A hullámvarázs első napján mágnesként vonzottuk be a megdolgozandó témát, tegnap felfedezhettük az ellenpólusát, vagyis a felmerülő akadályokat. A harmadik nap a kreativitásé, amikor is az előző 2 nap tanulságait és tapasztalatait egyensúlyba hozva, rálelünk (szó szerint is) a két-ségből kivezető arany középútra. így az Elektromos Tükör ma elhozza a megoldásokat.
A Tükör napja ma előtérbe hoz olyan elfeledett régi képeket, személyeket, eseményeket melyek így-vagy úgy, de meghatározták eddig életünket, mintáinkat. Eljött az igazság pillanata, lehull az illúzió fátyla. Figyeljünk ma oda minden olyan témára, találkozásra, mely mélyebben megérint bennünket, kibillent lelki egyensúlyunkból, mert ez azt jelenti, hogy a kiváltó okkal bizony még dolgunk van. Használjuk a Harcos hullámvarázs erejét és fogalmazzuk meg a kérdést: hol jelenik meg életünkben ez a tulajdonság, gondolat, hogyan kezdődött? Mi célt szolgál/szolgált? Mivé szeretnénk válni? Az is előfordulhat, hogy mindez csupán egy rég lezáratlan ügyre hívja fel figyelmünket. Itt az ideje, hogy pontot tegyünk ezek végére. Tekintsünk tudatosan ezekre az észlelésekre úgy, mint Ajándékra, hiszen csak tanítani jöttek. Legyünk nyitottak és fogadjuk el megjelenésüket ítélkezés nélkül. Bocsássunk meg Önmagunknak és másoknak. Igen, lehet ilyen egyszerű!
Mantra:
Aktiválok, hogy visszatükrözzek
Megkötve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.
Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.