Tzolkin Challenge: 12. Hullámvarázs 2021. 04.24-05.06
Új nap, új hullámvarázs. A Tzolkin második felét egy kis nézőpontváltással kezdjük, melyben a Kék Majom Hullámvarázs lesz segítségünkre. A Tükör hullámvarázs szembesítései során megtépázott lelekünknek, jót fog tenni a Majom könnyed és játékos energiája, mely gyógyítja belső gyermeki énünket. Ahogy megszokhattuk, a Majom nem válogat eszközökben és mint a gyerekek, olykor játékos kedvességgel, néha csintalansággal, olykor hisztivel, de eléri amit akar.
A következő 13 nap az alkalmazkodó képességünket és pozitív szemléletünket teszi próbára, de mint a mesékben, a megpróbáltatások után elnyerjük méltó jutalmunkat. Szóval a Majom Hullámvarázs a feje tetejére forgatja a már amúgy is kissé megviseltes életünket, hogy megszabadítson a még beragadt dolgainktól/ sérüléseinktől/ mintáinktól, ami bekorlátozza látóterünket. És ha már úgyis a feje tetején áll a világunk, érdemes lenyugodni és kicsit körülnézni, megvizsgálni jelen helyzetünket ebből a nézőpontból is! Vagyis most különösen igaz az a mondás, hogy minden okkal történik, nincsenek véletlenek… A következő napok eseményei tanítanak, terelgetnek, figyelmeztetnek, csak megfelelő hozzáállásra van szükség és ez a gyermeki ártatlanság állapota: őszinte, jó szándékú, könnyed, játékos, spontán. Ezt az 5 minőséget gyakoroljuk és használjuk konfliktusok, vagy nehézségek esetén, hogy átlendülhessünk rajtuk. A Kék Majom arra bátorít, hogy éljük meg érzelmeinket a maguk teljességében, éljük meg álmainkat, látomásainkat, ahol minden szent, és éppen ezért természetéből adódóan humoros és örömteli. Valósítsuk meg álmainkat! Most van itt a megfelelő pillanat, hisz még pont 10 napig élvezhetjük a MAG napok áldásos támogatását!
Hogyan tudjuk meggyógyítani belső gyermekünket? Az idő kerekét visszafordítani nem lehet. Mi magunknak kell megadni azt a szeretetet/ elismerést /odafigyelést/stb., ami elmaradt valahol az úton. Keressük meg, mi az, ami igazán örömet okoz nekünk. Keressünk olyan munkát, ami támogatja érzékenységünket, és mély megelégedettséget kelt bennünk. Legyünk egyszerűek: szeressünk, játsszunk, táncoljunk, rajzoljunk, színezzünk, énekeljünk. Ezek mind az isteni gyermek tevékenységei – mindenkiben segítik a mágikus gyermek önkifejezését. Tudatosan teremtsünk időt az örömteli szabadságra és a játék varázslatára!
TZOLKIN CHALLENGE / A Kék Majom Hullámvarázs feladata:
- Végy egy tiszta füzetet és kezdj neki a célok megfogalmazásának!
- Írd le mi az, amire szíved mélyén igazán vágysz. Engedd el a fantáziádat, határ a csillagos ég.
- Bármilyen helyzet is adódjon, ne veszítsük el gyermeki ártatlan látásmódunkat, enyhítsük a dolgok élét vagy félelmeinket humorral, alkalmazzuk a spontaneitást és nyitottságot mint megoldókulcs.
- Keresd meg mi az, ami örömet okoz és foglalkozz vele minél többet. Az élet rövid! Lazulj el és élvezd!
- Mosolyogj, nevess sokat! Ez szinte mindenre gyógyír, beindítja a szervezetben az endorfin termelését és az egész életszemléletünk megváltozik. Ráadásul környezetünkre és ügyintézéseinkre is jó hatással van.
- Higgy a pillanat varázsában! Lásd meg ajándékai.
Mantra:
Egyesítek a játék érdekében
Vonzva a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”
Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”