Kin 40* Sárga Mágneses Nap* 03.19.

inner-sun-300x300Elült a Vihar és új nap virradt, amikor felfrissülve, felszabadulva indulatunk neki egy új hullámvarázsnak a Sárga Napnak, mely az önelfogadásról, és a feltételek nélküli szeretetről szól.

Elérkezett az idő, hogy fel és elismerjük Új Énünket és szeretettel forduljunk Önmagunk felé. Ítéletmentesen és félelem nélkül vegyük szemügyre önmagunkat, lássuk meg fejlesztendő területeinket, hiszen tudjuk, soha semmi sem lesz tökéletes, de törekednünk kell rá. Engedjük el az ezekhez fűződő elvárásainkat!  Fogadjuk el, hogy hibáink, és tévedéseink vezéreltek el idáig is és tettek azzá az erős és kitartó személyiséggé, akik ma vagyunk. Nincs okunk szégyenkezni botlásainkért, hiszen ezekből mind-mind tanultunk. A feladatok a kihívások mindig akkor érkeznek életünkbe, amikor mi már készen állunk rá, még ha ezt most még nehezen is képzeljük el. Erősítsük meg ebben a 13 napban önmagunkba vetett hitünket, szeressük és fogadjuk el önmagunkat és másokat is olyannak, amilyenek, korábbi határainktól immáron szabadon.

Ebben a 13 napban árasszuk ki belső fényünket és fürdőzzünk meg a „vissz-fényben” is. Legyünk nyitottak és megbocsátók mind önmagunk, mind környezetünk felé. A Nap minőségeit erősíthetjük, ha reggelenként Napüdvözlet gyakorlattal, vagy hálaadással kezdünk. Váljunk erre a 13 napra saját Napunkká, aki feltétel és ítélkezés nélkül árasztja fényét a Föld minden teremtményére.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Egyesítek a megvilágítás érdekében
Vonzva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1.Tónus
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot. A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .