Ahogy bizonyos az, hogy ha feldobunk egy labdát, az előbb-utóbb le is fog esni, úgy az is bizonyos, hogy minden célkitűzéskor megjelennek a nehezítő tényezők. Ezek lehetnek fizikai, szellemi, vagy érzelmi korlátok, a lényeg, hogy elfogadjuk őket, tudatosítsuk létjogosultságukat, mert csakis így léphetünk túl a KÉT-ségeken. Ehhez a Lunáris tónushoz, ma a Vörös Föld minősége párosul, mely segít mindezt lecsillapítani, leföldelni. A mai nap fontos feladta tehát, hogy összpontosítsunk a jelen pillanatra, hogy így megtalálhassuk az összhangot az ellentétek között.
Mindezt a Galaktikus Aktiváló Portálnapok ereje erősíti fel, így előfordulhat, hogy a (V.Földnél) szokottnál határozottabb útmutatás érkezhet. Mégis, adjunk neki időt, ne kapkodjuk el a reagálást. Hagyjuk, hogy a dolgok ma maguktól bontakozzanak ki előttünk és ne vonjunk le messzemenő következtetéseket sem! A mai nap vezetője a Vörös Hold, mely érzelmileg jobban belelovalhat bennünket ezekbe a helyzetekbe, azonban tudatosan vissza kell fogjuk magunkat, meghúzva határainkat. A legjobban tesszük, ha ma a külső megfigyelő állapotába kerülünk, hogy ne ragadhassanak el érzelmeink, vagy a külső impulzusok. Kapcsolódjunk össze a Föld középpontjával, valamint a négy elemmel, hogy stabilan a Jelenbe tartson, ugyanis előfordulhat, hogy gondolatban már túlságosan is a jövő játssza a főszerepet. Akár a múltba tekintünk, akár a jövőt fürkésszük, sehogy sem fogjuk észrevenni a Föld fontos útmutatásait! Kezdjük a mai napot egy rövid Csikung gyakorlattal, meditációval, vagy akár egy rövid sétával. Lényeg, hogy összpontosítsunk, csendesítsük el elménket és összekapcsolódjunk a Föld elemek valamelyikével (ha nem minddel: tűz, víz, föld, levegő).
Bízzunk meg a Felsőbb erőkben, és tudatosítsuk, hogy mindannyian egy nagyobb Terv részei vagyunk. Lehet, hogy úgy érezzük, még nem látjuk át teljesen ezt a nagyobb tervet, de ehhez most a Harcos energiája ad Bátorságot és Bizalmat. Ebből merítsünk erőt és bátran lépjünk a Belső hang hívására.
Mantra:
Polarizálok, hogy fejlődjek
Stabilizálva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.
Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.