Kin 139* Kék Szoláris Vihar* 10.09* MAG nap

meditation1Lassan véget érnek a MAG napok, minden jegy felfedte igaz valóját és azt, hogyan tudnánk ezeket fejlődésünkben kamatoztatni. A Szoláris Viharral ma felpörögnek az események, megkezdődik egyfajta átalakulás. Tisztító erejével kisöpri a sallangot, hogy letisztulhasson bennünk mindaz, ami az elmúlt 18 napban történt.

A Vihar alázatra, elengedésre és összpontosításra tanít. Elfogadni az elmúlást, hisz az elmúlásban már ott rejlik az újjászületés, az újrakezdés. Csakúgy, mint a Főnix madár esetében, mindaz, ami megtépázott, és feje tetejére állította életünket, most kezd értelmet nyerni, hogy egy utolsó hajrával átalakulhasson. Mint minden Vihar napon, ma is egy érzelmileg felkavaró nap előtt állunk, mely azonban hatalmas tanítást is rejt. Érdemes hát, összpontosítanunk és Lelkünk középpontjában lehorgonyozva kivárni a Vihar tombolását. Ne menjünk bele ma vitákba, konfliktusokba. Engedjük, hogy a történések maguktól letisztuljanak. Figyeljük meg és álljunk készen elengedni mindent, ami menni akar. Ma az irányítás nem a mi kezünkben van.  Használjuk a Majom hullámvarázs nyújtotta játékos könnyedséget, a gyógyító nevetést, hogy túljussunk a nehezén. Ha már túlfeszítenek az energiák, adjunk hozzá egy csipetnyi iróniát, vagy túlozzuk el annyira, hogy már csak nevethessünk az egészen. Emelkedjünk felül az érzelmi drámákon, hogy elénk tárulhasson a Vihar tanítása.

Fontos a belső stabilitásunk megtartása, mely mint egy horgony, lekötöz bennünket, hogy a Vihar magával ragadhassa rólunk a felesleget, mindazt ami már csak visszatart, összezavar. Az elmúlt napok eseményeivel rengeteg új információ, tanítás birtokába kerültünk, itt az idő, hogy szelektáljunk, melyek azok melyek változására, változtatására megérettünk és melyek azok, melyekre immáron már nincs szükségünk. Alázattal ajánljuk fel mindazt, amire már nincs többé szükségünk, hogy helyét valami Új és Élettel teli energia vehesse át! .

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Lüktetek, hogy katalizáljak
Megvalósítva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem a Vízió ereje vezet utamon

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció: 
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Kin 138* Fehér Galaktikus Tükör* 10.08* MAG nap

villanykc3b6rte2012A mai nap a tükröződéseké. Amit a világba kisugárzunk, az tér vissza hozzánk. A Galaktikus Tükörrel ma felidéződnek a Tükör hullámvarázs témái. Itt az idő, hogy belenézzünk, és ítélkezés nélkül fogadjuk mindazt, amit ma elénk tár.

A Majom hullámvarázsban megjelenő Tükör minősége szembesít félelmeinkkel, árnyrészeinkkel, hogy megnézze elsajátítottuk-e, alkalmazzuk-e az előző hullámvarázsban tanultakat. Lássuk reálisan reakcióinkat az adott szituációkra. Ahogy megtanuljuk látni önmagunkat, megtanuljuk érzelmi reakcióinkat jeleknek tekinteni, melyek megmutatják, hova irányítsuk éberségünket fejlődésünk érdekében. Legyünk készek átlátni az illúziókon, a biztonságos, mégis hamis képeken. Bocsássuk meg magunknak tévedéseinket és mielőbb kezdjünk el dolgozni ezen területeinken. Mind a Majom, mind a Tükör egy másik szemléletet akar megmutatni nekünk. Erősítsük meg hitünket Önmagunkban és a Mindenség rendező elvében és bízzuk rájuk magunkat. Engedjük el félelmeinket, aggályainkat és a múlthoz kötő berögzült habitusainkat. Ne feledjük, amit a Majom tanít nekünk: nevetés, humor és könnyedség. Ezekkel most elvehetjük az élét a dolgok komolyságának, eltávolodhatunk, és higgadtan új megoldásokat találhatunk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Harmonizálok, hogy visszatükrözzek,
Formálva a rendet
Lepecsételem, a végtelenség mátrixát
A teljesség galaktikus tónusával
A Szellem ereje vezet utamon

