A Tükör Hullámvarázs 9. napjához értünk, melyet a Fehér Világáthidaló minősége színez át. „A kilences, a végső lépés megtétele (10-es Planetáris tónus-kiteljesedés) előtti koncentráció időszakának a szimbóluma.” A Tükör Hullámvarázsban a tisztánlátásért, a „miértek” és „hogyan-ok” jobb megértésért tevékenykedünk. Ez az időszak az ítélőképességünket edzi, formálja. Arra kér, hogy bírálat és ítélkezés helyett inkább nézzünk a tükör mögé. Ahogy szembe nézünk ezekkel az árnyékos területekkel, ha tiszteljük és áttranszformáljuk őket, akkor a tükrök illúziója, ablakokká alakul, mely új távlatokat nyit meg előttünk. A mai Szoláris Világáthidaló ebben siet segítségünkre, ez a nap ugyanis régi énünk feladását, átalakulását szorgalmazza, hogy a régmúlt terheinek elengedése után valami újba foghassunk.
Ahogy egyre mélyebbre haladunk a MAG napokban, úgy a Tükör hullámvarázs is egyre több felismerést hoz el számunkra. Ezek fel- és elismeréséhez azonban alázatra és megbocsátásra van szükség. A mai nap vezető ereje a Fehér Szél, mely a kommunikációt és a szellemi jelenlétet erősíti bennünk, forduljunk hozzá segítségért, ha szükségünk van rá. Rendezzük nézeteltéréseinket, osszuk meg tapasztalatainkat. Ne ítélkezzünk. Bocsássunk meg önmagunknak, és környezetünknek egyaránt. A lényeg, a tiszta, lélekkel átitatott, őszinte kommunikációban rejlik és nem az „ego-lego” bizonygatásokban. Mondjunk búcsút mindannak, ami eddig korlátozott bennünket, hogy helyét valami új tölthesse be.
Mantra:
Lüktetek a kiegyenlítés érdekében
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát,
A szándék szoláris tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”
Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”
A Galaktikus tónusú napoktól megszokottan, ma az előző hullámvarázs témái, tanulságai suhannak végig életünkön, felmérni, hogyan is állunk a tanultakkal. Ha jól vesszük az akadályait, akkor a mai nap egy kisebb sikersztori lesz és nagyot lendít rajtunk célunk felé. Ha mégsem, úgy kapunk egy új lehetőséget, hogy a tanulságokat levonva, beépítsük energiát a mindennapjainkba. A Kígyó ma mindehhez felpörgeti Életenergiánkat, beindítja a cselekvést és beélesíti ösztönös megérzéseinket. Figyeljünk ma testünk jelzéseire!
A Tükör hullámvarázs felismerésekkel teli időszakának felénél járunk, így most elérkezett az idő a töltekezésre. Kapcsolódjunk össze a Mindenség forrásával, ezzel is erősítve hitrendszerünket, bizalmunkat. Vegyük számba az eddig történteket, szűrjük le a tanulságokat és engedjük el a felismert, hátráltató tényezőket. A Tükör Hullámvarázsban megjelenő Rezonáns Mag minősége, ma arra bíztat, hogy merjünk kilépni a biztonságosnak hit jelenünkből, hogy ezen új tapasztalásokkal, tovább fejlődhessünk. Kapcsolódjunk össze a Forrással és ébresszük fel álmainkat és lehetőségeinket. Elérkezett az idő, hogy újra higgyünk önmagunkban!
A 2022-es év első napja a Ritmikus Éjszaka energiáit hozza életünkbe, mely az elmélyülés, a szerves egyensúly és a döntéshozatalt segíti elő. Ahogy azt a MAG napoknál már érzékelhettük, energiái többszörös erővel hatnak ránk, így fontos, hogy megtartsuk belső erőközpontunkat és onnan indítsuk immáron célirányosan a cselekvést.
A Tükör Hullámvarázs első fordulópontjához és egyúttal a 2021-es évünk utolsó napjához érkeztünk, melyet a Fehér Felhangos Szél napja tesz emelkedettebbé. A Felhangos tónus a Lélek száma, így belső erőközpontunkra hívja fel a figyelmet, miközben a Szél, szellemi sugallattokat csempész a mai napba. Tökéletes évértékelő nap ez, érdemes akár papírra vetni, mi mindent hozott az elmúlt év -vagy épp ez a hullámvarázs- és milyen eszközkészlettel lépünk át a 2022-es évbe, -avagy a Tükör Hullámvarázs cselekvési fázisába.
A Tzolkin pontosan a felénél találhatóak a MAG napok, mely időszak alatt mind a 20 jegyet végig vesszük. Ezeken a napokon a Föld teljesen egységben áll a Galaktikus Központtal, egyenes utat biztosítva a Fény és Szeretet energiáinak. A következő 20 napban a Mag napok alatt, a létezésünk magja munkálódik és emelkedik. Különösen intenzív időszak következik most, előfordulhat feszítő érzés a fejben, vagy emelkedett pulzusszám, de ingerültség és szorongás is. Érdemes ezen időszak alatt picit többet foglalkoznunk mind Testünkkel, mind Szellemünkkel. Alakítsuk úgy napjainkat, hogy jusson időnk minden nap egy kis meditációra, vagy reggeli chickung gyakorlatokra. A lényeg, hogy nyíljunk meg ezeknek a hatalmas energiáknak, mely nagyot lendíthet fejlődésünkben.
A mai napon, mintegy reménysugár, a Sárga Elektromos Nap szórja fényét ránk. Most hogy már ismerjük célunk és elérési nehézségeit, a mai nap, kreativitásával felfedi előttünk a megoldás stratégiáját. Arra ösztönöz, hogy rendezzük egységbe e kettőt, hogy így kiemelkedve a kettősségből egy új fejlődési szintre léphessünk. Ez az úgynevezett arany középút az, ami meghatározza cselekvésünk irányát.