A Ritmikus tónusú Harcos tiszta minősége, ma segíti a felelősségvállalást és a döntéshozatalt. Egységbe rendezi a célokat, elhatározásokat, és a tetterős cselekvést. Vagyis egyensúlyt hoz létre a tervek és a tettek között.
Már csak 5 napunk van a MAG napok varázslatos segítségéből, használjuk ki jól! A Sárga Harcos titkos fegyvere az intelligenciája. Kérdések mentén, vezet bennünket utunkon, hisz jól tudja, céljainkhoz vezető legrövidebb út, ha összehangoljuk az elme és a szív útját. A MAG napok erejével, ez feltüzeli a cselekvések folyamatát, erősíti bizalmunkat, a Mindenségbe vetett hitünket és emlékeztet az egyéni felelősségvállalásra is. A Majom hullámvarázs egy új nézőpontot hoz el számunkra és mára már körvonalazódott, hogy mi az, amit láttatni akar velünk. Ehhez azonban újra számba kell vennünk célkitűzéseinket, hogy hozzáigazíthassuk hozzáállásunkat is. A döntés csakis a mi kezünkben van: cselekszünk azért, hogy fejlődjünk és jobb legyen életünk, vagy megmaradunk a „boldog tudattalanság” állapotában, megelégedve azzal az elképzelt teóriával, amit a fejünkben már előre lejátszottunk – akár igaz, akár nem,- és inkább nem cselekszünk… TE hogy döntesz ma?
Tegyük fel magunknak ma a kérdést, mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk? Mit vagyunk hajlandóak feláldozni célunk érdekében? El tudunk köteleződni céljaink mellett? Használjuk a mai napot arra, hogy megálljunk és megvárjuk, hogy az elmúlt napok rohanása után, utolérjen bennünket lelkünk. Kapcsolódjunk össze tudatosan szellemi vezetőnkkel, hogy belső hangunk felerősödhessen s megsúgja számunkra a válaszokat.
Mantra:
Szervezek, hogy kérdezzek
Kiegyenlítve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”
Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”
Elérkeztünk a Kék Majom hullámvarázs cselekvési fázisához. A elmúlt napokban kijelöltük a célt, megismertük ennek gátját, megoldást kerestünk rá, stabilizáltuk a cselekvési tervet készítettünk. Elérkezett az idő, hogy végre kilépjünk belső világunkból és fizikálisan is tegyünk céljainkért. A Cselekvést legjobban belső középpontunkból indíthatjuk, ahol most a Sas segítségével feltankolhatunk hittel, bizalommal. A Sas legfőbb húzó ereje a víziók, látomások, az, hogy madártávlatból már ráláthatunk a célra.
A Kék Majom játékos és nézőpontváltoztató Hullámvarázsának, mi más is lehetne a 3; változást hozó napja, mint a Vörös Égenjáró? Az Égenjáró, egy igazi felfedező, egy kalandor. Kíváncsisága midig újabb és újabb utakra viszi. Az Elektromos tónus, ma egy dinamikus lökéssel kipenderít bennünket a tegnapi kettősségéből. Az Égenjáró minőségével arra ösztönöz, hogy rendezzük egységbe céljainkat, a tegnap megtapasztalt kihívásokkal.
A Sárga Lunáris Emer minőségére ébredtünk, mely arra hívja fel a figyelmünket, hogy az éremnek mindig két oldala van! Mindig! Mindennek megvan az ellentétpárja: fény-sötétség, nappal-éjszaka, jó-rossz, férfi-nő, és így tovább.. És mind értelmét veszti, ha nem ismerjük meg a másikat is.. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a jót, a fényt, át kell menjünk egy sötét időszakon is. A Lunáris Ember ma megtanít, hogyan fordíthatjuk ezt az új nézetet, vagy körülményt a javunkra.
Új nap, új hullámvarázs. A Tzolkin második felét egy kis nézőpontváltással kezdjük, melyben a Kék Majom Hullámvarázs lesz segítségünkre. A Tükör hullámvarázs szembesítései során megtépázott lelekünknek, jót fog tenni a Majom könnyed és játékos energiája, mely gyógyítja belső gyermeki énünket. Ahogy megszokhattuk, a Majom nem válogat eszközökben és mint a gyerekek, olykor játékos kedvességgel, néha csintalansággal, olykor hisztivel, de eléri amit akar.
A Kozmikus Kutya napjával ma véget ért a Tükör Hullámvarázs és egyben elérkeztünk a 260 napos Tzolkinunk kellősközepéhez. Ahogy már megtapasztalhattuk, ebben a rendszerben az energiák nem elvágólagosak, hanem mintegy hullámokban, összemosódnak, átvezetődnek. Emiatt minden hullámvarázs utolsó 3 napja mintegy átvezetőként működik, segít leválni (11) és beépíteni az eddigi tanításokat (12) és elhozza a megbékélés és átadtás napját a 13. napon. A Tükör Hullámvarázs utolsó napja mindehez a legtökéletesebb, hisz a Fehér Kutya Feltétel nélküli szeretetével és odaadásával segít elfogadni és feldolgozni a múltat és megkönnyíti az átlépést a Kék Majom Hullámvarázsba.