik is fog. A Legegyszerűbb ezzel mielőbb tisztában lenni és nem küzdeni ellene. A tagadás, az ellenkezés, csak szítja a belső feszültséget. Ám ha felvértezzük magunkat az Égenjáró nyújtotta bátorsággal és szembe néznünk árnyrészeinkkel és ezeket beintegráljuk életünkbe, megszabadulhatunk az elmúlt „énjeink” fogságából. A Galaktikus tónusú (8-as szám) nap biztosítja mindehhez a legerősebb megvalósítási erőt. Ez egyfajta átütőerő, mely arra hivatott, hogy tovább lendítsen bennünket az úton, amelyen elindultunk. A mai nap feladata, hogy összekapcsolódjunk környezetünkkel és ha kell, újra megteremtsük az egyensúlyt egyéni céljaink és mások szolgálata (egy nagyobb cél) között.

Mantra:
Harmonizálok, hogy megvilágítsak
Formálva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”