KIN 136* Sárga Ritmikus Harcos* 10.01* MAG nap

balanceA Ritmikus tónusú Harcos tiszta minősége, ma segíti a felelősségvállalást és a döntéshozatalt. Egységbe rendezi a célokat, elhatározásokat, és a tetterős cselekvést. Vagyis egyensúlyt hoz létre a tervek és a tettek között.

Már csak 5 napunk van a MAG napok varázslatos segítségéből, használjuk ki jól! A Sárga Harcos titkos fegyvere az intelligenciája. Kérdések mentén, vezet bennünket utunkon, hisz jól tudja, céljainkhoz vezető legrövidebb út, ha összehangoljuk az elme és a szív útját. A MAG napok erejével, ez feltüzeli a cselekvések folyamatát, erősíti bizalmunkat, a Mindenségbe vetett hitünket és emlékeztet az egyéni felelősségvállalásra is. A Majom hullámvarázs egy új nézőpontot hoz el számunkra és mára már körvonalazódott, hogy mi az, amit láttatni akar velünk. Ehhez azonban újra számba kell vennünk célkitűzéseinket, hogy hozzáigazíthassuk hozzáállásunkat is. A döntés csakis a mi kezünkben van: cselekszünk azért, hogy fejlődjünk és jobb legyen életünk, vagy megmaradunk a „boldog tudattalanság” állapotában, megelégedve azzal az elképzelt teóriával, amit a fejünkben már előre lejátszottunk – akár igaz, akár nem,- és inkább nem cselekszünk… TE hogy döntesz ma?

Tegyük fel magunknak ma a kérdést, mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk? Mit vagyunk hajlandóak feláldozni célunk érdekében? El tudunk köteleződni céljaink mellett? Használjuk a mai napot arra, hogy megálljunk és megvárjuk, hogy az elmúlt napok rohanása után, utolérjen bennünket lelkünk. Kapcsolódjunk össze tudatosan szellemi vezetőnkkel, hogy belső hangunk felerősödhessen s megsúgja számunkra a válaszokat.

Mantra:
Szervezek, hogy kérdezzek
Kiegyenlítve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”

Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.