KIN 183* Kék Mágneses Éjszaka* 11.17

183-akbal-1A következő 13 napot a Kék Éjszaka minősége szövi át, elmélyítve a Kutyában elindított „ön-elismereti” folyamatot. Figyeljük meg a ma felbukkanó témákat, mert ezek lesznek azok, melyekkel ebben a hullámban dolgozni fogunk. Az Éjszaka a csend és nyugalom misztériuma. A következő napokban az álmokkal és a belső árnyrészeinkkel fogunk dolgozni, hogy ezeket a fénybe emelve, felismerhessük az ott megbúvó ajándékokat.

Születésünk után, ahogy az évek telnek, folyamatosan érnek bennünket különböző impulzusok, melyekre még nem álltunk készen. Ezek egy részét félelemként, kételyként azonosítottuk és mélyen a tudatalattinkba nyomtuk. A felnőtté válás folyamataként egy idő után már nem elégszünk meg a hétköznapok rutinjával, és akár boldogok vagyunk akár nem akkori helyzetünkkel megjelenik egyfajta hiány-érzet… „Valami nem jó..”; „mintha nem az utamat járnám!” „valami hiányzik!”. Ezt „Életközepi vállságnak” hívják, amikor is a Lelkünk emlékeztetni szeretne, hogy ennél sokkal több van bennünk, hisz határozott céllal érkeztünk e Földre, csak ezt hamar „kinevelték” belőlünk! Ilyenkor jó esetben magunktól elkezdünk keresni, a spiritualitás felé fordulunk, jó esteben rálépünk az önismeret útjára. Egyeseknél előfordulhat, hogy valami külső trauma – baleset, betegség, veszteség, halál közeli élmény – „lök” ugyan ebbe az irányba. A lényegen nem változtat, elindul egyfajta „lelki éhség”, melyet ki kell elégítenünk. Meg szeretnénk érteni, meg szeretnénk ismerni azt a halhatatlan Lelket, mely bennünk él, mely eddig is csendben duruzsolt fülünkbe, csak túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy meg is halljuk szavát. Elérkezett az ideje, hogy elkezdjük felkutatni a hang forrását.

A Kutya hullámvarázsban megdolgoztuk a múlt eseményeit, elkezdtük Önmagunkat saját falkavezérünknek kikiáltani és felerősítettük Önértékelésünket is. Most a Kék Éjszakában már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kicsit mélyebre utazzunk Lelkünk szentélyébe, hogy felfedezzük az ott megbúvó bőséget.

Mantra: 
Egyesítek, hogy álmodjak,
Vonzva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés: 
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

KIN 182* Fehér Kozmikus Szél* 11.16

4930ca3d18241e236f7a5b9bdbc0f6b8A tegnapi napon kezdetét vette az 5. Maja Holdhónapunk; a Kisugárzás Felhangos Páva hónapja, mely egészen december 12-ig tart. Ebben a 28 napban az első és legfontosabb feladatunk a belső erőközpontunk felfedezése, megtartása és kifejezése. Felelősséget kell vállaljunk az elmúlt hónapokban tanultakért és egységbe kell rendezni erőforrásainkat, képességeinket.
A hónap kérdése: „Hogyan erősíthetem meg magam a legjobban?”

A Kozmikus Széllel mondunk búcsút a Fehér Kutya Hullámvarázsnak. A Szél a szellemivel való kapcsolat, a kommunikáció képviselője, vagyis a sugallatok nagymestere. Egy hullámvarázs utolsó napja (Kozmikus tónus), mindig segít lezárni az adott ciklus energetikáját azáltal, hogy segít szembenéznünk és elfogadnunk az elmúlt napok történéseit. E két energiának köszönhetően ma hirtelen fellépő változások, rendkívül tiszta megérzések, sugallatok érkezhetnek életünkbe. Csendesedjünk el és legyünk nyitottak eme változásokra, üzenetekre. Használjuk ki a mai napot és picit helyezkedjünk a megfigyelő állapotába. A Kozmikus Kutya napja tökéletes pontot tenni egy-egy vita, vagy nézeteltérés végére, elengedni a régi sérelemket. A Kutya hullámvarázsban fura ilyet még csak leírni is, de ne vigyünk a mai napba túl sok érzelmet. Tartózkodjunk a drámáktól és az ítélkezéstől! Figyeljünk mondandóinkra, ne csupán a tartalomra, de a mögöttes jelentésekre, és a motivációira is. Ügyeljünk rá, hogy ma (is) gondolatainkat, szavainkat csakis az őszinte, tiszta és egyenes szándék vezesse. Ne feledjük, hogy szavainknak teremtő ereje van.

Engedjük leülepedni az elmúlt napok eseményeit, hogy a tegnap felismert tanulságokat könnyebben beépíthessük mindennapjainkba. Minden mást, ami már érvényét vesztette, hagyjunk menni, hogy a holnap induló Kék Éjszaka Hullámvarázsba tiszta lappal léphessünk. Hozzuk egyensúlyba szívünk, lelkünk és elménk hangját, hogy eljuthasson hozzánk a szellemi inspiráció, mely átvezet bennünket egy új ciklusba, a Kék Éjszaka Hullámvarázsba,

Mantra: 
Kitartok, hogy kommunikáljak
Túlhaladva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

KIN 181* Vörös Kristályos Sárkány* 11.15

SelfReflection_006Az elmúlt időszak történéseinek összegzésében és felismeréseiben, ma a Vörös Sárkány lesz segítségünkre. A Vörös Sárkány, a születést, az új kezdetek lelkesedését, valamint a (Ős-)bizalom és (Ős-)biztonság minőségét képviseli. A Kutya Hullámvarázsban megjelenő Sárkány minősége segít, hogy közelebb kerüljük, újonnan felfedezett Énünkhöz. Forduljunk ma magunk felé szeretettel és nyíltsággal. Gyakoroljuk az önérvényesítés és a feltételnélküliség érzését. Barátkozzunk vele, érezzük, ahogy egyre magabiztosabban hordozzuk új énünket.

A Kutya hullámvarázsban a múlt feldolgozását az Önelfogadás és az Önszeretet elsajátításán keresztül értük el. És bár mindig van és lesz mit feldolgozni múltunkból (hisz szépen lassan adagolódik mindaz, amire készen állunk), ma mintegy összegzésként a Kristályos Sárkány megláttatja velünk az összefüggéseket. Az egész univerzumot a szeretet mozgatja. Adj és fogadj. Ha ez a kör megszakad, ott törés, űr keletkezik, a fejlődés természetes rendje megszakad. A Kutya éppen az Önszeretet képességére tanított meg, hogy begyógyíthassuk a régmúltban keletkezett sebeinket, hogy kitölthessük az űrt. Hisz ha önmagunkat képtelenek vagyunk szeretni és elfogadni, ugyan hogy várhatjuk el, hogy mások tegyék ugyanezt? Ahogy megtanuljuk szeretni és elfogadni magunkat épp olyannak amilyenek vagyunk, hibáinkkal, sérüléseinkkel együtt, kialakul egy egészséges önbizalom, a hit Önmagunkban.

A mai nap tehát egy egészen új megvilágításba helyezi az elmúlt napok eseményeit. Olyan ez, mint amikor fényképezésnél, visszaveszünk a nagyításból, és elénk tárul a teljes kép. Emiatt előfordulhatnak ma „AHA” élmények, melyet a Sárkány minőségével együtt nem csakhogy felszabadítanak eddigi feladataink alól, de egy új fejlődési spirál felé terelik utunkat. Ezzel a mai nap felkészít bennünket a következő, a Kék Éjszaka Hullámvarázs témáira.

Mantra: 
Szentelek, hogy tápláljak
Egyetemessé téve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet  nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

KIN 180* Sárga Spektrális Nap* 11.14

180-ahau-11A hullámvarázs 11.napja, a kiteljesedés utáni elkerülhetetlen hanyatlás, a felbomlás, vagyis a leválás az aktuális hullámvarázs témáiról. Ilyenkor engedjük el a témával kapcsolatos feladatainkat, hogy a felszabadult erőinket majd a tanulságok felismerésére és beintegrálására fordíthassuk.  A Kutya hullámvarázs 11. napja mi más is lehetne, mint a kihívás minősége a Sárga Nap.

