A Tükör Hullámvarázs második napján a Vihar korbácsolja fel a kedélyeket. Olykor kegyetlennek tűnhetnek energiái, mégis ezek inkább előrevivőek. Átalakító hatásuk megindítja a változást. Az egyről a kettőre lépünk, vagyis ma megjelennek témáink/célkitűzéseink nehézségei. Ahogy felismerjük, milyen régi minták szerint látjuk a világot, vagy hogy éppen milyen kudarcélmény miatt nem tesszük meg a szükséges lépéseket, máris jó úton haladunk a megoldás felé.
A Vihar mindenek előtt alázatra és megadásra tanít bennünket, arra, hogy ne féljük a változást, hiszen ez elkerülhetetlen része az Életnek. Fogadjuk el és ne próbálunk meg ellenállni, mert az puszta erő-/energia-/időpazarlás. Ahogy a természetben is láthattuk már, erős viharban a fák vagy meghajolnak, vagy ketté törnek, netán gyökerestől kifordulnak a talajból. Ez utóbbiak egyike sem csábító, ha jobban belegondolunk. Az ellenállás energiáját inkább fordítsuk a változás elősegítésére! Helyezkedjünk belső erőközpontunkba és alázattal engedjük, hogy a Vihar ma eltisztítsa előttünk az utat és magával ragadjon minden olyan hamis mintát, felesleges terhet, mely meggátolja növekedésünket. Könnyítsünk terheinken, hogy a hamarosan érkező MAG napokon könnyebben tudjuk feldolgozni a beérkező új minőségű energiákat. Amikor elengedjük a ragaszkodást és az irányítási vágyat, lehet, hogy fájdalmas lesz, de hamarosan meg fogjuk látni, hogy mindaz, amiben egykor annyira hittünk, valójában már rég elévült és csak az akkor megélt emlékek táplálták „helyességét”.
A Vihar minőségét fizikai szinten is elősegíthetjük, például azzal, ha ma szelektálunk hétköznapi életterünkben, mondjuk egy szekrény átpakolásával, irodai fiók átnézésével és szanálásával. Engedjünk el minden olyan régi dolgot, mely csak a port fogja, nincs már rá szükség, vagy épp rossz emléket idéz. Érzelmi szinten pedig vonuljunk vissza belső erőközpontunkba és kerüljük ma a drámákat, lelki zsarolókat. Ne engedjük, hogy érzelmeink magukkal rántsanak a mélybe, vagy eltántorítsanak célunktól! Legyünk kitartóak és türelmesek.
Mantra:
Polarizálok, hogy katalizáljak,
Stabilizálva a lényeget
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
- Tónus: „Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.”
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”