KIN 231* Kék Planetáris Majom* 04.19

231-chuen-10A Szél Hullámvarázsban az elmúlt 9 napban a szellemi minőséggel dolgoztunk, ma a Kék Majom lép be életünkbe, hogy kis mókát és nézőpontváltást csempésszen életünkbe. Olyan váratlan helyzetek elé állít bennünket, mely megköveteli, hogy kilépjünk elménk fogságából és kicsit másként közelítsünk a „Szellemmel való kapcsolódás” témaköréhez. Ahogy ahhoz már hozzászokhattunk, a Majom napokon, a legjobb, ha nem tervezünk előre semmit, mert az úgyis másként lesz. Mégis az Örök tréfamester lesz ma az, aki egészen a célunkig repít. Fogadjuk a mai eseményeket nyitottsággal és humorral, hogy mögé láthassunk.

A Majom arra tanít, hogy Élni és nem leélni jöttünk el Földre. Maradjunk tudatosak, de ne feledjük táplálni belső gyermeki énünket sem! Ha tehetjük, ma ne tegyünk semmi nagyon komolyat, engedjük, hogy az események csak kibontakozzanak előttünk a maguk teljességében. Engedjük szárnyalni ma a fantáziánkat, gyermeki ártatlanságunkkal lássuk meg a legkisebb apróságokat is melyek eddig elkerülhették figyelmünket, mert ez vezet ma el a sikerhez. Nevessük, játszunk, este találkozzunk barátainkkal. Akármi is történik, ma ne vegyük magunkat túl komolyan.  Tudatosítsuk, hogy minden értünk történik. Hallgassunk belső vezettetésünkre, hogy összekapcsolódva a Majom játékosságával, egyensúlyba hozva a bennünk dúló ellentéteket, végre manifesztálódhasson mindaz, amivel az elmúlt 10 napban dolgoztunk.

Használjuk ki, a napunkat jól, jusson időnk egy kis mókára, kacagásra is. Ne feledjük a nevetés a legjobb orvosság. Oldja a félelmeket, elűzi a bánatot és könnyedséget ad a mindennapokhoz.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy játsszak,
Előállítva a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.