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Kin 137* Vörös Rezonáns Föld* 10.07* MAG nap

earthweb_constanzaehrenhausElérkeztünk a Majom hullámvarázs feléhez, itt az idő, hogy egy kissé megpihenjünk, földelődjünk. Ehhez nyújt ma hathatós segítséget a Vörös Föld, mely ma a visszavezet bennünket a Jelen történéseibe.

Vizsgáljuk meg jelenlegi helyzetünket, azt az utat, amelyen idáig jutottunk, ítélkezés nélkül. Lássuk meg az összefüggéseket, de még ne magyarázzuk túl. Adjunk időt és teret ezen történéseknek, tanulságoknak, hogy kibontakozhassanak előttünk.  Legyünk higgadtak és nyitottak a beérkező információkra, hogy megláthassuk a szinkronicitásokban rejlő útmutatásokat. Ha nem engedjük, hogy érzelmeink „elvigyenek” bennünket, hanem könnyedén és játékosan állunk a történésekhez, akkor a nap végére fény derül majd a miértekre. Pihenjünk meg inkább egy kicsit, meditáljunk, és töltekezzünk a Föld energiáiból. Találjuk meg belső középpontunkat és gyökerezzünk le picit. Ez a nap egy óriási lehetőség arra, hogy itt és most –ban tudatosan IGEN-t mondjunk az életünkre, annak minden kihívásával, nehézségével, örömével és kalandjával együtt. A jövő még távoli, a múlt már elmúlt, éljük meg hát teljességében jelenünket és töltekezzünk fel energiáiból.

A mai nap szép napos időnek ígérkezik, ha tehetjük, töltsük a szabadban, de legalábbis ápoljuk a szobanövényeinket. A lényeg, hogy kapcsolódjunk össze a 4 elemmel (tűz, víz, föld, levegő). Ezzel is támogathatjuk a Rezonáns Föld energiáit.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Levezetek a fejlődés érdekében
Ösztönözve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.
Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Kin 136* Sárga Ritmikus Harcos* 10.06* MAG nap

upside-down-caroline-bonne-mullerA mai nap belső harcosunkat kelti életre, hogy bátorságával, kitartásával és intelligenciájával segítse utunkat. Vizsgáljuk meg a rendelkezésünkre álló erőforrásainkat és ha kell módosítsunk célkitűzéseinken.  A mai MAG nap arra ösztökél, hogy merjünk belső hangunk szerint cselekedni és tegyük le voksunkat döntésünk mellett.

A Majom hullámvarázs egy új nézőpontot hoz el számunkra és már körvonalazódik, már láthatjuk azt, amit láttatni akar velünk. Ez azonban megköveteli tőlünk, hogy immáron változtassunk hozzáállásunkon is. A döntés csakis a mi kezünkben van: cselekszünk azért, hogy fejlődjünk és jobb legyen életünk, vagy megmaradunk a „boldog tudattalanság” állapotában, megelégedve azzal, hogy tudjuk, mire lehetnénk képesek, de mégsem cselekszünk, mert a „fejünkben” már ezt régen előre lejátszottuk. TE hogy döntesz ma?
A Ritmikus tónus mindig az elköteleződésről szól, arról, hogy megerősítsük célunkat és letegyük mellettük voksunkat. Teremtsük meg a mai döntéshozatal alapjait azzal, hogy összegezzük az eddigi napok tanulságait. Használjuk a Harcos precízségét és állítsuk „katonás sorrendbe” a képességeinket, tanulságainkat, valamint az ezekből származó lehetőségeinket. Vállaljuk a felelősséget mindezért és bátran vágjunk neki ezen lehetőségek kivirágoztatásának. Ha ellenállást érzünk, vizsgáljuk meg ragaszkodásunk okát és engedjük el ezt a régi beidegződést. Használjuk a Majom humorát és lazaságát, hogy átlendülhessünk a mai holtponton! Akármi is történik, hozzuk ki belőle a tőlünk telhető legjobbat! SOHA ne adjuk fel, mert az Élet egy hullámvasút utazás. Hol fent, hol lent. Soha nem stagnál, mindig halad valamerre. A Majom hullámvarázs most arra tanít, hogy csakis rajtunk múlik, hogy amikor lefelé tartunk akkor szemünket szorosan becsukva sikítunk, vagy pedig kezünket a levegőbe dobva élvezzük az robogást mert tudjuk előbb utóbb úgyis elindulunk felfelé. A lényeg, hogy véssük eszünkbe a hullám tanulságát.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Szervezek, hogy kérdezzek
Kiegyenlítve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”

Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

 

Kin 135* Kék Felhangos Sas* 10.05* MAG nap

tumblr_nsjgik0hxo1qcxmsho1_500Ma a Kék Sas kap szárnyra bennünket, elrepítve az eddigi „fejre állt világunkból”, megmutatva a hogyanokat, ezáltal feltölt bennünket reménnyel és kitartással, melyre –lássuk be,- már nagy szükségünk van. Már csak 6 nap van hátra a MAG napokból, használjuk ki őket jól!

A Majom hullámvarázsban megjelenő Sas minősége segít, hogy túllendüljünk az esetleges elakadásainkból, hisz a Majom az elmúlt napokban még a legártatlanabb helyzetek is kiforgatta, melyekre ha nem tudtunk spontán reagálni, könnyen megrekeszthettek. A Sas ma elhozza számunkra a vízió húzó erejét. Segít, hogy felülemelkedve a kihívásokon, a nehézségeken, megláthassuk a Majom hozta tanításokat, miérteket és azt a  ott lapuló értékeket. Használjuk ezt, mint motiváció, hogy lendületet vehessünk. Engedjük szabadon szárnyalni képzeletünket, engedjük meg magunknak, hogy most csak MI legyünk, hogy ezt a pár napot valóban a fejlődésünk érdekében, Önmagunkra szánjuk! Maradjunk nyitottak és tiszta szívűek, hagyatkozzunk megérzéseinkre és engedjük, hogy ez a nap új távlatokat nyithasson meg előttünk. Ne veszítsünk lelkesedésünkből és humorunkból, mert még hosszú út előtt állunk. Tartsunk ki és bízzunk! Higgyük el, megéri a befektetett energia.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

­­ Mantra:
Megerősítek, hogy teremtsek,
Irányítva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Kin 134* Fehér Önálló Varázsló* 10.04* MAG nap

key_to_inner_self_by_aquaj-d7w7x26Ma a Varázsló minősége toppan be hozzánk elhozva az irányítás és a felelősségvállalás kérdéskörét.  A Majom hullámvarázsban eleve nem javasolt tervezni, irányítani, de mindenképpen érdemes ma a Varázslóval összehangolni egyéni igényeinket, szándékunkat.

Ma ébresszük fel belső Mágusunkat és vállaljunk felelősséget képességeinkért és lehetőségeinkért melyek az elmúlt napokban a felszínre kerültek. Elérkezett az idő, hogy eltökéltségünket bizonyítsuk (leginkább Önmagunk felé) és ne kívülről várjuk a megerősítést. AZ Önálló tónus arra ösztökél, hogy állítsunk fel egyfajta sorrendiséget, hogy hatékonyabban haladhassunk az úton, azonban a Majom „sutba dobja az összes logikát” ezekben a napokban… Legyünk készek bármikor, még az utolsó percekben is változtatni, felkészülni a váratlanra. Ezt leginkább mentálisan segíthetjük elő. Meditációban kapcsolódjunk össze a Szellemi vezettetésért és kérjük segítségüket. Erősítsük meg hitünket mind Önmagunkba, mind a Szellemi vezettetésbe, hogy erre a stabil alapra építkezhessünk a következő napokban. Olyan ez mint egyfajta védőháló. Mindig ott van, még ha nem is mindig látjuk. A Hit felemel, kiemel az anyagiságból. Emlékeztet, hogy mind egyedi önálló szellemi létezők vagyunk és okkal érkeztünk e Földre. Vállaljuk fel erőnket, képességeinket, mely az önelfogadásból, és fejlődésünk iránti elkötelezettségből ered. Nézzünk szembe félelmeinkkel, bizonytalanságunkkal, és használjuk tanításukat, integráljuk őket életünkbe. Higgyünk Önmagunkban, abban, hogy ha valamit szívvel, lélekkel akarunk és megtesszük érte minden tőlünk telhetőt, akkor belép az Univerzum támogatása és átsegít bennünket a nehézségeken.

