zolkin Challenge: 13. Hullámvarázs 2021. 05.07-05.19
Az elmúlt hetek alaposan felkavarták életünk és érzelmeink állóvizét. Az elmúlt 3 Hullámvarázs ereje feltüzelt, kizökkentett a megszokottból (Kígyó), szembesített az illúziókkal elősegítve a Tisztánlátást képességét (Tükör) és ezek folyományaként, új nézőpontot hozott (Majom). A Palota utolsó Hullámvarázsa a mai nappal indul és a Sárga Mag minősége finomítja. Ahogy a Tzolkin legintenzívebb energiáit kezdjük hátra hagyni, egyre enyhül a feszítés, a nyomás, heves szívdobogás. Elérkezett az idő, hogy végre leváljunk ezekről a fájdalmas emlékekről, elengedjünk témáit és végre felszabaduljuk! Csakis így, nyugodt és tiszta fejjel ismerhetjük fel az elmúlt időszak ajándékait, mely bennünk megszületett. Ebben lesz most segítségünkre a Sárga Mag Hullámvarázs 13 napja.
Holnapután kezdetét veszi az utolsó 10 napos GAP nap sorozat, mely a Hullámvarázs színét tekintve (Sárga Mag) is, most már inkább csak a megvalósításhoz szükséges, csendes támogatást, biztosítja. Így megéri most kicsit nagyobb erőbedobással dolgozni új képességeinkkel, kihasználni az elénk táruló lehetőségeket. A most következő 13 napban fontos, hogy maradjunk nyitottak az új impulzusokra és ezeket építsük be az eddig használt nézeteinkbe. Erősítsük meg hitünket és rugaszkodjunk el a „biztonság” illúziójától. Itt az idő, hogy valami olyan új dologba, helyzetbe vágjunk bele, melyek elkezdését mindeddig csak halogattuk. Ez az előtörő lehetőségek ideje és csak rajtunk múlik, hogy mihez is kezdünk vele. Ne várjunk a „tökéletes időre”, kezdjünk neki önmagunk átváltoztatásának MOST!
A Mag ma rámutat arra, hogy vállalnunk kell a felelősséget önmagunkért és fejlődésünkért. Legyünk türelmesek és fókuszáljunk az újonnan felismert képességeinkre. Ápoljuk, gondozzuk, ezt a Magot. Ne feledjük, ahhoz, hogy a mag kicsírázhasson jó minőségű táptalajra és szerető gondoskodásra is szükség van. Ha szeretettel vesszük körül ezeket a magokat, és hangot adunk szándékunknak, az eljut a Mag belsejébe és elindul a csírázás. A növénynek már a magja is magában hordozza a kifejlett virága/fa/bokor tulajdonságait. Még a leghatalmasabb mamut fenyő is egy aprócska kis magból indult. Ne kívülről várjunk hát a segítséget, vagy a válaszokat, hanem keressük meg Önmagunkban! A növekedés folyamata mindig válaszokkal és felismerésekkel szolgál, melynek nagy hasznát vesszük majd a későbbiekben.
TZOLKIN CHALLENGE / A Sárga Mag Hullámvarázs feladata:
- Végy egy tiszta füzetet és kezdj neki a célok megfogalmazásának!
- Vizsgáld felül eddigi hitrendszeredet régi struktúráidat és légy készen áttörni a múlt falait és újat kreálni ha szükséges.
- Légy kreatív és használd újonnan felfedezett képességeidet, készségeidet.
- Térj vissza/maradj a Jelen pillanatába! Írd össze milyen új lehetőségekkel szembesültél az elmúlt napokban és hogyan tudnád mindezt kamatoztatni?
- Engedd el a halogatást!! Légy tudatában, hogy ezek a lehetőségek mindvégig benned voltak arra várva, kivirágozhasson. DE ehhez szükség van a te szerető, odaadó gondoskodásodra. Fordíts több figyelmet Önmagadra és ápold ezeket a lehetőségeket, hogy a hullámvarázs végére elérhesd a célt!
- Ne engedd, hogy elméd eltereljen célkitűzéseidtől: nem kell minden folyamatot előre látni. Emlékeztesd magad az előző (Kék Majom) hullámvarázs tanítására és maradj spontán, játékos. Ahogy a lépcső fokokat sem kell előre látnod ahhoz, hogy tudd, egyszer felérsz a tetejére, engedd el megérteni vágyást.
