Elérkeztünk a 260 napos Tzolkin-unk utolsó előtti Hullámvarázsához. Az előző két Hullámban (Hold és Szél) letisztítottuk és elrendeztük érzelmeinket és gondolatainkat, most elérkezett az ideje, hogy Új felismeréseket tegyünk, melyek feltöltenek új reménnyel, új vízióval és persze új kihívásokkal. Mert már tudjuk, a fejlődésnek sosincs vége. Minden fejlődési körnél jön egy újabb szint, egy újabb réteg melyet lehámozhatunk, amelyre megérettünk, felfejlődtünk. Ha mégsem az csupán azt jelenti, hogy kapunk még egy esélyt az ismétlésre, hogy ezúttal, tanulva a hibáinkból végre máshogy cselekedjünk és tovább léphessünk.
A Sas hullámvarázs kiemel bennünket a mindennapokból, így bepillantást nyerhetünk az előttünk körvonalazódó útra. A Mágneses tónus mindig egy kis ízelítőt ad abból mivel kell dolgoznunk a következő 13 napban, úgyhogy figyeljünk és jegyzeteljünk. Engedjük ma szabadon szárnyalni lelkünket, hogy kitisztulhasson a kép. Merjünk álmodozni, vágyakozni és legfőképp, használjuk kreativitásunkat. Tegyük fel a kérdést magunknak: Milyen életet álmodunk meg magunknak? Mire vágyunk úgy isten igazából? Higgyünk önmagunkban és álmainkban, tűzzünk ki olyan célt magunk elé, mely nem csak a mi javunkat szolgálja, de környezetünket is, hisz ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is csak előre lendíthet. Fontos, hogy miközben környezetünket segítjük, ne veszítsük el önnön Életünk perspektíváját, céljait sem! Forduljunk Önmagunk felé is olyan odaadással, mint a külvilág felé. Ügyeljünk arra, hogy az adás és kapás egyensúlyban legyen, hogy önmagunk szükségletét is szem előtt tartsuk, ne csak a mások szolgálatát.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
OKTÓBERI AKCIÓ: Az elemzés ára október 31-ig csak 5000 FT!
Mantra:
Egyesítek, hogy teremtsek
Vonzva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”
Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”
A Kozmikus Varázsló minősége ma átvezet bennünket a Szél hullámvarázsból a Sas világába. Az elmúlt 12 napban teret és időt kaptunk ahhoz, hogy rendezhessük gondolatainkat, és a felmerülő témákat, hogy tisztább kapcsolatot létesíthessünk belső szellemi vezetőnkkel. A Varázsló segítségével pedig ma mindazt, ami menet közben „elavult” azt most szeretettel útjára bocsáthatjuk. Zárjuk le a periódust, hogy a holnap induló Kék Sas minőségébe már letisztultan léphessünk.
A Kristályos Égenjáró energiái ma a felismeréseket hozzák el számunkra azáltal, hogy a határainkat feszegetik. A Vörös napok mindig aktívabbak, cselekvéssel telibbek, mint a többi. Így a mai nap sem kivétel. Az Égenjáró mindig mozgásban van, valami új után kutatva, keresi a válaszokat.
A Spektrális tónusú Ember ma segít feldolgozni a hullámvarázs témáját azáltal, hogy érvényre juttatja a szabad akaratot, segít kikommunikáljuk önnön igényeinket, valamint az eddig tanultakat.
Ma van a beérések napja. A Planetáris Majom ma egy olyan sarkalatos nézőpontváltásra ösztökél bennünket, mely el is repít célunk kiteljesedéséhez. Ehhez azonban előbb fel kell idézzük eredeti célkitűzéseinket és az elmúlt napok fényében újra kell fogalmaznunk azt. A Majom minősége – ahogy ezt már megszokhattuk,- ma olyan váratlan helyzetek elé állít bennünket, melyek mindezzel együtt kiadják a teljes képet.
A Szoláris tónussal beléptünk a hullámvarázs „megvalósítási” fázisába, mely megmutatja, hogyan tudjuk elérni a célunkat, mik azok a bizonyos utolsó lépések a beteljesedés előtt, és feltölt lelkesedéssel. A Kutya jegye pedig felhívja figyelmünket az önmagunk szeretetének és elfogadásának fontosságára.
Ma visszatérnek a Vörös Hold Hullámvarázs témái, hogy segítségével ma harmóniába rendezhessük a Szél hullám „mentális vesszőfutását”. Azt hiszem elmondható, hogy a Szél hullám mostanra igencsak felkorbácsolta elménket. Emiatt gondolataink, -mint odakint az őszi falevelek- hömpölyögnek a fejünkben. Ahhoz hogy mindezt egységbe rendezhessük és letisztíthassuk, ma a Hold segítségére lesz szükségünk.