KIN 040* Sárga Mágneses Nap* 08.21

sun-star-photo-Alea-RainTzolkin-unk harmadik, idei évünk második Hullámvarázsa veszi ma kezdetét, melyet a Sárga Mágneses Nap kódol. A következő 13 nap témái: elfogadás, türelem, önbizalom, teljesség, valamint önnön fényünk felvállalása.

A Nap az Önbecsüléssel dolgozik. Arra kér, hogy önmagunkat ne mérjük össze senkivel és semmivel, hisz a Földön mindenki egyszeri és megismételhetetlen. Az elmúlt időszak változásainak köszönhetően új énünk letisztult, gyógyult, immáron elérkezett az idő, hogy el is ismerjük és feltételek nélkül szeretetben megmutathassuk környezetünknek. Ítéletmentesen és félelem nélkül vegyük szemügyre önmagunkat, lássuk meg fejlesztendő területeinket, hiszen tudjuk, soha semmi sem lesz tökéletes, de törekednünk kell rá. Engedjük el az ezekhez fűződő elvárásainkat!  Fogadjuk el, hogy hibáink, és tévedéseink vezéreltek el idáig is és tettek azzá az erős és kitartó személyiséggé, akik ma vagyunk. Nincs okunk szégyenkezni botlásainkért, hiszen ezekből mind-mind tanultunk. A feladatok a kihívások mindig akkor érkeznek életünkbe, amikor mi már készen állunk rá, még ha ezt most még nehezen is képzeljük el. Erősítsük meg ebben a 13 napban önmagunkba vetett hitünket, szeressük és fogadjuk el önmagunkat és másokat is olyannak, amilyenek, korábbi határainktól immáron szabadon.

Ebben a 13 napban árasszuk ki belső fényünket és fürdőzzünk meg a „vissz-fényben” is. Legyünk nyitottak és megbocsátók mind önmagunk, mind környezetünk felé. A Nap minőségeit erősíthetjük, ha reggelenként Napüdvözlet gyakorlattal, vagy hálaadással kezdünk. Váljunk erre a 13 napra saját Napunkká, aki feltétel és ítélkezés nélkül árasztja fényét a Föld minden teremtményére.

Csatlakozz Évkövető csoportunkhoz és légy aktív részese életed alakításában!
Az idei csomag különlegessége, hogy nemcsak a Fehér Mágneses Varázsló év követését támogatja, hanem a teljes 13 éves ciklust megélését is tudja segíteni.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést. Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!

Még elérhető az Év témáját támogató karkötőnk, csakúgy, mint a személyre szabott karkötőnk, melyekről bővebben a linkekre kattintva olvashatsz! 

Mantra:
Egyesítek a megvilágítás érdekében
Vonzva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1.Tónus
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot. A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.