- Ebben az időszakban most inkább hallgass szívedre és álmaidra.
Mantra:
Egyesítek, hogy célozzak
Vonzva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
1.Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”
Megerősítés:
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”
Elérkeztünk a Kék Majom Hullámvarázs utolsó napjához, melyet a Kozmikus Éjszaka minősége kódol. Ma búcsút mondhatunk a Majom trükkjeinek, kifacsart terveinek, melyek bármily bizarr módon is, de segítettek másként láttatni világunkat. A megkönnyebbülés és bőség napja ez, hisz felszabadulunk az eddigi stressz alól, hogy új tudással, lehetőségekkel léphetünk át a holnap induló Sárga Mag Hullámvarázs aktív és cselekvő minőségeibe.
Tegnap szó volt arról, hogy 11. hóna/ és nap miatt átalakulási időszakban vagyunk. A Kristályos Szél ma figyelmeztet, hogy mindezt a szellemi szintekre is ki kell terjesszük. Helyezkedjünk belső középpontunkba és kapcsolódjunk össze Szellemi vezettetéssel. Térjünk vissza és horgonyozzunk le az itt és mostba, és így tekintsünk vissza az elmúlt 11 nap eseményeire. Így, hogy érzelmileg már nem merülünk el a visszatekintésbe, egy sokkal tisztább képet láthatunk. Felfedezhetjük a mögöttes tartalmakat, levonhatjuk a Majom hullámvarázs tanulságait, hogy ezeket beépítve mindennapjainkba, többek lehessünk általuk. A változás folyamatos, soha nem áll meg. Hol elveszítünk, hol nyerünk általa valamit. Nincs olyan hogy „túlfejlődjük” magunkat. Az Élet folytonos körforgásában minden teljes egész és tökéletes.
A kimerítő MAG napok után, most 5 napnyi pihenőt kapunk, hogy szusszanjunk és leválhassunk az elmúlt napok tanításáról. Ebben az 5 napban érdemes felkészülnünk a végjátékra, vagyis az ennek a Sorspalotának az utolsó Hullámvarázsára, a mely a Sárga Mag minőségét kamatoztatja és tartalmazza az utolsó 10 napos GAP nap sorozatot. Emlékeztetőül: 1 Palota= 4 Hullámvarázsból áll; 1 Tzolkin= 5 Palota. Ebből jelenleg a középsőben vagyunk, mely tartalmazza a Tzolkin legintenzívebb napjait, 10-20—10 arányban (GAP-MAG-GAP napokat).
A Sárga Planetáris Nap minőségével zárul a MAG napok sora. A mai napban nem csupán a Majom Hullámvarázs eseményei érik el a csúcspontot, hanem mindaz amivel a MAG napok során dolgoztunk. Ma van a napja, hogy felidézve eredeti célkitűzéseinket, ránézzünk a nagyobb egészre, az idáig vezető útra, kitérőkre, és ha szükséges, még egyszer kicsit korrigáljunk a végeredményen.
Az utolsó előtti MAG napon a Szoláris Vihar napja nyújt számunkra letisztulást és megnyugvást, hogy feloldva az elmúlt napok okozta nézeteltéréseket, sérüléseket, nehezteléseket, letisztítsa a célunkhoz vezető utat. A Vihar elementáris ereje felszabadít, letisztít mindent mi erőnket eddig lekötötte, így hatására ma új erőre kaphatunk. Csak úgy duzzad bennünk a tetterő, mely a holnapi Planetáris Nap napján fog kicsúcsosodni.
A Galaktikus tónusú Tükör napja ma a visszajelzések és a siker napja lesz. Ma megtudhatjuk, hogy mindaz, amit eddig tettünk céljaink eléréséért, az elegendő-e ahhoz, hogy elnyerje a Mindenség támogatását. Mennyire sikerült elsajátítani az elmúlt Hullámvarázs témáit? Hogy állunk az ítélkezéssel, az önálltatással, önostorozással? Vajon még ugyanazokat a köröket futjuk, vagy megtanultunk a Tükör mélyére is benézni? Az előző Hullámvarázs során elsajátíthattuk, hogyan használjuk a Tükör ajándékát, a visszajelzéseket. A mai nap kérdése, hogyan tudjuk megélni mindezt?