A Vihar Hullámvarázs harmadik napján a Vörös Sárkány teszi nálunk látogatását. A Vörös Sárkány, minden kezdete, a Hit és Bizalom megjelenítője. Igazi Ősanyai minőség, mely ma, a Vörös Kígyó vezetővel párosulva Anyatigrissé avanzsál. Gondoskodó, szerető, óvó-védő minősége ma szenvedéllyel és lelkes harciassággal társul. Ösztöneit követve ma kivezet bennünket az elmúlt napok kétségeiből.
A mai nap összhangba hozza céljainkat a kihívásainkkal, megteremtve ezzel egy új lehetőséget, egy új utat. Ösztönös megérzéseink, ma kreatív ötletekre sarkallnak. A tegnapi feltétel nélküliséget, fordítsuk ma át bizalomba és hitbe. Higgyünk és bízzunk a Mindenség végtelen erejében és bölcsességében. Váljunk nyitottá, befogadóvá, és engedjük, hogy a mai nap, kivételesen rólunk szóljon. Használjuk ki a Sárkány gondoskodó energiáit és töltekezzünk fel élet erejéből, hogy legyen erőnk átvészelni a Vihar hányattatásait. Fejezzük ma ki nyíltan környezetünk felé igényeinket és engedjük át magunkat a gondoskodásnak. Csináljuk azt, amihez ma kedvünk van, adjuk meg önmagunknak is azt a törődést és odafigyelést, melyet mindeddig másokra fordítottunk. Kérdezzük meg magunktól, mire van szükségünk igazán. Mi az, ami az új minőség, mely létezésünkhez szükséges. Fogalmazzuk meg önmagunknak saját igényeinket, még akkor is, ha ezek elérhetetlennek tűnnek és engedjük, hogy a mindenség energiái „kipótolják” erőfeszítéseinket.
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Aktiválok, hogy tápláljak
Megkötve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon
- Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.
Megerősítés:
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”
Meditáció:
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”
A Vihar Hullámvarázs második napja a Sárga Lunáris Nap minőségét hozza be életünkbe, emlékeztetve arra, hogy bármekkora vihart is élünk meg életünk során, másnap mindig új nap virrad, új kezdetekkel, lehetőségekkel. Az élet szép!
A Világáthidaló Hullámvarázs segített fellazítani és elengedni a régi, poros és ragacsos hitrendszerünket, amelyek csak visszatartottak, vagy épp megkötötték energiáinkat. Most a Kék Vihar Hullámvarázs elvégzi a nagytakarítást. Villámjaival belecsap minden, még álló hamis struktúrába, viharos szelével pedig tisztára seperi előttünk az utat, mely ebből az elszakadásból a felemelkedés felé vezet. Emiatt igen érzelmes 2 hét elébe nézünk, de inspiráljon bennünket az a tudat, hogy ezen területek újjászületnek, mint hamvaiból a Főnix madár. Adjuk át magunkat alázattal és teljes elfogadással a Vihar energiáinak. Nem bánjuk meg! Tudatosítsuk magunkban, hogy egy új szint/cél/változás eléréséhez, mindig szükség van bizonyos lemondásokra. Mint amikor végzősként új iskolába készülünk; a tudás és fejlődés érdekében, hátra kell hagyjuk a régi, megszokott, egykor biztonságos terünket, hogy egy új intézményben/életszakaszban, olykor új (osztály-)társakkal, folytassuk tovább utunkat.
A Világáthidaló Hullámvarázs utolsó napja a Fehér Kozmikus Tükör minőségét képviseli. A mai nap segít, hogy ítéletmentes önvizsgálatot tartsuk és megbékéljünk az elmúlt napok eseményeivel. A Világáthidaló Hullámvarázsban, bizony sok mindennel kellett szembesülnünk, elengednünk, lezárnunk. Szimbolikus halált kellett haljunk, hogy a holnap induló Vihar Hullámvarázsban Főnix madárként születhessünk újra.
A Világáthidaló hullámvarázs 12. napján megjelenő Vörös Föld magával hozza a felismeréseket, miközben segít a beérkező információkat leföldelni, beépíteni tudatunkba, mindennapi életünkbe. Mindehhez ma a GAP napok ereje is segít, ami azt jelenti, hogy a beérkező energiákra fokozottan érzékenyebbek leszünk. Amolyan galaktikus, Energia-átmosást kapunk ma, mely egy Galaktikus Portálkapun át érkezik, majd áramlik át rajtunk egészen a Föld vasmagkristályáig, majd vissza. Igazi VILÁG(ok)áthidaló hullámvarázs életérzés lesz ma.
Elérkeztünk évünk 5. Maja Holdhónapjához, melyet a Sárga Szoláris Harcos minősége színez be. A 13-as ciklusban, – legyen az hullámvarázs, hónap, vagy év ciklus- az 5. mindig a sarokköve a ciklus témájának. Ez az erőgyűjtés és töltekezés időszaka. Az első négyben célt tűztünk ki, megismertük az ellenérveket, megoldást találtunk rá, majd minderre stabil alapot építettünk. Ideje visszatérnünk belső középpontunkba, hogy az elmúlt időszakot megemésztve, belső hangunkra hagyatkozva, kijelöljük a cselekvésünk irányát, azt hogyan tovább. Ezt az 5-ös hónapot a Szoláris Harcos minősége erősíti, bátorítja, amolyan „Békés Harcos útja” módon.
A Sárga Elektromos Mag évében járunk, mely a lehetőségeink kibontakoztatásának éve és magában hordozza a 3-as tónus új szintre lépését, a megoldások aktív keresését. Ez az év tehát egy igen aktív és cselekvő év. Ha nem mozdulsz, akkor is kipenderít komfort zónádból, berobbantva Csillagmag természetedet. A 4. Szoláris Csillag minőségével jelzett hónapunk utolsó napjához érkeztünk, mely lezárásokat és új reményeket hoz számunkra. Az elmúlt 28 nap a rendeződést és céljaink megalapozását hozta életünkbe. Valami készült, berobbant és elkezdődött az átalakulás. Újratervezés és átrendeződés. A Csillag a nemes egyszerűség elvével igazgatta sorsunkat, egy – számunkra még nem ismert- nagyobb cél érdekében. A Planetáris Sas minőségével mindez ma kiteljesedik, új hittel és reménnyel ajándékozva meg bennünket.