A Szél Hullámvarázsban megjelenő Világáthidaló napján, megcsap bennünket a „változás szele”, elhozva számunkra az alázat és a megbocsátás képességét. A tegnapi pezsgő energiákból, mára is jut még egy kicsit, végre kilépünk a tervezési fázisból és lendületet vehetünk.
A Szél hullámvarázsban fontos feladatunk megerősíteni kapcsolatunkat a Szellemi vezettetéssel, melyhez az egyik legfontosabb lépcső, hogy elengedjünk minden olyan dolgot, ami röghöz köt, mely úgy véljük a „helyes rend”. Ne akarjunk ma irányítani, bízzuk ezeket a Szellemi vezetőnkre. Nagyon fontos a megbocsátás és az alázat gyakorlása! Tudatosítsuk magunkban, hogy a fejlődésünkkel az is jár, hogy korábbi, már kinőtt énrészeinket, -sőt néha a régi elavult hitrendszerünket is-, időről időre felül kell vizsgáljuk és ha elérkezett az idő, hátra kell hagynunk. A mai is egy ilyen felülvizsgálós nap. Szem előtt tartva célkitűzésünket, ma vegyük számba az elmúlt napok eseményeit, lássuk meg milyen új nézőponttal, képességgel, eszközzel rendelkezünk, és mi az, ami esetlegesen hátráltat mindezek elérésében. Engedjük el az újtól való félelmeinket és fogadjuk nyitott szívvel ezt az elmúlást. Adjuk át magunkat a Világáthidaló energiáinak: köszönjük meg hogy részesei voltak életünknek (akár jó, akár rossz érzés is volt) és búcsúzzunk el tőlük őszinte szeretettel. Engedjük, had menjenek. Ne feledjük, minél erősebben harcolunk valami ellen, azok annál erősebben és nagyobb mértékben lesznek jelen az életünkben. Majd ezek után térjünk vissza az elmúlt napok ajándékaira, az új nézőpontokra, felfedezett eszközeinkre és merítsünk belőle erőt a további úthoz.
Mantra:
Megerősítek, hogy kiegyenlítsek,
Irányítva az alkalmat.
Lepecsételem a halál tárházát,
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem a szellem ereje vezet utamon.
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”
Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”
A Szél hullámvarázsban megjelenő Vörös Kígyó egyértelmű üzenetet hoz, mellyel stabilizálja célkitűzéseinket. Úgy is mondhatjuk, hogy a Szél által hozott Szellemi sugallat mellé (ha nem lenne esetleg elég) ma a Kígyó által megkapjuk az ösztönös megérzéseket is. Ha ebből nem értünk, akkor semmiből. A mai nap Feltüzel, beindít, lelkesít és eltölt az „Élet szép!” életérzéssel. Ma úgy érezhetjük, minden lehetséges!
A Sárga Elektromos Mag évének 10; megvalósítási hónapjának közepén járunk. A 10-es, vagyis Planetáris tónusú minőségben, az eredeti célkitűzéseink manifesztációja történik. Mindaz, amivel eddig dolgoztunk az ilyenkor érik be. Ehhez fel kell idézni eredeti célkitűzéseinket, leporolni az időközben rárakódott hordalékot és célirányosan véghez kell vinnünk terveinket! Ehhez tökéletesebb nem is lehetne a mai nap, mely megegyezik évünk első, meghatározó napjával.
A Hullám második napja mindig a Két-ségeké, az a bizonyos másik oldal, az egész torta másik fele. Ahhoz, hogy (holnap-Elektromos tónus) megoldásra tudjunk jutni, bizony meg kell tapasztalni a tegnap kitűzött céljaink másik oldalát is. Az Éjszaka minősége ebben segít ma elmélyülni ezekben a kihívásokban, akadályokban, hogy felismerhessük tanításukat és mindazt, ami hiányzik ahhoz, hogy céljainkat elérjük. Csakis úgy lelhetünk megoldásra, ha ismerjük mindkét oldalt, pro-t és kontrát. A mai nap, a kulcs tehát a megismerésben és elfogadásban van.
A mai GAP nappal egy új Hullámvarázs veszi kezdetét, melyben megtanulunk figyelni és meghallani belső hangunkat, így erősítve a Szellemmel való kapcsolatunkat.
A Vörös Kozmikus Sárkány minőségével zárjuk a Vörös Hold Hullámvarázst. Ahogy a természetben úgy az energiában is érezhető volt a holdhatás. Érzelmi túltengések, túlcsordulások, olykor pedig ki-ürülések letisztulások is tapasztalhatók voltak. Az utolsó napjára a Sárkány Ősanyai minősége érkezik, hogy gyógyulást és komfort-ot hozzon. Segít elengednünk ami volt és segíti az átvezetésünket a holnap induló, egy fokkal kevésbé érzelmes, inkább mentális Szél Hullámvarázsba. Ott már nem csak megélhetjük érzelmeinket, de át is tudjuk beszélni, szűrni mindezt a Szellemi minőségeken.. De erről majd holnap.
Sárga Nap, ma a türelemre és feltétel nélküliségre tanít, megfűszerezve a felismerésekkel, melyet a Kristályos tónus biztosít. Az elmúlt napok eseményeire, ma egy új nézőpontot hoz a mai nap. Arra kér, hogy az elmúlt napok eseményeiben ne a hibáinkat, hiányosságainkat lássuk meg, hanem azt, hogy hová jutottunk, mit tanultunk az utunk során.