A Mágneses Kézzel ma egy új Hullám, egy új lehetőség nyílik meg előttünk. A Kék Kézzel most lehetőséget kapunk arra, hogy elindítsunk egyfajta belső átalakulást. Az elmúlt hetek, hónapok eseményeiből fakadó nyitott (elavult, érvényét vesztett, be nem fejezett) feladatainkat most elővegyük és átértékeljük. Amire szükség van, azt gyűjtsük össze, állítsunk fel egy fontossági sorrendet és kezdjük el őket módszeresen véghezvinni, lezárni. Amire úgy gondoljuk, hogy már nincs szükségünk, azt pedig engedjük el, hogy a ráfordított energiák visszatérhessenek hozzánk.
A Kéz tanítása az elengedés és kiteljesedés. Rámutat arra, hogy ne ragaszkodjunk, ne kössünk meg semmit, mert semmi sem állandó. Ma lehetőséget kapunk arra, hogy meglássuk –belássuk – hogy Életünk mely területein vannak olyan érzelmi sérülések, elakadások, melyek elengedésre, gyógyításra szorulnak. Vizsgáljuk meg szerepeinket, kapcsolatainkat, habitusunkat, melyek azok melyek megérettek az elengedésre akár a múltunkban, akár a jelenlegi helyzetünkben. Engedjük el ezeket a fejlődésünk, boldogságunk érdekében. Oldozzuk fel magunkat a fájdalmas kötelékeinkből, hogy kiteljesedhessünk! A „lezárás” szóhoz valahogy mindig egy kis negatív felhangot adunk, pedig ha jobban belegondolunk, ez egy új szintű létezés, egy új szintre lépés kezdete is egyben. Ez az Élet végtelen körforgásában is fellelhető, például a fák lombhullatásában, ahogyan átadja magát a téli „halálnak”, hogy visszavonulva erőt gyűjthessen, felkészülhessen a következő szintre, a következő tavaszra. Így tehát nem meglepő, hogy a Kéz ma elhozza számunkra a lehetőséget, hogy megtanuljuk tudatosan befejezni a dolgokat, hogy energiáinkat kreatív formában fejezhessük ki. Ez hozza el számunkra az érzelmi szintünk gyógyulást.
Ez a 13 nap tehát ideális lesz a test, a lélek és a szellem megtisztítására, gyógyítására és összehangolására is. A Kéz a megvalósítás, a tudatos véghezvitel és a befejezés ereje. Csakis a mi kezünkben van az életünk vezetése, a cselekvés varázsa. Ne engedjünk a halogatás csábításának! Erősítsük meg ha kell a szándékot minden nap. Lássuk célkitűzésünk megvalósulását. Törekednünk kell azonban arra, hogy cselekedeteinket ne csupán az egyéni érdek, hanem a nagyobb minta a Mindenség szolgálata is vezesse. Így erőnk a Mindenség által megsokszorozódva tér vissza hozzánk.
Használjuk fel a Kéz, alkotó energiáit, hogy újra mozgásba lendüljenek energiáink és ezeket a tanításokat átemeljük Új énünkbe. Ez elősegíthetjük bármilyen kreatív tevékenységgel, alkotással; legyen ez rajzolás, agyagozás, vagy bármi más. Adjunk magunknak teret és időt hangolódjuk rá az őszi változásra.
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Egyesítek a tudás érdekében
Vonzva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
A Varázsló hullámvarázs Szellemi szárnyalását mi mással búcsúztathatnánk, mint az átváltozás és megadás mesterével a Fehér Világáthidalóval. A Kozmikus tónusú Világáthidaló ma elhozza a békét és a megnyugvást.
A Vörös Kristályos Kígyóval, ma az Életet ünnepeljük. A Kígyó felébreszti ösztöneinket, intuíciós képességünket, felszítva ezzel Életkedvünket is. Az elmúlt napok emelkedett és szellemi szintje után, ma a testtudatosságunkra kerül a hangsúly, így kerül egy másik megvilágításba a Varázsló Hullámvarázs témája. Egy folyamat végéhez érkeztünk, ahol lehetőségünk van a tanultak és tapasztaltak segítségével új alapokra helyezni jövőnket, ugyanakkor máris kezdetét veszi egy új tapasztalás, egy új lehetőség, mely folyamatos fejlődési lehetőséget biztosít számunkra.
A mai Spektrális Mag nap képletét nézve, egy Louise L. Hay megerősítés jutott eszembe, így engedjétek meg, hogy ezzel kezdjem: „Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes. Folyton megújul életem. Új valóságom, új gondolkodásom tükörképe. Az új mag új élménnyé bontakozik ki bennem!” /Louise L. Hay/
A Planetáris Éjszaka minőségével ma beérik mindaz amivel az elmúlt napokban dolgoztunk. Ma érdemes elővenni eredeti célkitűzéseinket és ha szükséges finomítani rajta. Ma kell megtennünk azokat a bizonyos „utolsó métereket”, melyek köztünk és célunk megvalósulása között áll.
Az Őszi napforduló a befelé fordulás időszakának a kezdete. Végetért a nyári felhőtlen mókázás, elérkezett a lelassulás az átalakulás időszaka ugyanakkor az őszi szüret, aratás időszaka is. Elengedés nélkül nincs lehetősége új dolgoknak születni az életünkben. Ha valamiről úgy érzed, hogy ideje lenne elengedned, legyen az egy cél, ami már nem motivál téged, vagy egy olyan emberi kapcsolat, ami már nem szolgálja a boldogságotokat és fejlődéseteket, akkor most van itt az idő. .A Hullámvarázs 9. napja, az utolsó hajrá napja. Segítségével, a megakadt helyzetek újból sodrásba kerülnek. Kibonthatjuk általa a „Gordiuszi” csomókat, elengedhetjük az elavult vagy hasznavehetetlen gondolkodást és gyakorlatokat. Ezt az összpontosított döntéshozatalt, ma a Fehér Szél támogatja, mely a Szellemmel való kapcsolatot és az őszinte kommunikációt erősíti. Így a holnapi Planetáris tónusú napon kiteljesedhet mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk.
A Vörös Sárkány a bizalomra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzunk Önmagunkban, jelenlegi helyzetünkben és a Varázsló általi Szellemi útmutatásban. A Galaktikus tónus, ma egyfajta visszajelzést ad az elmúlt hullámvarázs – Vörös Sárkány – munkájáról. Sikerült e megtartanunk az Ősbizalom érzését, és hogy továbbra is nyíltan kikommunikáljuk-e érzéseinket, szükségleteinket?