Ahogy azt már bizonyára tudjuk, a Hullámvarázs második napja mindig a Hullámvarázs témájának (és célkitűzéseink) nehézségeit tárja elénk, hogy fel –és megismerve ezeket az önkorlátozó tényezőkkel, felül tudjunk rajta emelkedni. A Vörös Lunáris Hold mindemellett segít letisztítani a múlt terheit, emlékeit, melyek ebben a Tzolkin-ban kerültek felszínre, de mostanra megérettek az elengedésre.
A Hold ma újra áramlásba hozva régi elakadt, vagy elnyomott érzéseinket, hogy szabaduljunk tőlük, hisz csak energiát visz el „pátyolgatásuk”. Figyeljük meg tudatosan mindazon szituációkat, személyeket, gondolati vagy egyéb mintákat, melyek a mai nap során heves érzelmeket váltanak ki belőlünk. Ezek általában egy-egy régről belénk rögzült sérelem automatikus válasz-reakciói, melyek valószínűleg már rég idejét múltak. Figyeljünk érzelmi reakcióinkra, és ügyeljünk, hogy ne reagáljunk le semmit dühből vagy elkeseredésből. Tartózkodjunk az érzelmi drámáktól és mi se generáljuk őket. Ne fecséreljük az időt ezzel, inkább figyeljük meg mi is volt az, ami ezt az érzelmi túlcsordulást előidézte. Emlékezzünk arra, kik is vagyunk mi valójában (Önálló szellemi létezők) és hallgassunk a belső útmutatásra! Engedjük, hogy a Hold elmossa régi sérüléseinket. Gyógyítsuk meg belső „kritikusunkat” és ne ostorozzuk magunkat a múlt történései miatt. Bízzunk saját belső folyamatainkban. Tudatosítsuk magunkban, hogy Harmónia nem létezhet az ellenpólusa nélkül, így ezt is meg kell tapasztaljuk. Ahogy nincs éjszaka nappal nélkül, vagy fény árnyék nélkül.
Itt az idő, hogy meghúzzuk érzelmi határainkat és ne engedjük, hogy bárki, de legfőképp Önmagunk lekicsinylően beszéljen rólunk. Engedjük, hogy a mai nap ereje elmossa a kétségeinket, aggályainkat és nap végén adjunk Hálát minden jóért, ami ma (és életünk során bármikor) történt velünk. Szánjunk rá időt és este lefekvés előtt akár magunkban, akár hangosan, vagy leírva, de vegyük számba ajándékainkat: egészség, képességek, szeretet, stb. A legkisebb is számít! De megáldhatjuk pl. a számláinkat is, mert ez csupán azt jelenti, hogy szerencsések vagyunk, hisz van vizünk, elektromosságunk! Tehát van hol laknunk. Oly sok minden van, amit már „készpénznek veszünk”, hogy elfelejtjük megbecsülni ezeket. Pedig először ezek is csak vágyakként voltak jelen életünkben („szeretnék egy saját szobát, lakást, autót, stb.”)
Ebben a hektikus időszakban, jó, ha időről időre Hála listát készítünk, ez segít pozitívnak és reménytelibbnek maradnunk!
Nincs ötleted Karácsonyi ajándékra? Válasz akcióinkból december 6-ig és írj nekünk: majaharmonia@gmail.com
- Ajándékozz egy személyre szóló elemzést, egyedi Maja karkötővel! Ha december 6-ig elemzést rendelsz, az elemzés áráért (8000 ft) most egy ajándék karkötővel is meglepünk!
- Rendelj 2 személyes karkötőt és a 3-at ajándékba adjuk! Tökéletes ajándék barátnőidnek.
Aromaterápiás lázban égsz? Igény szerint, egy bazalt kővel kiegészítve, akár illóolajjal is viselhetők!
Mantra:
Polarizálok, hogy megtisztítsak
Stabilizálva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A kihívás lunáris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”
Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”