Tudatosítsuk magunkban, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is csak előre vihet! Engedjük el a személyiség akaratát, az irányítási vágyat, hogy minden a lehető legkönnyebben és lehetőleg csak a mi javunkat szolgálja. Amint elkezdünk egy nagyobb EGYségben gondolkozni, megtörténik a Csoda! Itt a lehetőség, hogy visszahozzuk a csodákat életünkbe, és újra elhiggyük, hogy a varázslat létezik, csak mi nem éltünk vele eddig.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Meghatározok, hogy varázsoljak
Megszabva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A forma önálló tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

Kék Majom Mágikus Gyermek verse, a Hullámvarázs jobb megértéséhez

A Vers, ami nem is igazán vers, de hűen tükrözi a Majom mivoltát.
(megjegyés: Planetary Oc)

011-chuen

Hahó! Chuen vagyok,
a kozmikus udvari bolond,
a különleges, királyi tréfacsináló!
Én vagyok az öröm szívéből áradó sugárnyaláb,
mely e kozmikus játék anyagán hullámzik hozzáértéssel.
Érintésem hatására emelkedsz ki drámád intenzitásából,
és orrodat odanyomod Brahma kozmikus tréfájának ablaküvegéhez.

Én vagyok a szelep és a gyógyító, akit humornak neveznek.
Egy szem csillanásában eleven esszenciám
megmutatja, hogyan csinálsz bolondot magadból.
Azt mondják, arra használom a te saját korlátozó kivetítéseidet –
arról, „milyennek kell az életnek lennie” – hogy készületlenül találjalak

„Mindenképpen-egész biztos-hogy nehéznek kell lennie!”
Az én feladatom, hogy kihúzzam lábad alól a szőnyeget,
hogy megtanulj nevetni magadon – Ha-ha, micsoda élvezet –
Felfedni előtted, milyen erőtlen a dráma
ahhoz képest, aki igazán vagy a kozmorámában.

Az ártatlan, bizakodó, mágikus gyermek
védettséget ad a nyitott szívek adta átláthatóságban.
Belépést biztosít a valaha elfeledett álmok szent kertjébe
ahol a lélekben rejlő öröm és létezés
alkotja a mágikus tartógerendát.

Nevetés vagyok, csodálkozás és gyönyörűség,
egy kis áldás látótávolságon belül.
Mint egy spontán, kiszámíthatatlan tréfamester,
megajándékozlak a tréfa értelmével:
Én vagyok a lencse, mely felnagyítja szűk látóköröd
meghaladva minden illúzió formáját, felajánlok … valami újat!

Pajkosan átrendezem a forgatókönyvet,
amit magadnak írtál,
komédiává változtatom életedet, mert elteszem a polcra a logikát.
Kiszámíthatatlan vagyok, spontán, de messze nem zsarnoki,
a játékos rögtönzés felsőbbrendűségével
gyógyítom a végzetesen komolyakat.
Én vagyok a ti mennyei élesztőtök,
emberi tésztákat dagasztok.

Elviselhetővé tudom tenni a látszólagos illúziót,
amíg már elég világosan látsz ahhoz,
hogy elhordhatóvá tedd a csattanót.
Kövesd táncoló nyomomat vissza a mosolyhoz,
mely nevető hármasságot alkot.

Igazán nem akarod tudni, mi olyan vicces ebben a határtalan végtelenségben?

(a vers eredete ismeretlen)