Elérkeztünk a Kék Kéz hullámvarázs feléhez, ma felfedezhetjük milyen új utakra, lehetőségekre lelhetünk, ha elengedjük és begyógyítjuk régi tapasztalataink okozta sérüléseinket. A Vörös Rezonáns Égenjáró, ma megteremti azt a biztonságos teret, ahol mindezt megtehetjük és összekapcsolódhatunk a Forrással, hogy feltöltekezhessünk.
Ma az Égenjáró kíváncsisága lesz a hajtóerőnk, mely arra kér, hogy mozduljunk ki a biztosnak hit remetelakunkból és fedezzük fel mi vár ránk az új világban! Induljunk el végre a Saját utunkon, melyet már nem árnyékol be a múlt „szelleme”. Bátran bízzuk rá magunkat és engedjük, hogy kitágítsa látókörünket. Ne féljünk a kudarctól, mert az is csak egy újabb lépcső a fejlődésünkben. Bízzunk ösztöneinkben és abban, hogy semmi rossz nem történhet velünk, hiszen a Mindenségben Rend uralkodik. Ha nem nyerünk, akkor tanulunk belőle! Álljunk ellent a kísértésnek, hogy begubódzunk! Ma merjünk kockáztatni és az eredmény nem marad el! Ne feledjük tanítását: mi vagyunk a csatorna, mely összeköti a földet az éggel. Nyíljunk hát meg a Forrás energiáinak érezzük, ahogy eltölt és átjár minden sejtünket. Merítsünk innen erőt az előttünk álló úthoz.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Levezetek, hogy felderítsek
Inspirálva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon
7. Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.
Megerősítés:
A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.
A Ritmikus tónusú ember, ma a Szabad akarat erejével és felelősségével sarkal bennünket döntéshozatalra. Lehetőséget kapunk arra, hogy elengedjük a személyiség szintű céljainkat és nyitottá váljunk a Szellemi útmutatásra.
A Felhangos Majom ad ma lendületet és játékosságot a Kéz hullámvarázsnak. A Majom ma egy új perspektívára vezet rá bennünket, akár akarjuk, akár nem. Ne próbáljunk ellenállni, ne is mérgelődjünk rajta, egyszerűen váljunk nyitottá tanítására.
A Hullámvarázs negyedik napján a Kutya energiáival megteremtjük a célunk stabil alapjait, melyre építkezhetünk. Fontos szerepet kap az elköteleződés Önmagunk és céljaink mellett, ezáltal könnyebben feldolgozhatjuk a múlt terheit, lezárhatjuk a nyitott sebként tátongó feladatainkat.
Ma az Elektromos Hold, tisztító energiái lépnek be életünkbe. A Hold csakúgy, mint a természetben, itt is szabályoz, tisztít. Segít határt szabni és letisztítani felkavarodott érzelmeinket.
A Lunáris tónusú Csillag energiái ma rávilágítanak azon gátló tényezőkre, melyeket meg kell ismernünk ahhoz, hogy a helyes döntést meghozhassuk célunk elérése érdekében. Információgyűjtésről szól hát ez a nap. Vizsgáljuk meg életünk mely területén lépnek fel diszharmonikus események, lássuk meg, hol vannak azok az idealisztikus képek életünkben, melyek a hamis Harmónia érzésével kecsegtetnek bennünket. A Csillag energiái ma megmutathatják nekünk, hogy miért nem tudjuk befejezni vagy éppen meggyógyítani a bennünk és életünkben lévő dolgokat.
A Mágikus Kézzel egy Új lehetőséget kapunk: új kezdetek, új célok, új minőségek. A Kéz hullámvarázs első napján, ma felszínre emelkednek azok a témakörök, melyekkel dolgoznunk kell a következő 13 napban.