A Spektrális tónus jegye, mindig az aktuális Hullámvarázs kihívás energiája is egyben, hogy megkönnyítse a leválást. Ezen a napon feloldódunk a hullám témája alól, hogy megpihenve, elménket immáron a tanultak feldolgozására fordíthassuk. A Kék Kéz Hullámvarázsban megjelenő Vörös Föld erre tökéletes alkalmat biztosít, hisz lelassulásra, a jelenbe való visszatérésre ösztönöz.
Ahogy azt már a Vörös Föld napokon megszokhattuk, ma olyan véletlennek tűnő szinkron-események tanúi lehetünk, melyek fontos iránymutatást tartogatnak számunkra, még ha elsőre nem is értjük őket. Ahhoz azonban, hogy ezeket a jeleket észrevehessük, a Jelenben kell tartózkodnunk! Elménk, a 12-es Sárga Ember hónap miatt, eleve túlterhelt. Kezd letisztulni az év témája, megérkeznek a felismerések és elkezdjük mindezt feldolgozni. Ránk fér egy kis kikapcsolódás! Hagyjuk, hogy az események megérkezzenek hozzánk és felfedjék üzenetüket. Legyünk türelmesek és ne ítélkezzünk elhamarkodottan. Helyezkedjünk belső stabil középpontunkba. Összpontosítsunk, figyeljük meg jelen helyzetünket, hol akadhat még lezárásra, elengedésre váró szituáció, gondolat vagy érzés. Most jött el az idő, hogy hazatérjünk önmagunkba és a Kéz hullám alatt tanultakat beintegráljuk mindennapjainkba.
A mai nap energiáit elősegíthetjük meditációval, vagy például ha tudatosan összekapcsolódunk a természet energiáival. Ha tehetjük, kertészkedjünk, vagy csak ültessük át szobanövényeinket. A lényeg, hogy kapcsolódjunk össze Földanyácskánkkal, hogy feltöltekezhessünk erejéből és stabilitásából.
Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)
Mantra:
Feloldok a fejlődés érdekében
Szabaddá téve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem. “
Megerősítés:
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”
A Planetáris tónusú Harcos energiáival ma manifesztálódik célkitűzésünk. Mindaz, amiért dolgoztunk az elmúlt 10 napban ma fizikai formát ölt ezzel is megerősítve kitartásunkat és elkötelezettségünket.
A Szoláris tónusú Sas ma a cselekvést sürgeti. Arra kér, hogy rugaszkodjunk el beragadt helyzeteinktől, hogy megláthassuk elakadásunk valódi okát. Mérsékeljük szolgálatainkat, hogy fókuszunkat most inkább célunk megvalósítására fordíthassuk!
A Nyári Napfordulót ma a Galaktikus tónusú Varázsló teszi még varázslatosabbá, erőteljesebbé. Midaz ami az elmúlt hullámok során kezdetét vette innentől kezdve felerősödik, kiteljesedik. A mai nap tovább támogatja külső és belső átalakulásunkat, felgyorsítja célunkhoz vezető lépéseinket.
Elérkeztünk a hullámvarázs 7. napjához, a Rezonáns tónushoz. Most egy pillanatra megállhatunk erőt gyűjteni. Kapcsolódjunk össze a belső erőközpontunkkal, hogy innen töltekezve indíthassuk cselekedeteinket. Ezt a minőséget hűen tükrözi és támogatja a Vörös Égenjáró jegye is, mely ma inkább a felszín alatt cselekszik.
A Ritmikus tónusú Sárga Ember segít rendezni, összegezni az eddig tanultakat, hogy meghozhassuk azokat a szükséges döntéseket melyek elengedhetetlenek célunk eléréséhez. Az Ember a szabad akaratot és az ezzel járó kifogyhatatlan lehetőségeket képviseli. A kérdés csupán az, hogy mihez kezdünk vele?
Ma a nézőpontváltást fogjuk gyakorolni. Ahogy a Kék Majomnál már hozzászokhattunk, mindig arra ösztökél, hogy egy adott szituációt, vagy gondolkodási mintát nézzünk meg más szemszögből is. Járjuk körbe és mérlegeljünk és válasszuk a célunkhoz legmegfelelőbb utat. Ahhoz, hogy ezt elérje, minden lehetséges -olykor nem túl tisztességes- eszközt megragad. Legyünk ma rugalmasak, spontánok és engedjük, hogy a Majom vezessen utunkon.