A Tükör Hullámvarázs második napján a Lunáris Vihar teszi nálunk látogatását, hogy magával ragadja mindazt, ami csupán látszat, csupán, álca, hogy megláthassuk a valós problémákat, dolgozhassunk azzal, ami a valós mozgató rugónk. A Vihar átalakító energiái ma szó szerint is egyről a kettőre mozdítanak bennünk, vagyis ma megjelennek témáink/célkitűzéseink nehézségei. Ahogy felismerjük, milyen régi minták szerint látjuk a világot, vagy hogy éppen milyen kudarcélmény miatt nem tesszük meg a szükséges lépéseket, máris jó úton haladunk a megoldás felé.
A Vihar mindenekelőtt alázatra és megadásra tanít bennünket, arra, hogy ne féljük a változást, hiszen ez elkerülhetetlen része az Életnek. Fogadjuk el és ne próbálunk meg ellenállni, mert az puszta erő-/energia-/időpazarlás. Ahogy a természetben is láthattuk már, erős viharban a fák vagy meghajolnak, vagy ketté törnek, netán gyökerestől kifordulnak a talajból. Ez utóbbiak egyike sem csábító, ha jobban belegondolunk. Az ellenállás energiáját inkább fordítsuk a változás elősegítésére! Helyezkedjünk belső erőközpontunkba és alázattal engedjük, hogy a Vihar ma eltisztítsa előttünk az utat és magával ragadjon minden olyan hamis mintát, felesleges terhet, mely meggátolja növekedésünket. Könnyítsünk terheinken, hogy a hamarosan érkező MAG napokon könnyebben tudjuk feldolgozni a beérkező új minőségű energiákat. Amikor elengedjük a ragaszkodást és az irányítási vágyat, lehet, hogy fájdalmas lesz, de hamarosan meg fogjuk látni, hogy mindaz, amiben egykor annyira hittünk, valójában már rég elévült és csak az akkor megélt emlékek táplálták „helyességét”.
A Vihar minőségét fizikai szinten is elősegíthetjük, például azzal, ha ma szelektálunk hétköznapi életterünkben, mondjuk egy szekrény átpakolásával, irodai fiók átnézésével és szanálásával. Engedjünk el minden olyan régi dolgot, mely csak a port fogja, nincs már rá szükség, vagy épp rossz emléket idéz. Érzelmi szinten pedig vonuljunk vissza belső erőközpontunkba és kerüljük ma a drámákat, lelki zsarolókat. Ne engedjük, hogy érzelmeink magukkal rántsanak a mélybe, vagy eltántorítsanak célunktól! Legyünk kitartóak és türelmesek.
Mantra:
Polarizálok, hogy katalizáljak,
Stabilizálva a lényeget
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
- Tónus: „Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.”
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”
A Mágneses Tükör Hullámvarázs a Tisztánlátás energiáit hordozza és mint ilyen, igen aktív és olykor felkavaró 13 napban lesz részünk. A dolgok néha nem azok, mint aminek először tűnnek. Ez a 13 nap rávilágít az illúziókra és a még homályos foltokra életünkbe, hogy kaphassunk egy tisztább képet, honnan hová jutottunk. Tökéletes időszak ez egy év-összegzőre, ugyanis a Fehér Tükör minősége nem csupán a MAG napok energiáiba vezet majd be bennünket, de a 2022-es Újévünkbe is (már ami a Gergely naptárt illeti).
Elérkeztünk a Vörös Kígyó Hullámvarázs utolsó napjához. Az elmúlt 13 napban, feltöltődtünk életerővel, lelkesedéssel elindítottuk egy folyamatot mely a testünk visszajelzésein alapul. Feladatunk volt a megtisztulás, blokkok kioldása. Ha mindebben aktívan részt vettünk és nem csupán „elszenvedtük” most fáradtan ugyan, de elégedetten pihenhetünk meg, hogy a holnap induló Tükör Hullámvarázsban megkezdhessük az információgyűjtést.
A Kristályos Harcos minőségével ma végre kicsit fellélegezhetünk, nem csak azért, mert tegnap leváltunk a Kígyó hullámvarázs témájáról, hanem azért is, mert most 5 napig felszabadultunk a GAP napok intenzitása alól. A tegnap véget érő 10 napos GAP nap sorozat, egyfajta rávezető volt a lényegre, a 20 egymást követő MAG napra. Használjuk ki a következő napokat arra, hogy rendezzük gondolatainkat, életünket, töltekezünk és felkészülünk a MAG napok tiszta energiáira.
A Spektrális tónusú Sas minősége elhozza számunkra a változást, erősíti önmagunkba vetett hitünket és reményt csal szívünkbe. Mindezt tovább támogatja az a tény, hogy a mai nappal véget ér az első 10 napos GAP nap sorozatunk. Holnaptól 5 napnyi pihenőt kapunk amikor újra tölthetjük kimerült elemeinket, picit nyalogathatjuk felszaggatott sebeinket. A Kék Sas napja mindig a szolgálatról és az új reményteli víziókról szól. A mai Spektrális Sas minősége ideális Karácsony első napjához, ugyanis emlékeztet eme ünnep valódi értékeire: szeretet, remény, család és egység. A mai napon érdemes a „tökéletes Insta-Karácsonyra” való törekvés helyett inkább erre fókuszálnunk. A kifelé való „látványpékséget” tartsuk más napokra, ma forduljunk inkább befelé és szeretteink felé. Nem kell mindennek tökéletesnek/ragyogónak/drágának lennie ahhoz, hogy megélhessük családunkkal a boldog pillanatokat. Tartsuk meg ma az egyensúlyt mások szolgálata és önnön igényeink érvényre juttatása között és sose adjuk fel hitünket a változásban.
Rohan az idő, máris a Kígyó hullámvarázs 10. napjánál járunk, melyen mindaz, amivel eddig dolgoztunk kiteljesedik. A Kígyó hullámvarázs hatására újra áramlásba kerültek életünk energiái. Csakúgy, mint az természetben, bennünk is elérkezett a Változás és kiteljesedés időszaka. A mai napon, mindaz amiért dolgoztuk az elmúlt napokban fizikai formát ölt.
A Vörös Égenjáró ma feltölt bennünk erővel és bátorsággal, hogy a cél előtti (és persze a Karácsony előtti) utolsó hajrában se hagyjon el bennünket a remény és a lelkesedés.