A Kék Önálló Kézzel ma kicsit stabilabb, nyugodtabb, gyógyítóbb energiák lépnek be életünkbe. Az Önálló tónus rendez, kiegyensúlyoz, mértéket szab. Ehhez ma a Kék Kéz társul. A Kéz mindig felhívja a figyelmünket arra, ha valamit túl sokáig halogattunk, vagy épp a gyógyulásunk érdekében elérkezett az ideje, hogy elengedjük, vagy lezárjunk. Figyeljük hát meg, hogy a mai napon mi kap reflektorfényt életünkben. Elérkezett az ideje, hogy megalapozzuk céljainkat: tervezzük meg a következő lépéseinket, határozzuk meg korlátjainkat, részcéljainkat és lássuk a célt! Ültessük el célunk magjait!
Ez a nap olyan erőt és stabilitást ad számunkra, melyre nyugodt szívvel rábízhatjuk magunkat. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a ma esetlegesen felmerülő káoszt uraljuk. Ez a „káoszt” a ma nyakunkba szakadó, eddig halogatott teendőinkből keletkezik. Iskolapéldája a körömre égett gyufának. Szóval legelőször is, kéretik nem pánikolni! Vegyünk 2-3 mély levegőt, rendezzük gondolatainkat és engedjük el az önostorozást! Ezután rangsoroljunk és tervezzük meg a következő lépéseinket feladatainkat. Majd egyenként, lépésről lépésre vigyük is végig őket. Ez a fajta összpontosítás, megadja azt a szükséges gondoskodást, stabilitást és éltető energiát melyre szükségünk van ahhoz, hogy a bennünk rejlő potenciálokat kivirágoztathassuk. Ne feledjük, senki más nem cselekedhet helyettünk! A Kék Kéz mindemellett, -vagyis éppen ezek által- elhozza számunkra a gyógyírt, a felszaggatott sebeinkre, hogy könnyebben tovább léphessünk friss megújult énünk felé.
Ezen gyógyító nap végét érdemes egy kreatív alkotással zárnunk, legyen ez egy mandala színezése, festés, de lehet akár az otthonunk dekorálása is. A lényeg, hogy (kreatívan) kikacsoljunk és méltón zárjuk a napot.
Legyen szép napod!
Mantra:
Meghatározok a tudás érdekében
Megszabva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.
Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.
Hát újra itt vagyunk, az a bizonyos 10 Galaktikus Aktiváló Portálsor következik, mely gyakran sorsfordító eseményeket is hoz életünkbe. Ez a sorozat mindig a Világáthidaló megadó és elengedő energiáival kezdődik és a Kék Sas odaadó és reménnyel teli vízióival ér véget. A mai nap tehát az elengedésé és a megbocsátásé. A Kígyó Hullámvarázsban indult első sorozathoz képest ez most már egy finomabb és talán kicsit nyugodtabb időszakot hoz számunkra.
A mai napunk az Életről szól. A Kígyó képviseli a szenvedélyt, az életösztönt, a lelkesedést, így a vért, a szexualitást és az ösztönös megérzéseket is. A Lunáris tónus az, ami kimozdít a kiinduló ötletünkből, célkitűzésünkből. Ez a nap felhívja figyelmünket mindarra a hiányosságra, amire szükségünk lesz célunk eléréséhez. Figyeljük meg, hogy életünk mely részén van leginkább szükség erre a lüktető, éltető energiára; hol van az, ahol szinte már csak rutinból működünk és fókuszunkat ma fordítsuk erre a területre.
A Lángolás Kék Nyugati Palotájának utoló hullámvarázsához érkeztünk. A név kötelez, így nem meglepő, e palota intenzitása: Az elmúlt 3 Hullámvarázs ereje feltüzelt, kizökkentett a megszokottból (Kígyó), szembesített az illúziókkal elősegítve a Tisztánlátást képességét (Tükör) és ezek folyományaként, új nézőpontot hozott (Majom). A Palota utolsó Hullámvarázsa a mai nappal indul és a Sárga Mag minősége finomítja. Ahogy a Tzolkin legintenzívebb energiáit kezdjük hátra hagyni, egyre enyhül a feszítés, a nyomás, heves szívdobogás. Elérkezett az idő, hogy végre leváljunk ezekről a fájdalmas emlékekről, elengedjünk témáit és végre felszabaduljuk! Csakis így, nyugodt és tiszta fejjel ismerhetjük fel az elmúlt időszak ajándékait, mely bennünk megszületett. Ebben lesz most segítségünkre a Sárga Mag Hullámvarázs 13 napja.
A szüntelenül pörgő, szeszélyes, olykor váratlan fordulatokkal teli Kék Majom hullámvarázs méltó befejezése, a Kék Éjszaka nyugodt és misztikus minősége. Ez lehetőséget biztosít számunkra, hogy megbékélhessünk a múlttal, és lezárhassuk azt. Az elmúlt 13 nap a belső gyermeki énünket gyógyította a maga sajátos módján. Bocsássunk meg Önmagunknak és környezetünknek. Fogadjuk el adományait, az esetleges veszteségeit és építsük be mindennapi életünkbe tanításait, hogy a holnap induló Sárga Mag Hullámvarázs során mindezt kamatoztathassuk.
A mai nappal, fizikai világunkba berobbant a hidegfront és vele minden, ami a fejjel kapcsolatos: fejfájás, álmatlanság, szédelgés, dezorientáltság, „verbális hasmenés”(vagy agymenés..?). Minderre tökéletes gyógyírt nyújt a mai Fehér Kristályos Szél minősége:
Mától 5 napon át picit fellélegezhetünk, hisz tegnap véget értek a AMG napok és majd csak 5 nap múlva veszi kezdetét a levezető 10 GAP nap. Így tehát ma a tegyük le terheinket, a Kék Majom hullámvarázs során ért sérelmeinket és élvezzük a súlytalanságot! A Vörös Sárkány Ősanyai minősége, ma szinte elringat és biztonságot nyújt mindehhez.