Még mindig a születéstől 10 éves korig tartó fejlődési ciklust vizsgáljuk.
Ebben az időszakban a gyermeknek a természet az iskolája, és a megtanulandó leckéi: megfigyelniés kifejezni önmagát. Nem kell memorizálni és katalogizálni! Nem kell megkérni, hogy ismételjen! Ezek tompítják az agyat és korlátozzák a megfigyelés erejét, a felfogóképesség kapacitását és az új tapasztalatok összegzését. Egyetlen „árokba” kényszeríti azt az energiát, aminek szabadon kell áramolnia minden csatornán, amit a gondolatok, érzések és tettek biztosítanak.
Az első tíz év szabály: engedni az életerő szabad és béklyó nélküli áramlását, és a külső befolyást csak a sérülésektől való megóvásra szabad használni.
Ruházat: könnyű és laza legyen, hogy megengedjük az éltető életerőnek, hogy részt vállaljon a meleg létrehozásában.
A ruházat ne akadályozza a végtagok szabad mozgását. A fejet, a kezet és a lábakat fedetlenül kell hagyni, a nyaknak és a toroknak csupasznak kell lennie, ezek a test létfontosságú pontjai a korai években. A gyermeknek – amennyire lehetséges – az ajtón kívül kell élnie, a szabadban, a természetben. (Hol is tartunk ebben?)
A fák igen jótékonyan hatnak a növekvő emberkére. Meg kell tanulniuk szeretni a fákat, és barátaikként köszönteni őket.
A fák lehetnek a tanárai, megtanulhatja mindazt, amit tudnia kell:
* a születésről,
* a halálról,
* az erőről,
* az egyenességről,
* a menedéket nyújtó szívességről,
* a nyugalomról,
* az erő alatti meghajlásról,
* a madarakról és a rovarokról, akik osztoznak vele a fák szolgálataiban.
Az ágakra akasztott függőágyban kell aludni, levegővel és életerővel szabadon átjárva.
A törzsük körül kell játszani, az ágaknak és a leveleinek meg kell védeniük a gyermeket az esőtől. Az emberi őrzői („őrangyalai”) és láthatatlan barátai mellett a fák a legértékesebb társai. Elejétől fogva a gyermeknek élő, lélegző, tudatos lényként kell kezelnie a fákat, barátként, akik őt jól
ismerik és lengő ágakkal és susogó levelekkel beszélnek hozzá. Plusz a napsütés szükségességének is meg kell születni az elméjében.
Tehát az első 10 évben a gyermek számára a legfontosabb társak: a fák, az állatok és a hasonló korú társak.
Nem szabad határt szabni a képzelet játékának. Tanítás csak egyfajta lehet: arra kell megtanítani, hogy megfigyeljen. Hagyjuk a tudást magától leülepedni, nem kell beletömni az elméjébe; bízzunk a gyermeki megérzésben és a magasabb Én irányításában, hogy a legtöbbet hozza ki a megfigyeltekből.
A SZEMÉLYTELENSÉG megtanulása nagyon fontos! Meg kell látnia, hogy az állatok, a fák, a madarak és Ő, ugyanannak a rendszernek a részei, egyik sem fontosabb a másiknál. És persze egyik gyerek vagy ember sem fontosabb vagy értékesebb a másiknál! A jellem legnagyobb ajándéka, ami felszínre kerülhet az élet első tíz évében a személytelenség: ha ezt meg tudja őrizni későbbi éveiben, sok bánattól fogja megóvni őt.
A gyermek iránti szeretetnek bölcs és szerető gondoskodásban kell megnyilvánulni. Semmilyen alkalomból nem kaphat különleges kiváltságot, még akkor sem, ha beteg. Jelenleg piedesztálra állítjuk a gyermeket! Ez pedig nem helyes az egészséges felnövekvés szempontjából. Ő is és mi is értékesek vagyunk, különlegesek a magunk módján. Ez természetes, de ettől nem leszünk többek!
Az egyetlen szabály, melyet alkalmazni kell: a közösség, a természet egészének jóléte iránti elkötelezettség, az emberek mellet odafigyelni az állatokra, a madarakra és a fákra is. Ha az első tíz év úgy telik el, hogy növekszik,megfigyel és személytelenné válik, akkor készen áll a tanulásra.
……
Steinmüller Csilla
2014. május 30.
spiritualislelekgyogyasz.wordpress.com
A mai napunk az Önelfogadásról, a kiteljesedésről és a lezárásról szól.