A Sárga Nap az elfogadás, a türelem és a feltétel nélküliség képviselője. Ez hát a mai nap feladata. Elfogadni a változást, türelemmel lenni új énünk felé és megosztani tapasztalatainkat és önmagunkat környezetünkkel. A feltételnélküliség ítéletmentességet, korlátok és elvárások nélküliséget jelent. A Nap emlékeztet arra, hogy ez a feltétel nélküli szeretet, az eredeti létállapotunk. És bár jelenlegi világunk fényévekre van még ettől, nekünk kötelességünk megtenni a magunk részét ahhoz, hogy eljuthassunk oda. Ahogy Ghandi is mondta: „Légy magad az a változás, amit a Világban látni szeretnél!” A célhoz vezető út mindig egy „Első lépéssel” kezdődik! Váljunk hát saját Napunkká és ragyogjuk ma be környezetünket! Nem baj, ha ezzel néha árnyékot vetünk. Az árnyék (ahogy árnyrészeink is) nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megtapasztalhassuk a Fényt, vagyis Igaz Valónkat! Ebben rejlik a Kutya hullámvarázs tanítása.

Forduljunk hát magunk felé szeretettel és elfogadással. Bátran nyíljunk meg és engedjük el a Tökéletesség illúzióját! Ahogy szembe nézünk árnyrészeinkkel és beintegráljuk őket, óriási tehertől szabadulhatunk meg. Így nyerhetjük vissza, leszakadt én-részeinket. NE ítélkezzünk se Önmagunk, sem pedig mások felett! „Szeretlek és Elfogadlak Téged olyannak amilyen Vagy!”
Legyen szép Sárga NAP-od!

Mantra: 
Tökéletesítek, hogy megvilágítsak
Előállítva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

KIN 179* Kék Planetáris Vihar* 11.13

179-cauac-10A Planetáris Vihar napjával ma kiteljesedik a Fehér Kutya Hullámvarázsa. A Fehér Kutya Hullámvarázs az Önmagunkhoz való hűséget tűzte ki feladatul, hogy átláthassunk életünk illúzióin, és könnyebben feldolgozhassuk a múlt eseményeit. A Vihar ma elhozza mindennek a kiteljesedését azáltal, hogy letisztítja gondolatainkat, környezetünket, kapcsolatainkat. Segít, hogy elengedjük mindezt, és immáron a jövőre koncentrálva, kihozhassuk belőle a lehető legtöbbet.

A Vihar ma még egyszer felkavarja bennünk a múltat, így igen érzelmes napot élhetünk meg. Ügyeljünk arra, hogy ne menjünk ebbe bele érzelmileg! Helyezkedjünk belső erőközpontunkba, maradjunk meg az objektív megfigyelő állapotában, hogy megláthassuk mi az aminek mennie kell. Nem kell megérteni, nem kell a „mi lett volna ha,” kérdéssel foglalkozzunk, egész egyszerűen bocsássunk meg Önmagunknak és engedjük, hogy a Vihar magával ragadja ezt a régmúlt érzést.  Lépjünk túl önkorlátozó gondolatainkon, hogy megláthassuk az eset tanulságait. Használjuk fel a mai nap vezető, a Kék Kéz energiáját, hogy begyógyulhassanak a felszaggatott sebeink. Fogadjuk el árnyrészeinket, csakúgy, mint azt a tényt, hogy általuk váltunk azzá, akik most vagyunk. Fejlődésünk során, akkor és ott tartottunk. Abban az élethelyzetben ez volt az, amit (akkori) képességeink, lehetőségeink szerint ki tudtunk honi az adott szituációból. Éppen ezért érdemes ma újra felidézni célkitűzéseinket, hogy megláthassuk mi az, amiért eddig dolgoztunk és mi az, ami ennek ellenére továbbra is elválaszt ettől. Bízzuk ezeket ma a Vihar megújító energiáira. Gyakoroljuk az elfogadás és megbocsátás minőségét, hogy a Vihar elcsitulttával ma újjászülethessünk.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy katalizáljak
Előállítva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció: 
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

KIN 178* Fehér Szoláris Tükör* 11.12

178-etznab-9A Szoláris Tükör energiáival ma fény vetül a célegyenesre, megláthatjuk milyen lépésekre van még szükségünk, illetve azt, hogy milyen megoldandó feladatok várnak még ránk a kiteljesedés előtt.

A Tükör, mint mindig most is arra figyelmeztet, hogy vizsgáljuk felül értékrendünket, lássuk meg, hogy miként tartjuk fent életünkben az illúziókat. Lássuk meg, hogy milyen üzenetet közvetítünk kifelé, milyen tükröt tartunk másoknak, és azt hogy az Ő tükrük mit tartogat számunkra. Tudatosan figyeljük meg, hogy ha valaki erős érzelmeket, indulatokat vált ki belőlünk, az a tulajdonság vajon Bennünk hogyan jelenik meg? Az ok, minden esetben bennünk keresendő! Jusson eszünkbe gyermekkorunkban mit hallgattunk állandóan: „Mindenki magából indul ki!”; „az a …. aki mondja!” És ez ma sincsen másként. Tegyük félre ítélkezésünket, és legalább önmagunkkal szembe legyünk őszinték; lássuk be hibáinkat. Ha valakit megszólunk valamiért, vagy véleményt formálunk valakiről, mielőtt ezt megtennénk, nézzünk mélyen magunkba: „Miért is bánt ez engem?” „Ez vajon Róla, vagy Rólam szól?” Mindazonáltal, ne feledjük, hogy a Tükörnek is két oldala van: van aki belenéz, és van aki vissza néz! Nem feltétlenül szól minden tükör rólunk, azonban vegyük észre, ha mégis. Mindenkinek joga van a saját igazságához, mely semmivel sem valótlanabb, mint a miénk. Az egyedüli, amit tehetünk, az hogy felismerjük Emberi mivoltunkat és tanulunk belőle! Lássuk meg a körülöttünk lévő tükröket, melyek megmutatják, felnagyítják hibáinkat, és azon vonásainkat, amelyeket még nem tudtunk szeretettel magunkhoz ölelni. A mai nap tehát az Önelfogadást szorgalmazza. A Kutya legfőbb tanítása az, hogy Elfogadjuk, és feltételek nélkül Szeressük Önmagunkat.

Mantra:
Lüktetek, hogy visszatükrözzek
Megvalósítva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

KIN 177* Vörös Galaktikus Föld* 11.11

177-caban-8Ma visszatérnek a Föld Hullámvarázs tanításai, hogy felmérjék mi minden maradt meg belőlük az elmúlt napokban. Amennyiben jól vizsgázunk, nagyot lendít terveinken, melyeket a Fehér Kutya Hullámvarázsban tűzünk ki magunk elé. A mai nap feladata tehát a Jelen lét, a földeltség és ítéletmentesség.

Ahogy a Föld napjain hozzászokhattunk már, ma olyan különös véletlenek kerülnek terítékre, melyek fontos útmutatókkal szolgálnak. Fontos, hogy ne hozzunk elhamarkodott döntéseket és hagyjunk kibontakozni minden váratlan helyzetet, találkozást, vagy akár kóbor gondolatot. Türelem ma jóbarát! Figyelmünket tereljük vissza a jelen pillanatára, hogy felismerhessük az események mögött rejlő tanulságokat, útmutatókat. A Kutya hullámvarázsban megjelenő Vörös Föld napja emlékeztet bennünket arra, hogy hajlamosak vagyunk elveszni az időben (múlt-jövő), ahelyett, hogy a jelenben élnénk és tapasztalnánk! Feledjük önmagunkat, igényeinket, sokszor akár alá is rendeljük magunkat másoknak, eszméknek, túlmagyarázzuk a szimbólumok, jelek, látomások jelentését… Igen a mai napon picit „elszállhat” velünk a világ, ha nem figyelünk oda. Érdemes energiáinkat inkább leföldelnünk, akár meditációban, akár ásványokkal, megállni picit és megfigyelő álláspontba helyezkedni.

Nincsenek véletlenek, minden okkal történik és akkor és ott jelenik meg életünkben, amikor a legkevésbé számítunk rá. Figyeljük meg éréseinket és vegyük észre, ha elkezdjük túlmagyarázni a „bizonyítványunkat”. Ilyenkor álljunk meg és vizsgáljuk meg, mely területen van még elakadás, tagadás életünkben. Mindannyian egy bizonyos céllal jöttünk-e földre, de ezt többnyire hamar kinevelik belőlünk. Felnőtt korban azonban újra felhangzik a hívó szó, melyet követni kezdünk. Gyakran észre sem vesszük, hogy némelyik csupán hamis „echo” egy visszhang az, amit hallunk. A mai nap is erre figyelmeztet!
Forduljunk ma olyan szeretettel és odaadással önmagunk felé, mint a számunkra legkedvesebb lények -legyen az ember, vagy házikedvenc- felé. Adjuk ma meg magunknak mindazt, amit szeretnénk visszakapni. „Szeretlek és elfogadlak olyannak amilyen vagy! Biztonságban vagyok. Biztonságos itt lennem! Az Élet végtelen körforgásában minden teljes, egész és tökéletes Rendben van!”

Mantra:
Harmonizálok, hogy fejlődjek
Formálva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció: 
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.